A The New York Timesban a múlt héten ismét megjelent egy írás – Frank Bruni tollából – „Összeterelni a szokásos bűnbakokat” címmel. Ezt követően Michael A. Salberg, a Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) nemzetközi kérdésekkel foglalkozó igazgatója reflektált a cikkre Antiszemitizmus Magyarországon címmel.
Összeterelni a szokásos bűnbakokat
Honnan lehet tudni, hogy valóságos vihar készül-e, vagy az ember csak néhány elsuhanó felhőre reagál?
Ezt a kérdést sok magyar és az országot figyelő ember teszi fel magának mostanában. A 61 éves Kollányi Irén egy közülük.
Egész életét itt élte le, a kommunizmus évtizedeit, a teljesen új rendszerhez való alkalmazkodást, és Magyarország felvételét az Európai Unióba.
De az elmúlt két év a legsajátságosabbak között volt. Egy konzervatív párt kétharmados parlamenti többséget, és ezzel afféle törvényhozási biankócsekket szerzett, amelyet sok tekintetben olyan módon használt fel, ami bajt jósol. Ezzel egyidejűleg egy tőle messze jobbra álló, rossz hangulatú, mocskos szájú és természetű párt szereplővé vált az ország ügyeiben.
És Kollányi, valamint sok más magyar szerint a dolgoknak tekintélyelvű, nacionalista felhangjuk van, amelyet az antiszemitizmus és a más kisebbségekkel szembeni ellenszenv megnyilvánulásai kísérnek.
„Ez nem jó. Kicsit sem jó” – mondta Kollányi, amikor múlt hétvégén beszéltem vele, egyébként ő zsidó.
Figyeljenek oda Magyarországra. Talán nincs nagy gazdasági jelentősége, és mindössze mintegy tízmillió ember hazája, a sör iránti vonzalommal és a bánathoz való tehetséggel. De az adósságok és a takarékosság mostani korszakában az EU veszélyeztetett befolyásának tesztjévé válhat. Brüsszel és Budapest már összecsapott a magyar kormány azon törekvésén, hogy szorosabb felügyelet alá vonja a sajtót, az igazságszolgáltatást és a központi bankot.
Magyarország ablakot nyithat arra a jelenségre is, hogy a gazdasági félelmek milyen erősen szítják a bigottság lángját. Az uniós tagság nem hozta meg Magyarországnak a prosperitást, amelyet remélt; az országnak az utóbbi időben súlyos költségvetési problémái vannak. És az említett szélsőjobboldali párt, a Jobbik ezeket a csalódottságokat az ország nyugati orientációját és a zsidók, melegek és romák állítólagos kényeztetését feszegető kérdésekké konvertálta: ez a bűnbakok megbízható szentháromsága Magyarországon.
Ebben a hónapban a Jobbik törvénytervezetet nyújtott be, amely a homoszexualitást perverzióként említi, betiltaná promócióját, a bírálók szerint olyan homályos nyelvezeten, amely szerint a nyilvánosság előtt kézen fogva sétáló két férfit vagy két nőt elvben börtönbe is lehetne zárni.
Ebből a törvényjavaslatból szinte biztosan nem lesz semmi. A Jobbiknak a 386 képviselő közül csupán 46 mandátuma van, és a legtöbb magyar nem támogatja a pártot, amely sokkal jobb a zajongásban, mint a változtatásokban. Agitált például Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatójának leváltásáért, akit a Jobbik támogatói állítólagos homoszexualitása miatt gúnyolnak.
De Alföldi szombaton egy interjúban elmondta: „Nem sikerült nekik elmozdíttatni engem”.
„Nem volt semmiféle cenzúra” – tette hozzá. Orbán Viktor miniszterelnök és kormányzó pártja egyelőre hagyja Alföldit élni.
Lakatos Júlia, az egyik független magyar kutatóintézet politikai elemzője úgy vélekedett, hogy a Fidesz nemzetközi médiában megjelenő represszív, hatalmat betonozó imázsa nem felel meg teljesen a valóságnak. Amikor Brüsszel ellenkezik, Orbán hunyorít.
„Végső soron európai politikus” – mondta.
Ám az egyik fő veszély az, hogy a Jobbik tovább nőhet, noha így is a harmadik legnagyobb erő a parlamentben, és a saját irányába húzhatja (Orbánt).
