A mezőgazdasági kutatás lehet a kapocs Kaposvár és Izrael között

A mezőgazdasági kutatás lehet a kapocs Kaposvár és Izrael között

 

 

Ez derült ki a közel-keleti ország nagykövetének a somogyi megyeszékhelyen tett csütörtöki látogatásán. Ilan Mor Fónagy János és Mátrai Márta országgyűlési képviselők társaságában előbb az egyetemen, majd a Kodály iskolában, végül Kaposvár polgármesterénél járt.

Több mint egy évtized után látogatott el újra Kaposvárra Izrael képviselője. Ilan Mor azért érkezett városunkba, hogy kapcsolatokat építsen, párbeszédet kezdeményezzen és megismerje az itt élő embereket.

– Nyolc hónapja tartózkodom Magyarországon, s 15 vidéki városban jártam eddig. Örömmel látom, hogy Budapesten kívül is nagy lehetőségek vannak, és itt elsősorban az emberi erőforrásra gondolok – mondta Ilan Mor.

Izrael nagykövete reggel a Kaposvár Egyetemen tárgyalt, majd a Kodály iskolában nyitott meg egy Jeruzsálemről szóló kiállítást. A központi általános iskolában lehetősége nyílt a gyerekekkel is beszélgetni.

– Hiszek az emberek közötti kapcsolatokban, mert a közhelyek, előítéletek azzal törhetők át, hogy az emberek megismerik egymást. Éppen ez a kapcsolat lehet az alapja minden további politikai és gazdasági együttműködésnek – fogalmazott Izrael nagykövete.

– Kaposvár egy nyitott város, ezért is örülök annak, hogy meglátogatott bennünket Ilan Mor, akivel nagyon fontos kérdésekben sikerült eszmét cserélni – hangsúlyozta Szita Károly. – A Kaposvári Egyetem Magyarország egyik legjobb infrastruktúrával rendelkező egyeteme, különösen a mezőgazdasági területen kiemelkedő a teljesítménye. Éppen ez az a terület, amelynek kapcsán partnerekre lelhetünk Izraelben – állította Kaposvár polgármestere, aki felvetette egy újabb testvérvárosi kapcsolat kiépítésének lehetőségét is.

 

F:kapos.hu/hirek/gazdasag/2012-05-31/a_mezogazdasagi_kutatas_lehet_a_kapocs_kaposvar_es_izrael_kozott.html