Kínai és Orosz közös hadgyakorlat

Megérkezett a kelet-kínai Santung (Shandong) tartomány tengerparti Csingtao (Qingdao) városába az az orosz haditengerészeti kötelék, amely részt vesz a vasárnap kezdődő kínai-orosz hadgyakorlaton – jelentette a kínai média szombaton.

Az orosz Csendes-óceáni flotta négy hadihajója és három ellátó hajója április 15-én hagyta el Vlagyivosztok kikötőjét, élükön a Varjaggal, a Szalav-osztályú orosz rakétacirkálóval. Vele tartott még három Udaloj-osztályú romboló is.

A gyakorlatot április 22-27. között tartják a Sárga-tengeren. A kínai védelmi minisztérium tájékoztatása szerint a résztvevők a közös tengerészeti légvédelemre, a tengeralattjárók elleni harcászatra, a tengeri kutatásokra és mentésre, valamint az eltérített hajók mentésére fognak összpontosítani.

A kínai haditengerészet 15 vízfelszíni hajóval vesz részt a gyakorlaton, köztük rombolókkal, fregattokkal, ellátó és kórházhajókkal, továbbá két tengeralattjáróval.

Ugyancsak bevetnek repülőgépeket és különleges egységeket, amelyek bekapcsolódnak a tengeri és terrorelhárítási gyakorló akciókba.

Kína és Oroszország 2005 óta több közös hadgyakorlatot tartott a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SESZ) keretében.