Netanjahu: Az iráni centrifugák irányítják a tetteimet

Netanjahu: Az iráni centrifugák irányítják a tetteimet

Az izraeli miniszterelnök tagadja, hogy be akarna avatkozni az amerikai belpolitikába és a végéhez közeledő elnökválasztási küzdelembe.

A kormányfőt komoly bírálatok érték, mert a napokban kijelentette, hogy aki nem húz vörös vonalat Irán számára, megszabva, mit tehet és mit nem, annak nincs „erkölcsi joga” megakadályozni Izraelt a katonai csapásmérésben. Netanjahu nem ejtette ki ugyan az Egyesült Államok nevét, de megfigyelők szerint megjegyzése egyértelműen Barack Obama amerikai elnöknek és kormányzatának szólt. Izrael korábban felvetette a lehetőségét annak, hogy csapást mér a nukleáris fegyverkezéssel gyanúsított Iránra, amit Obama határozottan ellenzett.

Az izraeli médiában közölt interjújában Netanjahu képtelenségnek nevezte azt, hogy megjegyzésével be akart avatkozni az amerikai politikába. „Képtelenség, mivel nem az amerikai választások, hanem az iráni centrifugák irányítják a tetteimet” – mondta a fegyverkezési célúnak tartott iráni urándúsítási programra utalva. „Ha az irániak abbahagyják a dúsítást, és az amerikai választás utánra halasztják a bombagyártást, én képes leszek várni” – tette hozzá.

Az izraeli miniszterelnök korábban többször kérte az Egyesült Államokat és Európát, hogy gyakoroljon nagyobb nyomást Teheránra, mivel meggyőződése, hogy a katonai akcióval való hihető fenyegetés elrettentheti Iránt.