Obama látogatása nem volt áttörés

 Nem jelentett áttörést az amúgy igen szívélyes kétoldalú kapcsolatokban Barack Obama  varsói munkalátogatása,


 Lengyel sajtó: Obama látogatása nem volt áttörés, de kisebb sikereket hozott  Nem jelentett áttörést az amúgy igen szívélyes kétoldalú kapcsolatokban Barack Obama amerikai elnök hét végi varsói munkalátogatása, de apró előrelépések mégiscsak történtek, amelyek sikerként könyvelhetők el – állapítja meg a hétfői lengyel sajtó.

 A konzervatív Rzeczpospolita kommentárja szerint siker már
önmagában az a tény, hogy a látogatásra egyáltalán sor került, és
ráadásul a lengyel EU-elnökség küszöbén. Siker, hogy Obama
Lengyelországban találkozott a közép-európai térség 20 államfőjével,
köztük a német és az ukrán elnökkel.
 Lehet, hogy idő múltával az amerikai elnök látogatását Varsóban még
magasabbra fogják értékelni, mint ma – folytatódik a kommentár.
Feltétlenül így lesz, ha néhány év múlva valósággá válik a bőséges
lengyelországi palagázkészletek kiaknázása amerikai technológia és
jelentős mértékben amerikai cégek segítségével, aminek köszönhetően
sikerülne elhárítani azt a veszélyt, hogy Moszkva bármely
pillanatban elzárhatja a gázcsapot, ráadásul radikálisan csökkenteni
lehetne a gázárat.
 Még nagyobb siker lenne, ha kiderülne, hogy Obama látogatása –
amint az egyre valószínűbbnek látszik – közelebb hozta egy kisebb
amerikai alegység állandó lengyelországi állomásoztatásának
lehetőségét, és ezzel Varsó fokozatosan kikerülhetne a
„másodosztályú NATO-tagság” kategóriájából, ahová Moszkva szorította
be. Nem beszélve az Egyesült Államok által kiépítendő, régóta várt
európai rakétapajzsról.
 A baloldali liberális Gazeta Wyborcza szerint jobb lett volna, ha
Obama Varsóban nemcsak jelképes gesztusokra talált volna időt – az
ismeretlen katona sírja és a gettó hősei emlékművének
megkoszorúzása, találkozó a szmolenszki katasztrófa áldozatai egy
részének családtagjaival és az egykori antikommunista ellenzék
képviselőivel -, hanem legalább egy nyilvános beszédre is. Előadást
tarthatott volna egyetemistáknak a világról alkotott víziójáról, az
amerikai-orosz kapcsolatok újraindításáról, a demokráciáról, a régió
jövőjéről, bármiről. Ezáltal látogatása emberközelibb és politikai
szempontból is érdekesebb lett volna.
 Obama vizitje fontos Lengyelország szomszédai, a közép-európai
államfői csúcstalálkozó résztvevői számára. Akárcsak az a
nyilatkozata, hogy támogatja a NATO és az EU további bővítését, a
demokrácia és a jólét terjesztését. Ezek a szavai erősítik azt a
szerepet, amelyet Lengyelország az EU keleti partnerségi
programjának motorjaként és a térség vezetőjeként tölt be – írta a
lap.
 Obama látogatása nem hozott áttörést, de kijelölte a
lengyel-amerikai kapcsolatok kereteit az új feltételek között,
amikor Varsó már nem „regionális Hamupipőke” többé. „Bizonyítjuk
Kelet-Európának, a Közel-Keletnek, Észak-Afrikának, hogy rövid idő
alatt is lehetséges az átmenet az állandó válságból, a gyenge,
szuverenitásától megfosztott, tekintélyelvű államtól a nyugati
normalitásig. Ez a legfőbb eredményünk és a legnagyobb adunk” –
állapítja meg a Gazeta Wyborcza kommentátora.