Megpróbálni élni… Szobrászati kiáltványok a szabadságról
Kemény Judit (1918–2009) képzőművész életmű-kiállítása
Kötetbemutató és kiállításmegnyitó:
2012. szeptember 16. 17.00 Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Színpad,
közreműködik: Alföldi Róbert és Bretus Imre (Tat Galéria) a kötet szerzője, a kiállítás kurátora
„Lesz egyszer egy olyan lehetőség, hogy a szobrok fönt lebegnek majd a föld felett, mint ahogy a bolygók is a naprendszerben; ezek a szobrok egy újfajta természetszemléletnek, és egy újfajta embertípusnak lesznek már az emlékművei.” Kemény Judit
A 20. századi képzőművészet történetében nem szokatlan, hogy néhány alkotó, az 1945 utáni évtizedekben, különféle okból ugyan, de mellőzötté vált. Kemény Judit is azok közé a tehetséges, autonóm gondolkodású képzőművészek közé tartozott, akik életük legfontosabb korszakában kényszerültek majdnem teljes elszigeteltségben élni. Kemény Judit életútja egyben a tragikus sorsú, autonóm értelmiségi gondolkodó sorsa is, aki a mellőzöttség és elszigeteltség ellenére mégis gazdag alkotói utat hagyott hátra.
Kemény Judit ideológiai okok miatt 1948 után önálló kiállításon első alkalommal 1966-ban mutatkozhatott be, de ezen a bemutatón szobrait nem állíthatta ki. Az első retrospektív kiállítására hatvanhat éves koráig, 1984-ig kellett várnia. Soha nem a művészetével, kvalitásával, szellemi teljesítményével, tehetségével volt probléma; az őt övező csend számos más okra vezethető vissza. Az egyik, hogy az aktuális rezsimnek hol polgári származása, hol szellemi elkötelezettsége okán mindig volt ürügye arra, hogy művészetéről ne vegyen tudomást. A másik ok, hogy az 1940-es évek második felében az absztrakt alkotók közé sorolták, ezzel hosszú évtizedekre megpecsételődött a sorsa.
Kemény Judit életművének megértéséhez több szempontból is közelíthetünk. A Kemény testvérek – Katalin és Judit – életútjukhoz, annak fejlődési irányaihoz meghatározó instrumentumot kaptak édesapjuktól, Kemény Gábortól. Az értékelvű, demokrata, humanista pedagógus a mindenekfelett álló morális értékrend súlyát, a gondolkodó-alkotó ember felelősségét és felelősségvállalásának „terhét” rakta lányai vállára. Kemény Juditot 1935-től az apa köré szerveződő értelmiségi szalonnak köszönhetően – rendszeres vendég volt náluk többek közt Radnóti Miklós, a Nyugat szerzői, József Attila, Lukács György, Hamvas Béla, valamint progresszív képzőművészek, pedagógusok – intenzív szellemi hatások érték; akkoriban kötelezte el magát a képzőművészet mellett.
Fontos szál Kemény Judit életművének megértéséhez a testvéréhez, Kemény Katalin író, műfordítóhoz és annak férjéhez, – a második világháborút követően ideológiai szempontok miatt tiltott író, filozófus, esszéista – Hamvas Bélához fűződő viszonya. Hamvas Béla és Kemény Katalin szellemi teljesítménye, baráti köre áthatotta Kemény Judit gondolkodását és művészetét. 1945-ben együtt állított ki Forgács Hann Erzsébettel, Anna Margittal, Modok Máriával, Vajda Júliával. Baráti és szakmai kapcsolatot tartott az Európai Iskola alkotóival, Weöres Sándorral, Dévényi Ivánnal, Dr. Tompa Kálmánnal, a kivételes érzékű műgyűjtővel és a Dél-Afrikába emigrált szobrásszal, Borbereki Kovács Zoltánnal. A családi és baráti kötelékek miatt 1948 és 1989 között gyakran övezte Kemény Judit megítélését gyanakvás a döntéshozók részéről.
Kemény Judit integránsan kötődik az Európai Iskola szellemi környezetéhez, művészete ebben a holdudvarban bontakozott ki. A magyar képzőművészet szuverén alkotója.
Az 1948 utáni évtizedekben Kemény Judit óriási energiát fektetett abba, hogy a művészetét övező hallgatást feloldja. A céltalannak tűnő küzdelem az 1980-as évekre megtörte. 1981. január 26-án az egyik legközelebbi barátjának és alkotótársának, Martyn Ferencnek írta egy levélben: „Elég idős vagyok már ahhoz, hogy belássak a gondosan elhúzott függönyök mögé.”
Kemény Judit még az 1940-es évek elején absztrakt kísérletekbe kezdett, a térben kiteljesedő mozgás, a repülés, a lebegés, a művészet és az egyéni sors egy más dimenzióba helyezése, a kötődésektől mentes létezés megjelenítése kezdte foglalkoztatni. Nem az absztrakt esztétikája érdekelte, hanem a síkok, terek, az idő és a mozgás monumentalitása. Szobortervei grandiózus szózatokként, kiáltványokként értelmezhetőek a szabadságról. Kemény Judit szobortervei és grafikai munkái az építészet és képzőművészet határterületeit is vizsgálják, kísérletek a köztéri szobrászat és a modern építészet átjárhatóságára.
Az 1940-es évek közepétől datált, felfelé törekvő formák és gondolati tartalmak a modern művészet fősodrába illesztik Kemény Juditot. Ennek a szobrászati gondolkodásnak a képviselője az Egyesült Államokban élt George Rickey, illetve az olasz avantgárd szobrászai.
A közép-kelet-európai régiónak mielőbb abból az aspektusból kell végiggondolnia szellemi folyamatait, hogy melyek azok a gondolatok, életművek, amelyek a lokális, ugyanakkor egyetemes hangszín okán értékesek. A provincializmusból nem a provinciális attitűd, hanem a magas színvonalú szellemi teljesítmény vezet ki. A nívós, lokális szellemi teljesítmények feltárása, és ezen életművek nyilvánossággal való megismertetése lehet a kiindulási pont. A 2009-ben, kilencvenegy éves korában elhunyt Kemény Judit életművének, alkotói útjának ez a szellemi háttér adja meg értékét.
2012. szeptemberben két helyszínen ismerheti meg a közönség Kemény Judit művészetét. A Nemzeti Színházban szeptember 16-án, a monográfia kötet bemutatóval együtt a 1943 és 1975 között készült Zene-sorozatából nyílik kiállítás. Szeptember 20-án Kemény Judit életművének feldolgozását és annak bemutatását mecénásként támogató Commerzbank Galériában láthatják a művész több mint 140 alkotását. A kiállításon jelentős archív dokumentációs anyag is megtekinthető lesz: fotók, feljegyzések, levelezések, divattervek, dramaturgiai kísérletek, filmtervek segítenek megérteni a kort, amelyben Kemény Judit élt.
