Ma este ránk-köszönt az 5773-as év.

Ma este ránk-köszönt az 5773-as év. A zsidó hagyomány szerint az újév napját, Ros hásáná-nak, az az év fejének nevezzük. Ez kifejezi azt is, hogy ez a nap, mintegy a fejhez hasonlóan magában foglalja az egész következő évet. Így, ezen a napon azzal a kéréssel fordulunk a Teremtőhöz, hogy a következő évben csakis jó érjen bennünket. Ígéretet teszünk arra, hogy mi is igyekszünk jóvátenni, amit az elmúlt évben elrontottunk és megpróbálunk jó útra térni.
Ünnepi liturgiánkban visszatérő mondat a következő: tsuvá, utfilá, ucdáká mávirin et roá hágzérá. Ezt a mondatot általában így fordítjuk
magyarra: „a megtérés, a fohász és jótékonyság eltaszítja a rossz dekrétumot [az Égben]”. Érdemes azonban a három említett fogalom szószerinti héber jelentését is megnézni, és akkor felfedezhetjük, hogy valójában mi is az üzenete ennek a kijelentésnek.
Tsuvá – Valójában nem megtérést, hanem visszatérést jelent. Ez kifejezi, hogy a zsidó filozófia szerint, ha az ember rossz útra is tért, valójában mindig ott van benne a jóra való hajlam. A megtérés, azt jelentené, hogy a jó útra térő ember valami újat vesz magára. Ezzel szemben a visszatérés jelzi, hogy valójában a bűnös ember is eredendően jó, és ha jó útra tér, igazából az eredeti állapotot, az eredeti helyzetet állítja helyére.
Tfilá – A „fohász” kifejezés, valamilyen kérésre utal. Kifejezi, hogy az Istentől elkülönült ember, kérésekkel fordul Teremtőjéhez. A tfilá jelentése azonban, a tofel szó gyökéből, a ragasztás, összeillesztés. Ez arra utal, hogy imájában az ember nem csak kér, hanem mintegy egyesül a Mindenhatóval. Ilyen értelemben pedig az ima is egy eredeti állapotot állít vissza. Egyesíti a Teremtőt a teremtettel.
Cedáká – A „jótékonyság” azt jelenti, hogy valami többletet, az elvárhatón felülit teszünk. Jótékonykodunk, vagyis abból, ami nekünk járna, abból, ami a miénk adunk alamizsnát annak, aki azt valójában ki sem érdemli. Ezzel szemben a cedáká valódi jelentése, az „igazság”. Utalva arra, hogy az adakozás, tulajdonképpen igazságtétel. Azzal, ha lehetőségeinket kihasználva rászorulókon segítünk, tulajdonképpen igazságot teszünk a nálunk lévő javakkal. Nem valami többlet jót cselekszünk, hanem azt tesszük ami a dolgunk, a világ teremtett rendje és célja szerint járunk el. Itt is mintegy eredeti igaz állapotot áll&iacut e;tunk helyére.
 
E három dolog említése és egyben magunkra vétele biztosítja a számunkra is, hogy az Örökkévaló meghallgassa imáinkat és egy jó és édes évre írjon be bennünket, családunkat, közösségünket, a zsidó népet és az egész emberiséget.
 
Engedd meg, hogy kívánjak neked / Önnek és szeretteidnek egy örömökben és sikerekben gazdag boldog új évet. Az ünnep alkalmából fogadd el meghívásunkat az Óbudai zsinagógába a Ros Hásánái szertartásokra.
 
Szept. 16. vasárnap este 18:30 óra Ros Hásáná előestéje 
         20:00 ünnepi vacsora (elő regisztráció szükséges)
Szept. 17. hétfő reggel 10 óra Ros Hásáná 1. napja
  12-kor sófárfújás
                  hétfő délután 17:30 Táslich Óbudai zsinagógánál
  hétfő este 18:30 Ros Hásáná 2. napjának előestéje
  20:30 ünnepi vacsora
Szept. 18. kedd reggel 10 óra Ros Hásáná 2. napja
12-kor sófárfújás
 
Üdvözlettel,
Köves Slomó rabbi
Ktivá vöchátimá tová.