Rogán: két héten belül előáll a Fidesz jelöltállítási elképzelésével

– Két héten belül javaslatot tesz a Fidesz arra, hogy milyen jelöltállítási rendszer váltsa fel az ajánlószelvény-gyűjtést az országgyűlési választáson – mondta a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap. Rogán Antal a lehetőségek között említette, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük az induláshoz.

A választási eljárás tervezett változásait ismertetve kifejtette: a parlamenti választást megelőző önkéntes feliratkozás hét-nyolc hónapig tart majd, és a voksolás előtt tizenöt nappal fog zárulni. A regisztrációt levélben, elektronikusan – a kormányzati ügyfélkapun keresztül – és személyesen, a jegyzőnél is meg lehet majd tenni – részletezte Rogán Antal, aki nem tartja kizártnak, hogy a feliratkozás bevezetése miatt módosítani kell az alaptörvényt.
Megerősítette, hogy támogatják azt az LMP-s javaslatot, amely az ajánlószelvény-gyűjtés eltörléséről szól, azt ugyanis „felesleges macerának” tartják. A cédulagyűjtést felváltó lehetséges jelöltállítási módok között említette a kauciót – amely szerint egy bizonyos összeg letétele után lehetne jelöltté válni -, az aláírással történő ajánlást, valamint azt is, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük, mert ha – szavai szerint – ők egyszer már bejutottak a parlamentbe, akkor joguk van ahhoz, hogy még egyszer elinduljanak. Ezek mindegyikét mérlegelni fogja a Fidesz, és két héten belül – nemzetközi példák alapján – előáll elképzelésével. A frakcióvezető megjegyezte ugyanakkor azt is, hogy ő a felsoroltak közül a kauciót nem támogatja.
A kampányfinanszírozás új szabályairól sem döntöttek még – folytatta -, de elképzelhető, hogy 2014-ben a költségvetés nem a pártokat, hanem a jelölteket támogatná versenysemleges alapon. Ennek azonban csak akkor van értelme, ha minden más forrás összegyűjtését szigorúan korlátozzák – hívta fel a figyelmet, példaként említve azt a lehetőséget, hogy csak magyar magánszemélyektől lehetne elfogadni – limitált mértékű – támogatást. Az új szabályokról szóló javaslat várhatóan még szeptemberben elkészül.
A politikust kérdezték a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásról is, amelyről azt mondta, nem gazdasági recessziót kell kiváltani a majdani megállapodással – mint ahogy történt a 2008-as IMF/EU-megállapodás után -, hanem növekedést.
„Azon gondolkodunk, hogyan tudunk letenni egy olyan javaslatcsomagot az asztalra, amely (…) találkozik az IMF és az Európai Bizottság azon szándékával”, hogy jövőre is folytatódjon a hiány csökkenése, ugyanakkor a növekedésnek is be kell indulnia – közölte a frakcióvezető. A Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelentekre utalva hozzátette: „mi is megnézzük, hol tudunk kiadásokat csökkenteni, de nem olyan lépésekben gondolkodunk, mint az az ominózus lista”. A napilapban megjelent IMF-kölcsönfeltételek listájából szerinte egyetlen intézkedést lehet megfontolni, a bürokráciacsökkentést.
Az interjúban Rogán Antal kérdésre válaszolva megemlítette az azeri kiadatási ügyet is, amellyel kapcsolatban azt mondta, a történtek után Azerbajdzsán még egyszer nehezen tud majd kikérni Magyarországról egy bűncselekményt elkövető azeri állampolgárt, mert „a szavahihetőségük finoman szólva sérült”.