Iránban új rakétarendszert állítottak hadrendbe

Teherán állítása szerint azt mutatja, hogy az ország képes a rakétafegyver tömeges előállítására.


Iránban új rakétarendszert állítottak hadrendbe Új rakétarendszert állítottak hadrendbe vasárnap az iráni hadseregben,  ami Teherán állítása szerint azt mutatja, hogy az ország képes a
rakétafegyver tömeges előállítására.

 Az al-Alam állami televízió arab nyelvű adásában azt közölte, hogy
az új Kijam-1 (Újjászületés) típusú, föld-föld rakétákat sikeresen
tesztelték vasárnap, és átadták azt a hadseregnek. A rakétákat,
amelynek hatótávolságát nem közölték, a Forradalmi Gárda
elitalakulat légi részlegénél rendszeresítik, ezeket nehezebb lesz
felderíteni, mint a korábbi típusokat – hangzott el a tévében.
 A félhivatalos Fars hírügynökség idézte Ahmad Vahidi védelmi
minisztert, aki szerint a Kijam – az első stabilizátor szárny
nélküli rakéta – tömeggyártása azt mutatja, hogy Irán önellátó a
különböző rakétatípusok előállítása terén.
 Irán heves vitában áll a nyugati hatalmakkal nukleáris programja
megítélésében. Teherán azt állítja, hogy az békés célú és csupán az
elektromos energia előállítását szolgálja, míg Washington és
szövetségesei úgy vélik: Irán atomfegyvereket készül gyártani.
 Izrael szerint komoly veszélyt jelenthet számára az, ha nukleáris
fegyverek birtokába jut Irán, amely nem ismeri el Izrael állam
létét, és támogatja a Hamász és a Hezbollah radikális szervezeteket.
Sem Izrael, sem az Egyesült Államok nem zárja ki annak lehetőségét,
hogy fegyveres akcióval megakadályozzon egy ilyen forgatókönyv
megvalósulását.