Találkoztam Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik egyik parlamenti képviselőjével, aki Nyugat-Európában járt egyetemre, művelt hangot és mérsékelt manírokat ad a pártjának.
Mégis lefitymálóan beszélt arról, hogy az egymást követő magyar kormányok úgy hiszik, „a legfontosabb dolog a csatlakozás a dicsőséges Nyugathoz”, amelyet „úgyszólván mindennel szemben arrogánsnak” nevezett.
A Jobbik az Iránhoz fűződő szorosabb kapcsolatok mellett emel szót, amelyet Gyöngyösi „rendkívül békés országnak” nevezett egy zsidó sajtóorgánumnak adott interjúban. Az orgánum megkérdőjelezte azt is, mennyire veszi komolyan a holokausztot.
Gyöngyösi nekem azt mondta: „Senki normális ember soha nem kérdőjelezheti meg a holokauszt valóságát”. De hozzátette: a holokauszt „nem kivételes, és nem áll minden szenvedés” és népirtás felett, csak azért így érzékelik, mert a zsidók az idő múlásával nem kevesebbet, hanem többet beszélnek róla.
„Az emberek arról tudnak, amit a legtöbb figyelmet kapja. Miért vásárolnak Head and Shoulders sampont? Mert azt hirdetik a legtöbbet” – mondta.
Kettőnk között egy dohányzóasztalon a Time és a The Economist példányai hevertek. De kicsit odébb az asztalán, kevésbé látható helyen ott feküdt a Jobbik magazinja, egy nem régi szám, amely dicshimnuszokat zengett a párt igyekezetéről, hogy megakadályozza a budapesti meleg felvonulást, mint olyasfajta degenerált eseményt, amelyet a cikk szerint túlságosan jól tolerálnak más uniós tagállamokban.
„Deviáns Nyugat, normális Kelet” – ez volt a szalagcím.
A címlapsztori a rítusaikban keresztény vért használó zsidókról szóló történelmi beszámolókat idézett. A cikk szerint nem tudni, hogy ez „igaz, vagy sem”.
Op-Ed Columnist
Round Up the Usual Scapegoats
By FRANK BRUNI
***
A New York Times április 25-ei számában Michael A. Salberg, a Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) nemzetközi kérdésekkel foglalkozó igazgatója reflektált a cikkre .
Antiszemitizmus Magyarországon
Elismerés Frank Bruninak azért, hogy felhívta a figyelmet a magyar antiszemita, bigott pártra, a Jobbikra április 24-i cikkében.
Miközben Európában egy sor szélsőjobboldali párt működik idegengyűlölő alapokon, a Jobbik az egyetlen olyan párt, amely az Európai Unió egyik tagállamának a parlamentjében foglal helyet és nyíltan antiszemita anyagokkal kampányol. A párt választott tisztségviselői antiszemita kijelentéseket tettek a parlamentben, éppen ebben a hónapban egy vérvádról beszéltek. A párt elnökjelöltje, Morvai Krisztina az izraeli zsidókat „tetves, mocskos gyilkosoknak” minősítette.
A Jobbik népszerűségének az utóbbi években bekövetkezett növekedése – 2006-ban a lakosság 2, 2010-ben 17 százaléka szavazott a Jobbikra – párhuzamos azzal, hogy a lakosság egészében erősödnek az antiszemita attitűdök. A liga egyik felmérése februárban kimutatta, hogy a magyarok 63 százaléka a zsidókról és a pénzről, a zsidók állam iránti lojalitásának hiányáról, valamint a zsidókról és a holokausztról szóló antiszemita megállapításokban négy közül hárommal egyetért.
Összesen 10 európai országot vizsgáltunk az antiszemita érzelmek kérdésében, és közülük Magyarország bizonyult messze a legrosszabbnak. Összehasonlításként: a 10 vizsgált ország közül az antiszemita érzelmek mérésének ugyanezen skáláján Hollandia mindössze 10, Franciaország 24 százalékot ért el.
A Jobbik antiszemitizmusával szembeni ellenzés talán az egyetlen kérdés, amelyben a kormányzó párt, a Fidesz és az ellenzéki szocialisták egyetértenek. A mainstream politikai és a civil társadalmi vezetőknek folytatniuk kell a konzisztens beszédet, és akciókat kell szervezni, hogy felbátorítsák polgártársaikat a Jobbik bigottságának elutasítására.
A cikkek magyar kivonata, fordítása megjelent a Galamus.hu oldalon.
