KISS PÉTER FELSZÓLALÁSA 2012. ÁPRILIS 15-ÉN, AZ ÉLET MENETE ALKALMÁVAL
Kedves Barátaim!
Immár tizedik alkalommal kerül sor az Élet Menetére. Olyan időket élünk, hogy nem lehet ez az esemény most pusztán kegyeleti jellegű, mert a náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik képviselők immár az Ország Házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszázezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált.
Évek óta együtt járjuk utunkat, az „Élet menetét” Budapest ismerős és sokat látott utcáin. Amerre megyünk, mindenütt egykor boldog, és egymással békében élő lakók nyomait keressük. Közben pedig arra kell gondolnunk, hogy mikor fészkelte be magát a gonoszság ártó szelleme ebbe a városba. Városunkba, amelynek falait, házait, utcáit, gyárait, iskoláit, templomait magyarok, örmények, szerbek, zsidók, németek, olaszok, szlovákok és ki tudja még milyen nációk építették és védték. Védték egymást is, amíg tudták, amíg lehetett.
Egyesek nagyon hamar feladták, mert emberségüknél erősebb volt a bennünk felszított gyűlölet. Sokakat megszédített a hazugság, hogy bajaikért, szegénységükért társaik között találhatják meg a bűnbakokat. A tisztességes emberek egy részének is elfogyott a bátorsága, hogy szembeszálljanak a fasisztákkal, nyilasokkal, amikor az saját életük is veszélyben forgott. De voltak, voltak azok az igazán bátrak, akik a veszéllyel nem törődve mentették, bújtatták az üldözötteket. Közülük ma egy emberre, Raoul Wallenberg svéd diplomatára, aki több mint tízezer magyar állampolgárt mentett meg, aki száz éve született, külön is megemlékezünk. Az évforduló azonban – sajnos – nem egyszerű megemlékezés, hanem súlyos figyelmeztetés!
Figyelmeztetés, mert az akkori a borzalomban a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem tudta megvédeni állampolgárait, elpusztításukhoz – nincs rá mentség – segítséget nyújtott és ez az egész nemzet tragédiája, soha be nem gyógyuló sebe.
Figyelmeztetés, mert ha visszagondolunk a vészkorszakra, nem vigasztalhatjuk magunkat azokkal a honfitársainkkal, akik méltán kerültek a világ igazai közé. Bátrak voltak, ám a többség hallgatott. Büszkék lehetünk Apor Vilmos és Márton Áron püspökökre, az életét áldozó Kálló esperesre és Salkaházi Sára nővérre, a gyermekmentő Sztéhló Gábor evangélikus lelkészre, de Ők a maguk közegében is kevesen voltak.
Kedves Barátaim!
Amikor évekkel ezelőtt elkezdődött Budapesten az Élet menete, kegyelettel emlékeztünk a holokauszt zsidó és roma áldozataira, a nemzet 600 ezer halottjára; menetünk egyszerre volt emlékezés és az élet igenlése.
Évről-évre egyre több lesz a hivatalos megemlékezés, de most sokan úgy érezzük, hogy emlékezni már nem elég, és figyelmeztetésünknek is hangosabbnak és hangosabbnak kell lennie. A néma Magyarország egyszer már elveszett, most a figyelmeztetésünknek el kell nyomnia a tavaszi utca zaját! Túl kell harsognia a gárdisták lábdobogását, az árpádsávos motorosok dübörgését, a terepjárók hangját és a vadászfegyverek dörrenését. Hangos tiltakozásunkat meg kell hallani minden iskolában, az elegáns villákban és a falusi házakban, minden templomban és a Parlament falai között.
2
Tudják meg a honfitársaink, hogy nem csak a zsidó és roma áldozatokért, nem az üldözött kisebbségekért, nem a gyűlölet elleni tiltakozásért, hanem Magyarország, a magyar nemzet becsületének és tisztességének megmentésért vagyunk itt. Nem gondoltam volna, hogy erre még valaha ekkora szükségünk lesz; hogy ez az ország Európában ne lehessen újra az esztelen és gyilkos gyűlölet országa. Hogy ismét szükség lesz bátor hazafiakra, akik Ti vagytok.
Jó, hogy itt egymás mellett állunk/után beszélünk/ FIDESZ-es és MSZP-s politikusok. Mert itt mindannyian Magyarország valóban jobbik arcát látjuk, azt, amely szerint a rasszista, a náci politikától nem elég elhatárolódni, képviselőit nem elég elszigetelni, őket politikájukkal együtt háttérbe kell szorítani, őket le kell győzni!
Kedves Barátaim! Most ismét bátor hazafiakra van szükség!
