Lázár: Húszéves adósságot törlesztettünk

„Arra szeretném kérni az LMP képviselőit, hogy ma láncolják oda magukat egy bankhoz, például azoknak a bankoknak az egyikéhez, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy a végtörlesztéshez sorban álló embereket akadályozza a sorsában” – hangsúlyozta Lázár János napirend előtti felszólalásában pénteken.

Az elmúlt húsz esztendőnek talán a legnehezebb éve volt a 2011-es – jelentette ki Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője úgy folytatta, a kormánypárti képviselők helyt álltak, szolgálták a hazájukat, „ezért köszönet illeti őket”. Abban is biztosak lehetünk, hogy a következő esztendő még nehezebb lesz, mint a 2011-es, de ezzel együtt szeretném megköszönni az ellenzéki képviselőtársaimnak is azt a munkát, amit elvégeztek – fűzte hozzá.

Mint mondta, más képviselőkkel ellentétben, ő nem beszélné le az ellenzéki politikusokat arról, hogy „folytassák az akcióikat”. Ezek az akciók nagyban erősítik azt a képet, hogy Magyarországon egyetlenegy kormányzóképes erő van, a Fidesz és a KDNP, és ami ezzel szemben áll vele, az alkalmatlan arra, hogy az országot rá lehessen bízni – hangsúlyozta Lázár János. 

Az LMP december 23-i demonstrációjával kapcsolatban megjegyezte: „arra szeretném kérni őket, hogy ma láncolják oda magukat egy bankhoz, például azoknak a bankoknak az egyikéhez, ami mindent megtesz annak érdekében, hogy a végtörlesztéshez sorban álló embereket akadályozza a sorsában”. Ez valóban hazafias cselekedet lenne, és az ország érdekét szolgálná – tette hozzá.

Az elmúlt egy év munkájáról szólva elmondta: húszéves adósságokat törlesztett a parlament. Példaként azt említette, hogy 2014-től kisebb lesz az Országgyűlés.

Fotó: fidesz.hu

 

 

Ami kizökkent 2004. december 5-én, azt 2011-ben sikerült, hosszú-hosszú évek után, helyreállítani – jelentette ki a politikus a határon túli magyarokat érintő intézkedések kapcsán. Közös szégyene minden magyarországi magyarnak az, ami 2004. december 5-én történt – jegyezte meg Lázár János. Hozzátette: közös öröme és büszkesége lehet minden magyar embernek, hogy összefogással, a parlamenti képviselők döntő többségének a támogatásával a szégyent helyrehozták, és olyat alkottak, ami örökérvényű lehet.

Fotó: fidesz.hu

 

 

A frakcióvezető aláhúzta: nagy bátorságot igényeltek azok a lépések, melyek hosszú évek óta először igénybe vették azoknak a teljesítőképességét, „akiket eddig nem kértek arra, hogy fáradjanak a kasszához”. Lázár János szerint vannak szervilis pártok, ilyen az MSZP, amely mindig azt mondja, hogy fogadjunk el mindent Európától, a bankoktól; az LMP kapcsán pedig arról beszélt, hogy a párt csak kritizál, de nem javasol építő jellegű megoldásokat. A politikus kifejtette: 2010 ősze óta 1200 milliárd forint legalább az az összeg, amivel a különadók hozzájárultak Magyarország működéséhez. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha ezt a pénzt nem a bankoktól és cégektől szedték volna be, akkor az emberektől kellett volna. „Tisztelt képviselőtársaim! 1200 milliárd! Önök nem gondolkodtak még el azon, hogy talán ez lehet a leveleknek és a kritikáknak az egyik fő mozgatórugója? Hogy az egész nagyrészt pénzről szól?” – kérdezte a frakcióvezető.

Fotó: fidesz.hu

 

 

Lázár János a parlament fontos döntésének nevezte a végtörlesztést. Húsz év után először érzik családok azt, hogy a parlamenti képviselők közvetlenül az ő életük megsegítéséért is tesznek – fűzte hozzá.