Az anyákká váló nőket köszöntötték az Operában

Az anyákká váló nőket köszöntötték az Operában
Az anyákká váló nők tiszteletére rendeztek matinéelőadást a Magyar Állami Operaházban szombaton mintegy 300 kismama és párja részvételével.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családpolitikáért felelős államtitkára a KismaMatiné címmel szervezett előadás előtt hangsúlyozta: a gyermekek értelmi intelligenciája mellett ugyanolyan fontos érzelmi intelligenciájuk fejlesztése is, mert ennek hiányában a nevelés „féloldalas” cselekedet, a felnövő gyermekek egész életükre sérültekké válhatnak.

A nevelés nehéz küzdelem – folytatta. Rámutatott arra, hogy az ölelés, a zene, a kultúra hozzájárul a gyermekek értelmi és érzelmi fejlődéséhez, ahhoz, hogy kamasz vagy idősebb korukban a gyermekek értékeljék a kapott szeretetet, és azt tovább adják majd saját gyermekeiknek is.

Soltész Miklós négy gyermek apjaként arra bíztatott minden leendő apát, amikor gyermekük világra jön, legyenek bent ők is a szülőszobában, mert a születés pillanatának élményével sokkal jobban fognak kötődni gyermekeikhez és feleségükhöz is.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója azt mondta: a leendő anyák előtti tisztelegésből szervezték az előadást, amely jelzés a társadalom felé is, hogy fontos a partnerség, hogy minél több gyermek szülessen. Fontos az államnak, fontos az Operaháznak, hogy a gyermekekből nézők, művészek, vagy zenészek, az intézmény alkalmazottai váljanak, hogy folyamatos legyen az utánpótlás – mondta a főigazgató.

Az Operaházba meghívottak a Makrancos Kata című balettet 300 forintért vásárolt jeggyel tekinthették meg, és a balett két felvonása között meglepetés-előadást is láthattak, illetve ajándékokat kaptak.

Egy cég felajánlást tett, hogy az idén a minden újszülött számára eljuttatott babacsomagba az apró ajándékok mellett belekrül az Operaház legújabb, zenei klasszikusokból összeállított lemeze is.