Erdogannak rákja van ?!

The Jerusalem Post: találgatások szerint Erdogannak rákja van

Találgatások keringenek arról, hogy Tayyip Recep Erdogan török miniszterelnök rákbeteg, és Ankarában már megkezdődött a tolongás a kormányfő utódlására – írta csütörtökön honlapján a The Jerusalem Post című izraeli napilap.

Decemberi török médiajelentések szerint Erdogan novemberben hasműtéten esett át, az orvosi jelentés szerint polipokat távolítottak el a beleiből, de nem találtak rákos megbetegedésre utaló jeleket.
Az ötvenhét éves politikus több héten át otthonában lábadozott, de szövetségese, Abdullah Gül államfő biztosított arról, hogy Erdogan jó egészségnek örvend. Mint mondta, „megelőző műtét” történt.
Egy török blogger viszont egy, a helyzetet állítólag ismerő orvosra hivatkozva azt írta, hogy a kormányfőnek vastagbélrákja van, és megfigyelés alatt tartják. A blogger a nevének elhallgatását kérő szaktekintélytől azt az értesülést kapta, hogy a kormányfőn decemberben állítólag kemoterápiás kezelést akartak elkezdeni. A Debkafile című izraeli hírszerző portál decemberben szintén azt közölte nyugati hírszerzői értesülésekre hivatkozva, hogy Erdogannak vastagbélrákja van.
Török hivatalos források igencsak szófukarok a kormányfő betegségét illetően. Erdogan műtétje után pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) angol nyelvű honlapján mindössze a kormányfő néhány szavát idézi, „jól vagyok és még jobban leszek”.
Az iszlám értékeinek népszerűsítésért Erdogan nem csupán Törökországban, de a muzulmán világban is igen népszerű. 2003 óta vezeti a török kormányt, legutóbb tavaly júniusban választották meg újra.
Az AKP szabályai szerint nem indulhat negyedszer parlamenti képviselői tisztségért. Ehelyett mindenki azt várja, hogy 2014-ben az elnökválasztáson méretteti meg magát, amikor lejár Gül második mandátuma. Lehetséges utódaiként az AKP négy jelentős alakjának – Ahmet Davutoglu külügyminiszternek, Bülent Arinc miniszterelnök-helyettesnek, Ali Babacan gazdasági miniszternek és Abdullah Gülnek – a neve merült fel, a lap szerint azonban egyikük népszerűsége sem ér fel a jelenlegi kormányfőével.
Davutoglu művelt politikatudományi professzor, aki a török nép kivételességével kapcsolatos nézeteivel komoly támogatottságot szerzett a konzervatív választók körében. Gül négy évig volt külügyminiszter és rövid ideig kormányfő, őt a Fethullah Gulen kevéssé ismert, de befolyásos iszlamista mozgalom támogatja. Még lehetséges jelölt lehet Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki Köztársaság Néppárt (CHP) vezetője, habár a nagy múltú, Atatürk által alapított CHP a belső megosztottság miatt nem nagyon tűnik az AKP számára jelentős ellenfélnek.
Erdogan távozásának a politikából komoly geopolitikai következményei lehetnek. Barack Obama amerikai elnök szövetségesként és barátként tekint Erdoganra – írja az izraeli lap, amely szerint Izrael viszont alig várja Erdogan távozását. A The Jerusalem Post emlékeztet a 2010-es gázai segélyflottilla körüli incidens miatt megromlott izraeli-török viszonyra, s arra, hogy Erdogan a héten magánrezidenciáján fogadta Iszmail Hanijét, a Hamász palesztin iszlamista szervezethez tartozó gázai miniszterelnököt. A Hamászt a török kormányfő nem tekinti terrorszervezetnek.

(www.jpost.com/International/Article.aspx?id=252267)