Magyarország felébredt

 

 

 

„A biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell „

 


A miniszterelnök bejelentette: sikerült elkészíteni a szociális ügyekről szóló nemzeti konzultáció írásos összegzését. Mint ismert, májusban szociális konzultációt hirdetett a kormány, olyan témákban, melyek „mindannyiunk mindennapi életét közvetlenül érintik”. Örömmel számolhatok be arról, hogy a szociális konzultáció még az előzőnél is nagyobb sikert hozott: összesen 1 millió 140 ezer kérdőív érkezett vissza – emelte ki Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott, ez a hatalmas szám két dolgot bizonyít. Az emberek bele akarnak szólni a jövőjük alakításába – jelentette ki, hozzátéve: másodszor azt is bizonyítja, sikeres az a kormányzás, ami nem az emberek feje fölött, hanem velük együtt, véleményüket meghallgatva hoz döntéseket. Mint mondta, akik nem küldték vissza a kérdőívet, a kormányra és a parlamentre bízták a döntést.

 

Orbán Viktor napirend előtti felszólalása

 

 

A szociális konzultáció legfontosabb tanulsága két szóban foglalható össze: Magyarország felébredt – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: „felébredtünk egy hosszú kábulatból, ami a munka nélkül szerezhető hamis, ám annál kecsegtetőbb illúziójából indult, és a teljes összeomlás rémálmába torkollt”. A miniszterelnök ezzel kapcsolatban megjegyezte, ebbe az illúzióba ringatta bele magát a nyugati világ is.

„A biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell „

A nyugati világ lenyűgöző fejlődése azt a misztikus tévképzetet alakította ki, csempészte be a mindennapi életünkbe, politikánkba és a gazdaságunkba, hogy lehetséges gyarapodnunk, biztonságot és jólétet teremteni hitelekből, spekulációból, és mindenféle állami juttatásokból anélkül, hogy ezért mindenkinek meg kellene dolgoznia – fűzte hozzá. A kormányfő emlékeztetett arra, hogy voltak idők, amikor a diktatúra „ingyen sörrel és virslivel próbálta feledtetni az emberekkel, hogy elvette a szabadságukat”.

 

 

 

Mint mondta, az elmúlt években a kormányokkal összefonódott pénzkapitalizmus propagandája kábította az embereket azzal, hogy vegyenek föl minél több hitelt, lehetőleg devizában, mert „hitelből mindent lehet”.

A szociális konzultáció annak a bizonyítéka, hogy a magyar emberek nem hisznek többé az ingyen sörben, mert megtanulták: végül a többszörösébe kerül, mint az, amiért megdolgozunk – szögezte le, hozzátéve: ingyen sörre, potyázásra, kéregetésre nem lehet berendezkedni, és nem lehet jövőt építeni. A miniszterelnök úgy folytatta: ma már mindenki látja és érti, semmit sem érhetünk el máshogyan, mint munkával és szorgalommal. Megértettük, a biztonsághoz, a jóléthez, a gyarapodáshoz dolgozni kell – jegyezte meg.

 

 

 

Orbán Viktor kiemelte: a szociális konzultáció egy erős és széles középosztály eszményét vetíti elő, amelybe minden magyar ember beletartozik, aki munkából akar megélni és boldogulni. Az emberek elsöprő többségben értenek egyet azokkal a javaslatokkal és változtatásokkal, amelyekkel elejét vesszük az eladósodásnak, és amelyekkel helyreállítjuk a munka eredeti státuszát, vagyis azt: aki dolgozik, az följebb jut, aki nem akar dolgozni, az hátrább kerül – húzta alá.

Munkát az embereknek

Orbán Viktor a részletekről szólva elmondta: az emberek egyhangúan (91 százalék) támogatják a védett kor intézményét. Könnyű belátni, ha ezek az emberek munka nélkül maradnak, akkor óhatatlanul állami juttatásra szorulnak, holott értékes munkát végezhetnek, átadhatnánk tapasztalatukat a fiataloknak – jegyezte meg a kormányfő. Mint folytatta, a válaszadók 97 százaléka egyetértett azzal, hogy az állam segélyezés helyett munkalehetőséggel segítse a munkanélkülieket. Így nem szoknak le a mindennapi munkába járásról, aminek köszönhetően több esélyük lesz a visszakapaszkodásra – fűzte hozzá.

