[email protected] -6. évfolyam 18. szám-NAGYÜNNEPI IMAREND AZ OR-ZSE ZSINAGÓGÁBAN

 [email protected] 6. évfolyam 18. szám 

2012. szeptember 7.

TANÉVNYITÓ                                                                    

 

Augusztus 31-én, pénteken este a  tanévnyitó istentiszteleten a beállított pótszékek is kevésnek bizonyultak.

A zsinagóga megtelt hallgatóinkkal, közöttük többségben az első éves „gólyák” jelentek meg.

Schőner Alfréd rektor köszöntötte a megjelenteket és meghívta őket az istentiszteletet követő kidusra.

A Díszteremben az előadó az Izrael Múzeum magyar vonatkozásairól, új kiállítási tárgyairól tartott előadást. Majd ismertette Váncsa Csabáné Delikát Dórával a Felekezeti Szociális munkás szak  harmadéves hallgatójával, az Emberi Erőforrások miniszterének döntését, hogy a 2012/2013-as tanévre Köztársasági Ösztöndíjban részesül.

Komoly Judit rektor helyettes köszöntőjében szólt az  egyetem családias légköréről és sikeres tanévet kívánt  hallgatóinknak és oktatóinknak. (Bővebb tájékoztató honlapunkon hamarosan  olvasható.)

 

Az oktatási ütemtervet lásd a honlapunkon! Tanévnaptár címszó alatt.

www.or-zse.hu/naptar2012-13-1.htm

 

 

OR-ZSE SZABADEGYETEM

 

Ebben a tanévben is folytatódnak az OR-ZSE szabadegyetem előadásai.

Szeptember 6-án Győrött Szántóné dr. Balázs Edit indítja el a programot.

Október 11-én Szombathelyen, október 15-én pedig Budapesten kezdődnek az előadások. Ezekről folyamatosan tájékozódhatnak majd mind a hírlevélben, mind az egyetem honlapján.

 

 

MEGJELENT

 

Molnár Lamos Krisztina: Késésben, Irodalmi Jelen szeptemberi száma

Friedmann Sándor: Az 1972-es müncheni túszdráma emlékére írt tanulmánya, MUSZKLI MÓRIC.Az „izom zsidók”

www.or-zse.hu/munchen1972-2012-1.htm

 

 

HALASI NYÁRI ZSIDÓ TÁBOR

 

A Közép-Magyarországi Régió már harmadszor szervezte meg nyári zsidó táborát.

A kiskunhalasi tábor célja dr. Róna Tamás rabbi szerint az, hogy a gyerekek zsidó légkörben és szellemben töltsenek el egy hetet nyáron.

A részletes beszámolót lásd a honlapunkon!

www.or-zse.hu/zsidonyaritabor2012-1.htm

 

 

KÁNTORKONCERT

 

„Kántor imák és jiddis dalok” címmel kántorkoncert lesz az Újpesti Városnapok és az Újpesti Zsinagóga közös rendezésében, szeptember 9-én, vasárnap az Újpesti Zsinagógában. ( IV. ker. Berzeviczy G. u. 8.)

Közreműködnek: a MÁV Szimfonikusok, vezényel Héja Domonkos a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatója.

Énekel: Fekete LászlóNógrádi Gergely, Székelyhidi Hajnal, Zucker Immánuel és az OR-ZSEGoldmark Kórusa, vezényel Ádám Mária.

 

 

REFUÁ SLÉMÁ

 

Haraszti Györgynek, egyetemünk tanszékvezető professzorának, betegségéből mielőbbi felépülést, jobbulást kívánunk!

 

 

A ZSINAGÓGA HÍREI

 

ÜNNEPEK

 

 

Szeptember 8-án, szombaton 23:15 órakor Szlichot I. /Szlichesz/ istentisztelet lesz a zsinagógában, kórussal, orgonával, főkántor közreműködésével, valamint rabbinikus interpretációval.

 

Szeptember 9-én, vasárnap 9:00 órakor a Kozma utcai zsidó temetőben az iroda épület előtt találkoznak az egyetem oktatói és hallgatói. Onnan indulva, közösen tesznek eleget a kever ávot(sírlátogatás) vallási kötelezettségének. Ezután vesznek részt 9:30 órakor a központi mártír- megemlékezésen.

 

NAGYÜNNEPI IMAREND AZ OR-ZSE ZSINAGÓGÁBAN
5772- 2012

 

 

AZ ÜNNEP DÁTUMA

AZ ÜNNEP NEVE

KEZDÉSI IDŐPONT

szeptember 8. szombat

Szlichot I.   

23.15

szeptember 16. vasárnap

Erev Ros Hásáná  

18.45

szeptember 17. hétfő

Ros Hásáná I. 

9.15

szeptember 17. hétfő

Táslich. Találkozás a zsinagóga udvarán

18.15

szeptember 17. hétfő

Ros Hásáná II. este

18.45

szeptember 18. kedd

Ros Hásáná II. 

9.15

szeptember 19. szerda

Gedáljá böjtje  

18.00

szeptember 21. péntek

péntek esti istentisztelet

18.00

szeptember 22. szombat

Vájélech – Sábát Suvá

 

9.15

szeptember 25. kedd

Kol Nidré    

18.25

szeptember 26. szerda

Jom Kipur   
MÁZKIR        
Böjt vége

9.15
13.00
19.36

szeptember 30. vasárnap

Erev Szukkot, sátorköszöntő

18.00

október 1. hétfő

Szukkot I. 

9.15

október 1. hétfő

Szukkot II. este

18.00

október 2. kedd

Szukkot II.   

9.15

október 7. vasárnap

Erev Smini Áceret 

18.00

október 8. hétfő 

Smini Áceret  
MÁZKIR         

9.15
10.00

október 8. hétfő

Erev Szimchát Torá 

18.00

október 9. kedd

Szimchát Torá   

9.15

október 12. péntek

istentisztelet

18.00

október 13. szombat

Sábát Brésit   
A Tóra vőlegényeinek kidusa

9.15
11.00

 

 

Templom jegyek még kaphatók Biczó Jutkánál, hétfőtől csütörtökig 10:00-17:00 óra között.

 

 

 

 

 

Hetiszakasz:       Ki távo (5 Mózes 26:1-29:8)

or-zse.hu/hit/hitelet31.htm

 

Háftárá:               Kumi ori (Jesájá 60:1-22)

or-zse.hu/haftarak/kitavo_2010.htm

 

 

 

 

    

Péntek esti gyertyagyújtás Budapesten:         18:54 órakor

 A Sábát kimenetele Budapesten:                   19:56 órakor

 

 

                                                                           

                                              

 

SÁBÁT SÁLOM! GUT SÁBESZ!

שבת שלום

 

 

Szántóné dr. Balázs Edit