Martonyi János külügyminiszter 2013. március 7-én megbeszélést folytatott Silvan Shalommal, az izraeli kormány energia- és vízügyi miniszterével

Martonyi János külügyminiszter 2013. március 7-én megbeszélést
folytatott Silvan Shalommal, az izraeli kormány energia- és vízügyi
miniszterével

Martonyi János külügyminiszter 2013. március 7-én megbeszélést
folytatott Silvan Shalommal, az izraeli kormány energia- és vízügyi
miniszterével, aki a Zsidó Világkongresszus budapesti ülésén Izrael
Államot képviselte.
Silvan Shalom a találkozó elején nagyra értékelte, hogy Orbán Viktor
miniszterelnök beszédet mondott a Kongresszus ülésének megnyitóján,
és úgy fogalmazott, hogy a zsidóság számára ez igen sokat jelent.
Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy egyes antiszemita
jelenségek természetesen aggasztják a zsidó közösség tagjait.
Martonyi János hangsúlyozta, hogy a magyarországi zsidóság nemzetünk
szerves részét képezi, és ezt komoly értéknek tarjuk. A
miniszterelnöki beszéd erre világosan utalt.

A tárgyalásokon érintették a kétoldalú kapcsolatok kérdéseit, köztük
kiemelten a vízügyi együttműködés témáját. Egyetértettek abban, hogy
a két országot szoros baráti szálak kötik össze, amelyeknek fontos
tényezői a magyarországi zsidó közösség és a magyar származású
izraeliek. A két ország közötti együttműködés előtt számos további
lehetőség van. Martonyi János rámutatott, elégedettek vagyunk az
izraeli befektetők magyarországi aktivitásával, és nyitottak vagyunk
az újabb befektetések előtt. Silvan Shalom kifejezte kormánya
szándékát a kétoldalú kapcsolatok elmélyítésére gazdasági,
kulturális és egyéb területeken.
A felek érintették a szíriai helyzetet, az iráni nukleáris ügyet, a
közel-keleti konfliktust és más regionális kérdéseket. Az izraeli
partner kifejezte országa készségét a közvetlen palesztin-izraeli
tárgyalások újrakezdésére és nagyra értékelte az ezzel kapcsolatos
magyar álláspontot. Martonyi János kifejtette, hogy a két-állami
megoldás elvi alapján állunk, és fontosnak tartjuk, hogy belátható
időn belül újrainduljon és felgyorsuljon a közel-keleti
békefolyamat.”