Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője kapta az idén a Déri János-díjat

 egy arany egyforintos, előoldalán a Déri János-díj felirat, hátlapján a kitüntetett neve és az átadás évszáma szerepel –


Kálmán Olga, az ATV műsorvezetője kapta az idén a Déri János-díjat A díjat a kereskedelmi televízió csütörtöki Egyenes Beszéd című műsora után Déri Zsófia és Gáti László, az Április 14. Alapítvány kuratórium tagjai adták át a műsorvezetőnek.
A kuratórium közleményében emlékeztet, hogy az elismerést – amely egy arany egyforintos, előoldalán a Déri János-díj felirat, hátlapján a kitüntetett neve és az átadás évszáma szerepel – minden évben olyan sokoldalú személyiségnek adják, aki maradandót alkotott pályája során.
Először 1993-ban adták át a Déri János díjat, akkor Bereményi Géza író, filmrendező kapta. Az elmúlt öt évben Krizsó Szilvia, Hajós András, Rózsa Péter, Friderikusz Sándor és Juszt László részesült az elismerésben.
Déri János újságíró 1951. április 14-én született Budapesten. 1975-ben jelentkezett a Riporter kerestetik című tehetségkutató műsorba, ahol harmadik helyezést ért el. 1977-től 1983-ig a Magyar Rádió ifjúsági osztályán dolgozott, majd a Magyar Televízió Ablak című műsorának állandó műsorvezető-riportere lett. Állandó résztvevője volt a Rádiókabarénak. 1992-ben, 41 éves korában hunyt el.