A damaszkuszi vezetés csak a nyugalom helyreállta után hajlandó

A damaszkuszi vezetés csak a nyugalom helyreállta után hajlandó visszahívni a felkelők ellen több városba kivezényelt katonáit – közölte szombaton Dzsihád Makdeszi, a szíriai külügyminisztérium szóvivője.

 

A szíriai televíziónak nyilatkozó hivatalnok szerint az állam önmagát és polgárait védi. „A szíriai hadsereg nem örül annak, hogy lakókörzetekben kell tevékenykednie. Ha a béke és a biztonság helyreáll ezeken a helyeken, a hadsereg nem marad ott. Ez szíriai ügy” – fogalmazott Makdeszi, akinek megnyilatkozása az első válasz volt Kofi Annannak, az ENSZ és az Arab Liga közös megbízottjának arra a pénteki felhívására, hogy a szíriai vezetés, mint erősebb fél, tegyen gesztust, és jó szándéka jeleként rendelje vissza az ellenzéki mozgalom leverésére kivezényelt katonákat.

A kormánynak kell először beszüntetnie a megtorlást, és utána kell megtárgyalni az ellenségeskedés beszüntetését a másik féllel – mondta az egykori ENSZ-főtitkár szóvivője.

Bassár el-Aszad elfogadta

Egy nappal korábban Bassár el-Aszad szíriai elnök elfogadta Kofi Annan hatpontos béketervét, amely előirányozta a katonák és nehézfegyverzetük azonnali kivonását a városokból, s minden napra kétórás tűzszünetet azért, hogy az összecsapások áldozatait ellátó orvosok és humanitárius munkások végezhessék a dolgukat.

Dzsihád Makdeszi a televízióban azt mondta: Damaszkusz azzal a feltétellel fogadta el Annan javaslatát, hogy a megbízott elismeri a kormány szuverenitását és jogát a biztonság fenntartására. „A másik követelmény, hogy ne ártsanak Szíria stabilitásának. Ha fenn lehet tartani a civilek biztonságát, a hadsereg távozni fog” – közölte.

Közben folytatódtak az ellenzék és a hadsereg közti összecsapások. A nagy-britanniai központú Szíriai Emberi Jogi Megfigyelőcsoport szerint a felkelés egyik központjának számító Homszban és a közeli Tabiszehben a kormánycsapatok ágyúzása megölt két embert. Az ország északnyugati részén egy faluban öt ember kínzások nyomait viselő holttestére bukkantak.