Az emberek 89 százaléka úgy gondolja, hogy az oktatási rendszert a munkakereslethez kell viszonyítani, és az állam olyan képzéseket támogasson, amelyekre van igény – sorolta a szociális konzultáció következő eredményét Orbán Viktor, kiemelve: a nagy többség abban is egyetért, hogy egyéni nyugdíjszámlák esetében nemcsak a munkában eltöltött éveket, de a gyereknevelést is el kell számolni.

89 százalék a támogatása annak a javaslatnak, hogy aki segélyre szorul, részben pénzben, részben pedig alapvető felszerelések formájában kapja meg a segélyt, hogy azt a cél szolgálja, amit szolgálni rendeltetett. Egyetlen adófizető sem szereti, ha a segély a kocsmába jut, vagy a játékgépbe dobálják be – fűzte hozzá. Orbán Viktor kitért arra is, hogy az emberek 86 százaléka úgy látja, a közüzemi cégek érdekeit korlátok közép kell szorítani, 94 százaléka pedig azt támogatja, hogy a gyógyszerlobbit is le kell törni. Ma, amikor háborút vívunk az adósság és a munkanélküliség ellen, nem tehetjük meg, hogy azokat támogassuk, akik eddig is erősek voltak – jegyezte meg Orbán.

A miniszterelnök kitért a devizahitelesek helyzetére is. A szociális konzultáció értelmében az emberek kétharmada támogatja, hogy az állam nyújtson segítséget a devizahitelesek számára, amiben Orbán Viktor szerint kifejeződik a magyarok embersége és szolidaritása.

 

 

 

„A demokráciának a választások között is működnie kell”

A lakáscélú devizahitelek ismételt engedélyezésének kérdésében oszlik meg legerősebben az emberek véleménye – mondta. Úgy tűnik, hogy az emberek józanul és óvatosan gondolkodnak – hangoztatta Orbán. Mindkét álláspont mellett komoly és felelősségteljes érvek is szólnak – tette hozzá. A miniszterelnök szót ejtett arról is, hogy többen vannak, akik szerint veszélyes lenne újra kitárni a kaput a devizaalapú lakáshitelek előtt, ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy a gazdaságnak szüksége van a tisztességes és megfelelően ellenőrzött hitelezésre. A kormánynak és a parlamentnek nagyon óvatosan kell eljárnia – hívta fel a figyelmet.

Összességében a konzultációból az olvasható ki, hogy az emberek tenni és küzdeni akarnak azért, hogy jobb legyen a jövőjük – hangsúlyozta. Hozzátette: küzdeni akarnak az adósság, a munkanélküliség és az extraprofit ellen. A mi dolgunk nem lehet más, minthogy az emberek mellé álljunk ebben a küzdelemben, és mindent megtegyünk a sikerért – fogalmazott Orbán.

A szociális konzultáció üzenete világos: a magyarok dolgozni akarnak, ezt várják el maguktól és egymástól is – mutatott rá a miniszterelnök. A politikától pedig azt, hogy ennek a feltételeit teremtse meg – fűzte hozzá.

Emeljük meg kalapunkat a magyarok józansága előtt, mellyel leszámoltak a hamis illúziókkal, és a megújulás mellett foglaltak állást – emelte ki. Hozzátette: egy olyan pillanatban tették ezt, amikor a családokat és a vállalkozásokat a múltból örökölt rettenetes terhek nyomasztják, és mindenki ki van éhezve arra, hogy saját maga és szerettei életében javulást tapasztaljon.

Szavai szerint a polgárok a konzultáció révén nagyon sok feladattal bízták meg a kabinetet, és azt várják, hogy azokat mielőbb jól kidolgozott törvények és intézkedések formájában ültessék át a mindennapi gyakorlatba.

A nemzeti konzultációs politikáról szólva a kormányfő kifejtette: a jövőben is meghallgatják az embereket, mert bár erős felhatalmazást kapott a kormányzó pártszövetség a választóktól, de a demokráciának a választások között is működnie kell. Nem vezet jóra az, ha az állampolgárok csak négyévente szólhatnak bele saját életük alakításába – zárta beszédét Orbán Viktor.