LÍBIA – ARAB DIPLOMÁCIAI KEZDEMÉNYEZÉS A VÁLSÁG MEGOLDÁSÁRA

KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN


 GÖDÖLLŐRE UTAZIK AZ UNIÓS KÜLÜGYI FŐKÉPVISELŐ AZ EU-KÍNA STRATÉGIAI
PÁRBESZÉDRE
 Brüsszel – Catherine Ashton uniós kül- és biztonságpolitikai
főképviselő részvételével csütörtökön Budapest mellett, Gödöllőn
rendezik az Európai Unió és Kína közötti, úgynevezett stratégiai
párbeszéd következő fordulóját – emlékeztetett Ashton szóvivője
kedden Brüsszelben az MTI-nek nyilatkozva. Michael Mann ismét
megerősítette azokat az értesüléseket, hogy a magas rangú találkozót
ezúttal az uniós elnökséget adó Magyarországon, Gödöllőn tartják. Az
ülésen Kínát Taj Ping-kuo (Dai Bingguo) államtanácsos, Hu Csin-tao
elnök külpolitikai főtanácsadója képviseli. Korábbi magyar közlés
szerint a kínai illetékes pénteken Schmitt Pál köztársasági elnökkel
és Orbán Viktor miniszterelnökkel is találkozik.
 
 PEKING A FEGYVEREMBARGÓ FELOLDÁSÁT ÉS PIACGAZDASÁGA ELISMERÉSÉT
VÁRJA AZ EU-TÓL

 Peking – Kína felszólította az Európai Uniót arra, hogy mielőbb
szüntesse meg a vele szemben érvényesített fegyverembargót és
ismerje el Kína piacgazdasági státuszát a kétoldalú kapcsolatok
továbbfejlesztése érdekében. – Úgy véljük, hogy a két ügy
kezelésében Kínával szembeni politikai megkülönböztetés van –
hangoztatta Csiang Jü (Jiang Yu), a kínai külügyminisztérium
szóvivője keddi, pekingi sajtóértekezletén. Hozzátette: minél előbb
megoldást találnak e kérdésekre, annál előbb lesznek felszámolhatók
a Kína-EU kapcsolatokat terhelő problémák, s nagyobb haladás érhető
el a kapcsolatok fejlesztése terén. A Kína-EU diplomácia aktuális
fejleményeit érintő pekingi szóvivői közlésre az Európai Tanács
elnökének, Herman Van Rompuynak közelgő ötnapos kínai látogatása,
valamint a Kína és az EU közötti, Magyarországon csütörtökön
megrendezendő magas szintű párbeszéd előtt került sor.

 FELÉRE CSÖKKENTI AZ EU A KEDVEZMÉNYES KERESKEDELMI BÁNÁSMÓDBAN
RÉSZESÍTETT FEJLŐDŐ ORSZÁGOK SZÁMÁT
 Brüsszel – Mintegy felére tervezi csökkenteni az Európai Bizottság
azoknak az országoknak a körét, amelyeket – fejlődésük elősegítése
érdekében – az Európai Unió kedvezményes kereskedelmi elbánásban
részesít. Karel De Gucht, a kereskedelmi kérdésekért felelős biztos
kedden Strasbourgban jelentette be: a jelenlegi 176-ról „80
körülire” korlátozzák az említett országok számát annak érdekében,
hogy a kedvezmények a ténylegesen és leginkább rászorulókat
célzottabban segítsék. A terv szerint olyan országok kerülnek le a
listáról, mint Kuvait, Szaúd-Arábia, Oroszország. A belga biztos
elsősorban azzal indokolta a csökkentést, hogy az elmúlt
évtizedekben jelentősen átalakultak a gazdasági erőviszonyok a
világban.

