Felborult egy folyami komp hétfőn India északkeleti részén;

Felborult egy folyami komp hétfőn India északkeleti részén; az áldozatok száma egyre nő. Legfrissebb rendőrségi jelentések szerint 68 halottja van a balesetnek, s további 150 ember sorsa ismeretlen

J.N. Csoudhuri, Asszám állam rendőrfőnöke szerint a Brahmaputra folyón közlekedő komp 350 utast szállított. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a kopottas jármű felborult, majd kettétört és elsüllyedt a megáradt folyóban. A komp legfelsőbb szintjén tartózkodó mintegy 150 embert kimentették a vízből, vagy maguk érték el úszva a partot.

A térségben uralkodó viharos szél és a heves eső akadályozza a történtek tisztázását és a túlélők utáni kutatást. A rendőrség szerint a látótávolság gyakorlatilag egyenlő a nullával. A hatóságok katonákat és rendőröket küldtek a baleset helyszínére, hogy segédkezzenek a mentésben.

A rendőrség szerint a komp túlzsúfoltan indult el, és az utasokon kívül rizst, illetve más árut is szállított. A fedélzetén nem voltak sem mentőcsónakok, sem mentőmellények. A hajóroncsot megtalálták, de csak daruval tudják kiemelni a vízből.

A baleset a folyónak azon a szakaszán történt, ahol a Brahmaputra átlép a bangladesi határon, ezért az indiai hatóságok a szomszédos ország segítségét is kérték a mentéshez. A folyó itt közel egy kilométer széles.

A kompbaleset Inda közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb közlekedési szerencsétlensége. Manmohan Szingh miniszterelnök közleményében megdöbbenésének és fájdalmának adott hangot a tragédia miatt.