Látogatottsági rekord az Operaházban – Diákjegyek márciustól

A 2012-es évbe lépve a nagyközönség bebizonyította, hogy növekszik az érdeklődése az opera és a balett iránt. Az évad elején kinevezett vezetőség előre tervezett programot vett át, ám kisebb műsorszerkesztési változtatásokkal hatalmas eredményt ért el.

 

A 2011-es év végén látogatottsági rekordot döntött az Operaház. A decemberi műsorkínálatban szereplő négy operát, valamint a Denevér-nagyoperettet és az évtizedek óta hatalmas közönségsikernek örvendő téli kedvencet, A diótörőtegy hónap alatt több mint negyvenkétezer néző tekintette meg. A rekordszámú, összesen harmincöt előadás mellett a közönségbarát akcióknak – közöttük a jótékony célú karácsonyi szabadtéri programsorozatnak – köszönhetően az Operaház iránti érdeklődés oly mértékben megnőtt, hogy minden idők egy hónapra eső legmagasabb nézőszámát könyvelhette el az intézmény.

 

A tánc- és zenerajongó diák-közönség az évad második felétől újabb lehetőséget kap arra, hogy mind gyakrabban és nagyobb létszámban látogasson el a dalszínházba.

Az Operaház 2011. március 1-jétől bevezeti a 300 forintos diákjegyek árusítását. Előadásonként százhúsz darab jegyhez (az egy estére eladható jegyek mintegy 10%-ához) kedvezményesen juthat hozzá a fiatal közönség. A kakasülőre szóló jegyek az előadások kezdete előtt két órával, érvényes diákigazolvány felmutatásával vásárolhatók meg a pénztárban. A kedvezményes diákjegyek bevezetésével a Magyar Állami Operaház a fiatal generációk számára kívánja elérhetőbbé tenni az előadásait.