Orbán:a zsidó közösség biztonságát minden körülmény között garantálni fogja

Orbán Viktor miniszterelnök úr Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában ma délután, parlamenti hivatalában fogadta Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbiját. A miniszterelnök – megismételve tegnapi parlamenti felszólalását – arról biztosította a vezető rabbit, hogy a zsidó közösség biztonságát minden körülmény között garantálni fogja, és nem engednek teret a szélsőséges indulatok elszabadulásának. A találkozón Köves Slomó kifejtet te, mennyire fontos ebben a kérdésben az egyértelmű határvonalak meghúzása, és milyen súlya van a közösség szemében a szimbolikus értékű szavak mellett a tetteknek is, és külön megköszönte a miniszterelnök tegnapi kiállását.

Mint ismeretes, múlt héten az Országgyűlésben a Jobbik egyik képviselője súlyosan antiszemita kijelentéseket tett: a vérvád középkori babonáját felélesztve rituális gyilkossággal vádolta a zsidó közösséget. Az EMIH ezért közleményben kérte a demokratikus parlamenti pártokat közös vizsgálóbizottság felállítására és a súlyos uszítás elítélésére. Ezt követően Steiner Pál szocialista képviselő javaslatára a parlament példátlan támogatással szavazta meg egy állandó etikai bizottság létrehozását. A képviselő javaslatát Orbán Viktor minisztereln& ouml;k válaszbeszédében méltatta.

A miniszterelnöknél tett látogatás során Köves Slomó emlékeztetett rá, hogy hasonlóan súlyos uszításra a parlament falain belül 70 éve nem került sor, ezért is nagy jelentősége a miniszterelnök kiállásának, és a demokratikus pártok minimális konszenzusának ebben a kérdésben. A jelképes lépések mellett azonban a jog eszközeivel is fel kell lépni a hasonló jelenségek ellen, mutatott rá a vezető rabbi. Az EMIH ezért a mai napon közösség elleni izgatás gyanújával feljelentést tett a képviselő ellen, a feljelentés nyomán pedig a központi nyomozó főügyészség soron kívüli nyomozást rendelt  el.

A találkozó résztvevői egyetértettek, hogy az antiszemitizmus kérdése nem lehet politikai hovatartozás kérdése. Köves Slomó ismételten hangsúlyozta, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelem elsősorban nem a zsidó közösségek feladata, hanem az össz-társadalomé. Véleménye szerint a múlt heti eset a jéghegy csúcsa, az Országházban sorozatosan hangozhattak el következmények nélkül rasszista felszólalások az elmúlt időben. Köves Slomó arra kérte a miniszterelnököt, hogy maga, pártja és kormánya nevében tegye egyértelművé azokat a határvonalakat, amiket semmilyen körülmények között nem lépnek át a t&aa cute;rsadalmi együttélés ügyében.

A megbeszélésen felmerültek még további – a zsidó közösségi-felekezeti – élettel, a sokszínű zsidó kulturális és vallási élettel kapcsolatos kérdések is. A miniszterelnök Peszach alkalmából köszöntötte a magyar zsidó közösséget.