Elkezdődtek a felújítási munkák a Kozma utcai zsidó temető 12-es parcellájában

Hende Csaba, Boross Péter és Zoltai Gusztáv közös keddi sajtótájékoztatóján a Kozma utcai zsidó temetőben.


 

Elkezdődtek a felújítási munkák a Kozma utcai zsidó temető 12-es parcellájában, ahol az első világháborús hősi halottak nyugszanak – hangzott el Hende Csaba, Boross Péter és Zoltai Gusztáv közös keddi sajtótájékoztatóján a Kozma utcai zsidó temetőben.

 

 

 

 

 

A Kozma utcai zsidó temető 12-es parcellájában több mint háromszáz első világháborús hősi halott nyugszik. Az enyészet azonban nem kíméli a sírokat, az elburjánzott növények miatt szinte megközelíthetetlen a különleges kultúr-, had- és művészettörténetileg is jelentős parcella. Állampolgári kezdeményezést vállalt fel a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, amelynek eredményeként a honvédelmi tárcával közösen elkezdődhettek a felújítási munkák, melyet a restaurálás követ. A cél egy emlékpark kialakítása, a munkálatok tervezett ideje egy év.

 

 

 

 

Hősök ők, akikről méltatlanul megfeledkezett az utókor, pedig vérüket ontották a közös hazáért, s nem egyet közülük magas kitüntetéssel jutalmazott az uralkodó eredményes harctéri helytállásáért – emlékezett beszédében az elesett katonákra Hende Csaba. Egy nemzeti közösség lelki, szellemi állapotának mindig fokmérője, hogy miképpen gondolkodik elődeiről, s a szavakkal megvallott értékeket sikerül-e tettekre váltani, és ápolja-e azok emlékét, akik becsülettel helytálltak, ha harcba szólították őket – jelentette ki. A zsidó közösség nemcsak Magyarországon, de mindenütt világszerte elöl járt abban, hogy kell tisztelni az ősöket, a harcban elesett hőseire pedig különösen is büszke volt – fűzte hozzá.

 

Hende Csaba szerint éppen ezért méltatlan a Kozma utcai zsidó temető hősi parcellájának jelenlegi állapota. Ezért döntöttek úgy, hogy a Honvédelmi Minisztérium anyagi vállalásával, mintegy négymillió forint felhasználásával, és a honvédség Ludovika zászlóaljának fiatal tisztjelöltjei önkéntes munkájával rendbe hozzák a parcellát.

A honvédelmi miniszter bejelentette azt is, hogy a közeljövőben más hősi temetők rendbehozása is elindul a Ludovika zászlóaljának közreműködésével.

 

 

 

Zoltai Gusztáv aláhúzta: a létrehozandó emlékpark a bizonyíték arra, hogy a magyar zsidóság a befogadó ország szerves és elválaszthatatlan része. Hősiességével is bizonyította mindezt – tette hozzá. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója elmondta azt is, hogy nemcsak az 1848-as hősi halottaknak találhatjuk itt a sírját, hanem az első világháború áldozatainak is, nem beszélve arról az emlékműről, mely emléket állít a magyar zsidó munkaszolgálatosoknak, a Soában meggyilkolt honfitársainknak, kiknek nincsenek sírjai és hozzátartozói. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a nemzetgazdaság jelenlegi helyzetére való tekintet nélkül mégis fontosnak tartják, hogy a hazáért elesett hősök sírjai látogathatók legyenek. Ezen döntésükkel is bizonyítják, hogy áldozat és áldozat között nincs különbség. Döntésük legyen áldott! – fogalmazott Zoltai Gusztáv.

 

 

 

1945 után a katonai temetők jelentős része megszűnt, így alig található már első világháborús temető. Boross Péter ezért is tartja különösen fontosnak, hogy az itt fellelhető első világháborús temetőrészt közös összefogással feltárják, és emlékparkká alakítsák. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke elmondta azt is, hogy a múltismeret erősítése is vezérelte őket a döntésükben. Volt olyan kor, amikor aki itt élt e hazában és fegyverbe szólították, akkor nem tettek különbséget köztük se vallás, se származás, se egyéb szempontból, hanem teljesítették kötelességüket, és életüket adták a hazáért – jelentette ki Boross Péter.

 

 

 Ez olyan üzenet – ebben a temetőben különösen -, amit mindenkinek meg kell értenie, hogy mindaz, ami a múlt század közepe fele történt, az maga a gyalázat volt – tette hozzá. A bizottság elnöke hangsúlyozta: ami emberibb és egyben magyarabb az az első világháború előtti időszak, amikor a mérce mindenhol egyforma volt, és a kegyelet mindenkit egyaránt megilletett. Boross Péter szerint a mai különös szellemáramlatok idején külön jelentősége van annak, hogy emlékpark létesüljön itt.

 

 

 

A sajtótájékoztatót követően a honvédelmi miniszter felkereste a 12-es parcellát, és megtekintette a reggel elkezdődött munkálatokat.