„Bölcsek vigyázzatok szavaitokkal… !” A vérvád négy tanulsága
Rabbi vagyok, és Magyarország polgára. Írásomnak a tanulsága szándékom
szerint túlmutat közösségünk határain. Ugyanis ami pár napja a magyar
Országgyűlésben történt, az a magyar nemzet egésze ellen volt merénylet. 70
éve nem hallott uszítás hangzott el a parlamentben, a legsötétebb idők
hangja ez, amiről generációk hitték, hogy nem hangzik fel soha többé a
törvényhozók között. A vérvád felemlítése talán nekünk zsidóknak fájt
igazán, de a veszély, egy betegség szimptómája nem rólunk, hanem
Magyarország egészéről szólt.
Mit is hallhattunk tulajdonképpen? Azt, hogy Magyarország jelenlegi nehéz
gazdasági helyzete, nemzetközi ellehetetlenültsége, ugyanazoknak a „pénzügyi
köröknek” köszönhető, amelyek a szintén zsidó gyilkosokkal vállalt
szolidaritásból eltussolták annak idején Solymosi Eszter ügyét. Más szóval,
a zsidók ölték meg 130 éve a keresztény kislányt, hogy vérét a peszáchi
pászkához használják fel, és ők voltak azok is, akik aztán az igazságot a
bíróságon eltussolták. A zsidók azok is, akik ma a hazánkat „jól
beazonosítható pénzügyi körökként” tönkreteszik és ellehetetlenítik…
I. láthatatlan fantomok és látható meghurcoltak Nem tisztem, hogy a vérvád
abszurditásával foglalkozzam, azzal a vérváddal, amelyről, nem csak a magyar
bíróság, hanem nem utolsósorban egyházfők és pápák sora mondta ki, hogy
hamis és bűnös babona. Hála Istennek nincs ma Európában, olyan, magát a
klinikai értelemben vett normalitás kategóriájában tudó polgár, aki a
vérvádat komolyan venné. A vérvád emlegetése biztos eszköz arra, hogy valaki
nyilvánosan diszkreditálja magát. A jobbikos gondolatmenet ezen részével
tehát most ne is foglalkozzunk. A másikkal viszont igen.
A szomorú ugyanis az, hogy a Jobbikos képviselő mondanivalójának első fele
nem volt idegen napjaink közbeszédétől. Hazánk sorsának szomorú alakulásáról
gyakran hallani, hogy bizonyos „jól beazonosítható körök” érdekeit
szolgálja. A Jobbik ezt csupán azzal egészíti ki, hogy a „köröket” explicite
a zsidókkal azonosítja, és ráadásul a Solymosi Eszter-párhuzammal egyben azt
is mondja, hogy ezek a „körök” vallási kötelességből teszik, amit tesznek.
Hiszen a „keresztény vérre” szükségük van.
Lehet úgy gondolni, hogy gazdasági érdekcsoportoknak, politikai
közösségeknek olyan célkitűzései vannak, amelyek ellentmondanak más
érdekcsoportok és politikai közösségek érdekeivel. Lehet azt is gondolni,
hogy nemzetközi „pénzügyi körök” teszik mindezt. De vigyázzunk a láthatatlan
„körök” megrajzolásával, mert az óvatlan hallgatók közül bárki
belerajzolhatja akármelyikünk arcát.
A láthatatlan fantomok kergetéséből, egyhamar lehet nagyon is látható
ártatlanok meghurcolása. Ügyelnünk kell szavainkra, mert azok eredendő
szándékainktól függetlenedhetnek, és saját életre kelhetnek! Ahogy a zsidó
bölcsek tanították a Talmudban:
„Bölcsek vigyázatok szavaitokkal! Nehogy száműzetésbe, a rossz vizekbe
kerüljenek… és igyanak belőle a tanítványok, akik utánatok jönnek, és
meghaljanak…” (Atyák tanításai 1:11.)
II. Fantomok helyett, közös értékeken nyugvó konszenzus Közös történelmünket
ismerő magyar zsidóként úgy hiszem, a 130 évvel ezelőtti, tiszaeszlári
pernek van még egy, máig szóló üzenete. Ez pedig az összefogásé. Az uszító,
antiszemita hangot akkor minden demokratikus erő kikérte magának. A
liberális Eötvös Károly a vádlottak védője lett, a száműzött Kossuth
gyalázatos középkori babonák újjáéledéséről beszélt, a konzervatív Tisza
Kálmán pedig többek között utasította a rendőrséget a vérvádat híresztelő,
uszító röplapok lefoglalására. 1882-ben az uszítók szószólóinak, Ónody és
Istóczy képviselőknek felszólalásait rendre bekiabálások, politikai oldaltól
független füttyögések és pfujolások kísérték.
Jó pár évvel ezelőtt néhány fiatal suhanc először koszorúzást szervezett a
Tiszaeszláron meggyilkolt Solymosi Eszter sírjánál. A hőzöngő skinheadeket
akkor senki sem vette komolyan. Mára a Jobbik padsoraiban ott szónokolnak az
egykori bakancsos uszítók. A békés többség pedig leszegett fejjel hallgatja
őket. Ma, valamiért nem működik eléggé hatékonyan a 130 éve természetesnek
vett szellemi önvédelem.
