Áder: Mindszenty nélkül más lenne a történelmünk

Áder: Mindszenty nélkül más lenne a történelmünk

Mindszenty nélkül más lenne a közös huszadik századi történelmünk, de „az önmagunkról, politikai nemzetünkről alkotott önképünk is szegényebb lenne” – jelentette ki Áder János köztársasági elnök vasárnap Zalaegerszegen, a bíboros születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján.

Az államfő úgy fogalmazott, hogy Mindszenty Józsefre úgy kell emlékeznünk, „mint ahogy a legkedvesebb tanítónkra szoktunk emlékezni, akinek sokat köszönhetünk, és aki nagy hatással volt a sorsunk alakulására”. Hozzátette: bízik abban, hogy a legendás hercegprímás bátorsága, szabadságszeretete, életműve „nemcsak történelmi, hanem kulturális emlékezetünknek is magától értetődő részévé válik”, jelentősége pedig más nagyjainkhoz hasonlóan „minden iskolázott magyar ember számára ismertté válik”.