Nem tabu Izrael bírálata a németek többsége szerint

Grass-ügy – Nem tabu Izrael bírálata a németek többsége szerint
 A németek többsége szerint Izrael bírálata nem tabu, csaknem minden második választásra jogosult német pedig úgy gondolja, hogy Irán sokkal inkább fenyegeti a békét, mint a zsidó állam – mutatta ki egy felmérés, amelyet a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap ismertetett Günter Grass Nobel-díjas német író Izraelt bíráló versével kapcsolatban.

Grass az Amit el kell mondani című, világszerte számos bírálatot kiváltó versében arról írt, hogy az egyre nagyobb atomarzenállal rendelkező Izrael veszélyezteti a világbékét, és megelőző csapást fontolgat Irán ellen, ezt azonban nem lehet szóvá tenni anélkül, hogy az embert ne vádolják rögtön antiszemitizmussal.
Ez utóbbi véleményt Németországban nem osztja a többség. A választásra jogosultak 75 százaléka szerint Németország ugyanúgy bírálhatja Izraelt és a zsidó állam politikáját, mint bármely más országét. Ugyanakkor 22 százalék egyetért azzal az állítással, hogy „bizonyos dolgokat nem szabad kimondani, ha Izraelről és a zsidókról van szó” – mutatta ki az Infratest-Dimap közvélemény-kutató intézet reprezentatív felmérése.
Az Izrael és Irán közti konfliktussal kapcsolatban 48 százalék úgy vélekedik, hogy Irán jelenti a nagyobb veszélyt a békére, s csupán 18 százalék gondolja, hogy Izrael veszélyezteti a békét nagyobb mértékben, míg 22 százalék szerint nincs különbség ebből a szempontból a két ország között.
A többség – 58 százalék – úgy vélekedik, hogy az iráni atomprogram igen komolyan fenyegeti Izrael létét. Harmincegy százalék szerint az iráni atomprogram kismértékben jelent, vagy egyáltalán nem jelent fenyegetést a zsidó államra nézve.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a lapnak adott interjúban úgy vélte, Grass verse „totálisan botrányos”, az pedig „még inkább felháborító”, hogy a szöveg „nem valami tizenéves neonácitól, hanem egy Nobel-díjas némettől származik”. Hozzátette: a vers alapján ítélve a 84 éves szerző nincs erkölcsi ítélőképessége birtokában, hiszen az alkotásban „a támadóból lesz az áldozat és az áldozatból a támadó”. Hangsúlyozta: kétségtelen, hogy az iráni rezsim Izrael megsemmisítésére törekszik, és „biztos, hogy minden lehetőt megtesz e cél elérése érdekében”.
Az izraeli-német viszonyról szólva kifejtette: a két ország kapcsolata a második világháború óta „rendkívül erős”, és vannak olyan oldalai is, amelyekről Németországban valószínűleg nem is igen tudnak. Ilyen terület a hírszerzés és a terrorizmus elleni harc – mondta Netanjahu, kiemelve, hogy az intenzív együttműködés az utóbbi években nem csak izraeli polgárok életét, hanem „nagyon-nagyon sok német állampolgár életét is megmentette”.