Ahhoz, hogy ma is olyan magától értetődően tudják a demokratikus pártok
elutasítani a kirekesztőket, mint elődeik, egy fontos lépésre lenne szükség!
Be kellene fejeznünk a fantom-képzést. Viselnünk kellene cselekedeteink
felelősségét, abba kellene hagynunk az egymásra mutogatást. Jelenleg híjával
vagyunk a minimális egyetértésnek is.
Tulajdonképpen a másik fél teljes diszkvalifikálása az egyetlen „konszenzus”
a jelenlegi politikai erők közt. Az ellentábor „antidemokratikus” vagy éppen
„nemzetellenes” mivoltát kész tényként kezelik az egyes politikai
közösségek, és ez a fajta megosztás, olyannyira átható, hogy a társadalom
egésze hajlamos rá, hogy minden ügyet valamelyik oldal érdeke vagy
ellen-érdekeként azonosítson és ezzel egyben relativizálja is azt. Nincsenek
közös ügyek. Minden dolog mögött valakiknek személyes „magánügyét”
látjuk. És ennek megfelelően rendszeresen szükségét érezzük a
„kiegyenlítésnek”, bizonyos ügyek és sérelmek egymással való párhuzamba
állításának, a „habár én is, de azért te is…”
artikulálásának.
Bibóval szólva: „…aki nem tud egy véleményre jutni (…), fogadja el a jó
szándék(o)t közös kiindulási alapnak”.
Közös Bibliánkkal szólva, pedig: „Ne gyűlöld testvéredet szívedben… Ne
állj bosszút és ne tarts haragot néped fiai ellen, szeresd felebarátodat,
mint önmagadat” (3Mózes 19:17.)
III. A gyűlölet kivezeti az embert a világból És itt jutunk el a
fantomképzés veszélyének a harmadik, és egyben talán legjelentősebb
tanulságához. Mégpedig ahhoz, hogy a bűnbakkeresés életveszélyes annak,
akire a fantom képe rá van aggatva, de legalább ilyen veszélyes arra nézve
is, aki saját problémáinak gyökerét nem saját háza táján, hanem az éppen
kikiáltott ellenségben keresi. „Az irigység, a rossz hajlam és a gyűlölet
kivezetik az embert a világból” – tanították megint csak a talmudi bölcsek
(Uo. 2:11.). Az ellenséges fantomok kergetése, a gyűlölet és az önkritika
hiánya kiviszi az embert a való világból, elveszi képességét
élethelyzeteinek reális felmérésére, bajainak orvoslására, élete
megjobbítására.
IV. Az ellen-fantomok veszélye
Végezetül meg kell említenünk, mennyire veszélyes lehet az „ellen-fantomok”
felállítása is. Az antiszemitizmus elleni „küzdelemre” gondolok. Az elmúlt
két évtizedben oly sokszor volt szó az antiszemitizmusról, hogy a szó szinte
elveszítette jelentését.
Nem csoda, hogy amikor kell, amikor itt az idő, vagy az fenyeget, hogy netán
el is késtünk vele, nem tudjuk a valódi veszélyre felhívni a figyelmet.
Csak hogy egy példát említsek: Néhány éve a sajtó tele volt egy magát
Szálasi örökösének nevező, minden bizonnyal pszichiátriai beteg nő
fényképeivel és mondataival. A baloldal tiltakozó tüntetést szervezett, a
jobboldal pedig politikai cirkuszról beszélt. Bácsfi Diána nem képviselt
valós veszélyt, de alkalmas volt rá, hogy farkast kiáltsunk.
Most, amikor az ordas tényleg a kertek alatt jár, már alig figyel valaki.
Sok-sok ilyen esetet lehetne sorolni. A baloldal gyakran olyankor és
olyanokra is szórta az antiszemita jelzőt, amikor a másik fél nem szolgált
rá. A jobboldal pedig túl sokszor volt érzéketlen és néma, amikor szót
kellett volna emelnie. Az antiszemitizmus témája politikai játékszer lett,
és kiölte a társadalomból az egészséges önvédelmi reflexeket.
A múlt héten elhangzott jobbikos felszólalás azonban sok mindenkivel
éreztette, hogy át lett lépve egy határ. A vérvádas gondolatmenetet a
legkülönfélébb kötődésű és nézetű személyiségek és pártok utasították
vissza. A vérvád újjáéledése talán alkalmat ad arra, hogy tanuljunk
elődeinktől. Talán a jó a rosszban, hogy kaptunk egy lehetőséget ahhoz, hogy
visszaszerezzük józan ítélőképességünket, hogy a minimális konszenzus
alapjait megteremtsük. Talán lehetőség arra, hogy kilépjünk a fantomok és
ellenfantomok világából, megtaláljuk a minimum konszenzus alapjait. Talán…
