Ilan Mor izraeli nagykövet Csepelen

Ilan Mor izraeli nagykövet Csepelen

„Különleges emberek laknak itt”

Ilan  Mor, Izrael Állam nagykövete május 2-án – ebben az éven második alkalommal – látogatott Csepelre. Mostani programjában – többek között – jedlikes diákoknak tartott előadás, Weiss Manfréd egykori gyárában tett látogatás, és a kerület polgármesterével tartott négyszemközti megbeszélés is szerepelt.

Ilan Mór ez év január 27-én, a Csepelen felépülő zsinagóga ünnepélyes alapkőletételére érkezett a kerületbe.  Ahogy arról akkor beszámoltunk, a tervek szerint 120 személy befogadására alkalmas új zsinagóga a körzet vallási és kulturális központja lesz. Az épületben kulturális eseményeket rendeznek majd és lehetőséget teremtenek a zsidóság alaposabb megismerésére. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a vallási, vallástörténeti, etikai, nyelvoktatási programokra. A zsinagóga építését várhatóan idén júliusban kezdik el, s jövő év nyarán adják át az épületet.

A mostani nagyköveti vizit első állomása a Jedlik Ányos Gimnázium volt, ahol Ilan Mor – aki fontos missziójának tartja Izrael megismertetését a fiatalokkal – rövid filmekkel, képekkel színesített előadásban mutatta be országa elmúlt 65 esztendejének történetét. A több mint egy órás előadás után  a diákok is feltehették kérdéseiket, amelyek főleg a kultúrával, az izraeli mindennapokkal voltak kapcsolatosak, de az egyik fiatal érdeklődésére azt is megtudtuk, hogy a nagykövet úr úszással kezdi  napjait, szabadidejében szívesen olvas, hallgat zenét és jár komolyzenei koncertekre.

Az előadás után megkérdeztünk néhány résztvevőt, mi a véleményük a rendhagyó történelemóráról? Az érettségire készülő Sütő Bence elmondta, nem sokat tudott Izraelről, de az előadás „szemlétesen bemutatta az országot és szimpatikussá tette az ott élő embereket”. A szintén tizenkettedikes Kovács Dominika is azt emelte ki, hogy sok újdonságot hallott az izraeli életről, az ott élőkről, a hétköznapjaikról. „ A nagykövet úr nagyon barátságos, és jó előadó” – tette hozzá.

Ilan Mor az óra után interjút adott a Csepeli Hírmondónak. Elmondta, bár másodszor jár a kerületben, még nem sikerült igazán körülnéznie, de a mostani alkalom erre is lehetőséget ad. „Ugyanakkor sokat olvastam Csepelről, felkészültem a kerülettel kapcsolatos tudnivalókból, ismerem nehézipari múltját, Weiss Manfréd munkásságát. Fontos hangsúlyoznom, hogy Csepel különleges hely számomra, hiszen 80 esztendő után – ennyi ideje nem épült zsinagóga a fővárosban – éppen ebben a kerületben lesz új épületünk. Meg vagyok győződve arról, hogy a csepeliek különleges emberek; nem véletlen, hogy a zsidó közösség itt épít új zsinagógát” – hangsúlyozta a nagykövet.

A rendhagyó történelemóráról szólva, elmondta: a diákok figyeltek, jó kérdéseket tettek fel. „Ilyen rövid idő arra elég, hogy ízelítőt adjak arról, milyen a modern Izrael, milyen fejlődésen ment át. Missziónak, fontos feladatomnak tartom, hogy a fiatalok érdeklődését felkeltsem Izrael iránt. Az a célom, hogy bemutassam nekik ezt a számukra kevésbé ismert országot, azt az országot, ami nem terrorveszéllyel fenyegetett, hanem egy normális ország. Egy olyan országot, ami fontos Magyarországnak, amellyel együtt tud működni. Így aztán beszélek az országom kultúrájáról, a tudományos életről, a gazdaságról, bemutatom a természeti szépségeit. Azt szeretném, ha a fiatalok eltöprengenének a hallottakon, s úgy gondolnának Izraelre, mint egy vonzó, érdekes, sokszínű országra” – tette hozzá Ilan Mor.

A nagykövet úr ezután gyárlátogatásra indult, Weiss Manfréd egykori gyárának néhány részét járta be. Kíséretében jelen volt – többek között – Németh Szilárd, Csepel polgármestere, és Vezér Endre helytörténész, aki a gyár történetéről mesélt. Ezután rövid séta következett a Szent Imre téren, majd a négyszemközti tárgyalásra került sor a kerület polgármestere és az izraeli nagykövet között.

Németh Szilárd még a megbeszélés előtt nyilatkozott lapunknak. Hangsúlyozta, az kapocs, ami összeköti a két felet, Weiss Manfréd alakja. Azé a zsidó nagyiparosé, aki egy kis, vidékies településből fejlődő várost csinált. „Nagyon fontos, hogy ezt az emléket sok évtizedes hallgatás és elhallgatás után ápolni tudjuk: ez az én törekvésem.  Nem szabad ismét elfelejtkezni arról, hogy Weiss Manfréddal sok zsidó – főleg műszaki és gazdasági – értelmiségi, és kereskedő jött Csepelre. Gondoljunk csak a Chorin, Kornfeld, Mautner zsidó családok ipartelepítő tevékenységére.  A nagykövet úr missziója pedig az, hogy megismertesse az emberekkel, a fiatalokkal az országát. Az egykori nagyiparos személye, itteni múltja kiváló kapcsolódási pont közös céljainkhoz” – hangsúlyozta a polgármester, aki azt is elmondta, támogatja, hogy megvalósuljon – országosan is – az izraeli-magyar diákcsereprogram. „Ez kiváló alkalom lenne egymás kultúrájának, iskolai életének, hétköznapjainak megismeréséhez, hiszen a diákok családoknál vendégeskednének, ami a legjobb kapcsolatteremtési lehetőség – tette hozzá Németh Szilárd.

Este az Egressy Béni Zeneművészeti Középiskolában tartottak jótékonysági koncertet az épülő zsinagóga javára. Az összegyűlt pénzt – 147 ezer forintot – Kerényi András, a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzetének világi vezetője vette át Balog Gábortól, az iskola igazgatójától.

Máger Judit

Fotó: Halászi Vilmos

 

forrás:  csepel.hu