 ÓVNAK A SCHENGENI BELSŐ HATÁRELLENŐRZÉS HELYREÁLLÍTÁSÁTÓL AZ
EURÓPAI PARLAMENTBEN
 Brüsszel – Számos felszólaló óvott az Európai Parlament (EP) keddi
strasbourgi plenáris ülésén attól, hogy az észak-afrikai
menekülthullám miatt felszámolják a schengeni vívmányokat,
visszaállítsák a rendszerhez tartozó országok belső határain az
ellenőrzést. A vitát annak nyomán tartották, hogy Olaszország a
közelmúltban tartózkodási engedélyt adott az április 4. előtt
érkezett észak-afrikai menekülteknek, mire válaszul a francia
hatóságok újra ellenőrizni kezdték a közös határt átlépőket. Az
Európai Bizottság a minap olyan javaslatokkal állt elő, miszerint
abban az esetben, ha rendkívül nagy menekültnyomás nehezedik
valamelyik tagállamra, akkor ideiglenesen vissza lehessen állítani
az ellenőrzést a schengeni rendszerhez tartozó országok egymás
közti, belső határain.
 
 LÍBIA – ARAB DIPLOMÁCIAI KEZDEMÉNYEZÉS A VÁLSÁG
MEGOLDÁSÁRA

 Kairó, Tripoli, Brüsszel – Az Arab Liga bejelentette kedden, hogy
közös tanácskozást szervez az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió
és az Iszlám Konferencia Szervezete részvételével Kairóban a líbiai
válság megoldásáról. A bejelentés előzménye, hogy az Arab Liga
főtitkár-helyettese megbeszélést tartott az Európai Unió
küldöttségével a kérdésről. Ahmed bin Heli kijelentette: itt az
ideje, hogy megszülessen a békés megoldás tervezete azokból a
kezdeményezésekből, amelyekkel ezek a szervezetek előálltak. A
pánarab politikus a sajtótájékoztatón közölte, hogy áttekintették az
egyes arab államokban végbemenő reformfolyamatokat is, és azt, hogy
miként tudja segíteni az unió a szükséges változtatások
végrehajtását.

LIBERMAN BÍRÁLJA A VILÁG „KÖVETKEZETLENSÉGÉT” SZÍRIÁVAL SZEMBEN
 Jeruzsálem – Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter bírálta
kedden „a nemzetközi közösség következetlenségét”, amiért
beavatkozik katonailag Líbiában, de Szíriában vagy Iránban nem. „A
tüntetések elfojtása Szíriában, Jemenben, Líbiában és másutt a
térségben nem igazolható. Az azonban zavarba ejtő, hogy a nemzetközi
közösség beavatkozik Líbiában, míg Szíriában vagy Iránban nem” –
mondta Liberman a minisztériuma által kiadott közlemény szerint. „Az
ilyen következetlenségek káros üzeneteket küldenek a Közel-Kelet
népeinek, és még inkább erodálják a béke, a biztonság és a
demokrácia felé vezető utat térségünkben.” A külügyminiszter egy
jeruzsálemi fogadáson szólt az Izrael Állam létrejöttének 63.
évfordulója alkalmából meghívott diplomáciai testülethez.

 NYT: A BIN LADENT LIKVIDÁLÓ AMERIKAI EGYSÉG KÉSZEN ÁLLT A
PAKISZTÁNIAK ELLENI HARCRA IS

 Washington – Barack Obama elnök ragaszkodott hozzá, hogy az Oszama
bin Ladent likvidáló amerikai kommandó elég erős legyen ahhoz, hogy
ha kell, akár a pakisztáni rendőri erők ellenállásának leküzdése
árán is kijusson a dél-ázsiai országból – közölte kedden amerikai
kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva a The New York Times.
Az amerikai lap szerint az egység eredeti létszámának megerősítésére
vonatkozó elnöki utasítás arra utal, hogy Obama kész lett volna
megkockáztatni egy fegyveres konfliktust is a „közeli szövetséges”
Pakisztánnal, annak érdekében, hogy elfogja vagy megölesse az
al-Kaida vezetőjét.