Lázár János kitért a Fidesz és a Jobbik viszonyára is

Lázár: szaktudás, megbízhatóság, keménység jellemezte a Fideszt az elmúlt egy évben


  A Fidesz frakcióvezetője szerint elsősorban a szaktudás biztosítása, a megbízhatóság és a keménység jellemezte a kormánypárt parlamenti képviselőcsoportjának munkáját az elmúlt egy évben. Lázár János ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta, ahol értékelte a frakció teljesítményét.

 A képviselőcsoport hétfőn választ frakcióvezetőt, amelyen Lázár János – mint azt elmondta – ha megkapja a bizalmat, áll a kihívás elé.
 Összesítésképpen kifejtette: a Fidesz-frakció támogatta a kormányt
az elmúlt egy évben, és részt vett 197 törvény megszületésében.
Ebből a Fidesz, illetve a Fidesz a KDNP-vel közösen 77-et
kezdeményezett. Több mint 160 órát beszéltek a fideszes képviselők a
parlamentben; 33 interpelláció, 36 szóbeli kérdés, 40 azonnali
kérdés, 227 írásbeli kérdés, 64 napirend előtti, 23 napirend utáni
felszólalás – ismertette az adatokat.
 Lázár János szerint a kormánypárti képviselők biztosította
szaktudásból vezethető le az az „új modell”, amelyben az egyéni
képviselői indítványok jóval nagyobb szerepet kaptak az eltelt egy
évben, mint az elmúlt húsz esztendőben. A Fidesz-frakció megbízható
szövetségese volt a kormánynak, azonban időnként keménységet is
képviselt a frakció – részben befelé is, részben a társadalmi,
politikai vitában is – tette hozzá.
 Saját teljesítményét értékelve úgy fogalmazott, „igyekeztem a
miniszterelnök és a kormány számára kiszámítható és megbízható
partner lenni”.
 A „becsületbeli ügyek” között említette a kettős állampolgárságot,
a 2006. október 23-i eseményekért való „igazságszolgáltatást”,
valamint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték-tragédia utáni elégtételt.
A közbiztonsággal kapcsolatos jogszabály-alkotási munkából kiemelte
a „három csapás” törvényt, a gyöngyöspatai történések után hozott
Btk.-szigorítást és az új alaptörvényben szereplő tényleges
életfogytiglani szabadságvesztést.
 A politikus szerint a következő hónapok „legsúlyosabb”
törvényhozási feladata az ország átszervezésével kapcsolatos annak
érdekében, hogy jobb legyen az oktatási, az egészségügyi és az
önkormányzati rendszer. „Nem a pedagógusok óraszámában, nem a
kórházi ágyak mennyiségében és nem a polgármesteri hivatalok
számában lehet azt lemérni, hogy egy rendszer mitől jó vagy mitől
rossz. Sok-sok konzultáció, sok-sok társadalmi vita és párbeszéd
kell ahhoz, hogy kialakulhasson az a döntés”, amely megalapozza a
jobb rendszereket – hangsúlyozta a frakcióvezető. A felsőoktatást
firtató felvetésre megjegyezte, tervezetek tömegével találkozik, és
„inkább az ötletbörze kategóriájába” tartozónak véli a napvilágot
látott elképzeléseket. Ha a kormánynak lesz elfogadott álláspontja,
akkor a frakció el fogja mondani a véleményét – fűzte hozzá.
 Az idei évben kiemelten fontos feladata, „küldetése” a
Fidesz-frakciónak egy jogvédelmi, fogyasztóvédelmi típusú munka is,
az, hogy megvédje a nagy állami vagy privát szolgáltatókkal szemben
a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit, ugyanis például a nagy
energiaszolgáltatók visszaélnek az erőfölényükkel, a piaci
pozícióikkal – közölte. A frakcióvezető lehetséges megoldásnak
tartja az állami szerepvállalást az energiapiacon, de hangsúlyozta a
megfelelő törvényi garanciákat szükségességét is a fogyasztóvédelemben.
 Lázár János az elmúlt időszak külföldi kritikáival kapcsolatos
kérdésre szólt arról, nem elégedett a nemzetközi sajtó terén
nyújtott tevékenységükkel. Megítélése szerint külön hangsúlyt kell
fordítani arra, hogy a következő hónapok sarkalatos törvényeinek
vitájában a kormánytöbbség álláspontjának demokratikus
elkötelezettségét egyértelműbben tálalják a nyugati sajtónak.
„Önkritikusnak kell lennem a külföldi sajtóval való kommunikáció
tekintetében” – mondta, hozzátéve, hogy a Fidesz kétoldalú
parlamenti kapcsolatait sokkal jobban ki kellene használni.
 A devizahitelesek megsegítésével kapcsolatos felvetésre úgy
reagált: a frakción belül is komoly dilemma, hogy meddig terjedjen
az állam felelősségvállalása. Olyan hitelek esetében, amelyekből
lakást építettek, vásároltak vagy felújítottak, van helye a
segítségnek, a szabad felhasználásúaknál viszont, amelyeket
fogyasztási cikkekre fordítottak, nincs – mondta. Kiemelte, „az
államnak saját pénze nincsen, az emberek pénzéből mehet a
konszolidáció, a segítségnyújtás, a támogatás”.
 Lázár János újságírói kérdésre kitért a Fidesz és a Jobbik
viszonyára is, és közölte: a Jobbik parlamenti programja jelentősen
megváltozott az elmúlt egy évben, „ma már nyíltan nemzetiszocialista
irányt vett, amivel nekünk semmiféle együttműködési szándékunk
nincsen. Mi ezzel a politikai irányzattal, amely neonáci társadalmi
jelenségek nyílt támogatását jelenti, amely megkérdőjelezi az ország
rendjét, amely káoszt akar, (…) semmiféle együttműködést,
semmiféle azonosulást nem tudunk felvállalni”.
Hozzátette, ezt a
jövőben is szigorúan kívánja érvényesíteni.

  Figyelemelterelésnek tartja a Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök kérdését, amelyet a győri Audi-beruházással kapcsolatban tett fel
Orbán Viktor kormányfőnek. Gyurcsány Ferenc „Utasította a kormány a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt?” című, írásbeli választ igénylő  kérdésével azt szeretné megtudni, milyen folyamat végén jutott el a kormány a beruházási döntés támogatásáig.
 Lázár János Fidesz-frakcióvezető szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, határozottan figyelemelterelésnek véli a volt miniszterelnök kérdését. Kijelentette: az
Audi-beruházással kapcsolatos összes döntés bírta és bírja a kormánypárti képviselőcsoport támogatását.
 Mint fogalmazott, a volt kormányfő megszólalásait az utóbbi
hetekben egyre nehezebben tudja követni, az a benyomása, „mintha
elfáradt volna”, és egy kis megállást kellene tartania.
 „Vannak állami beruházások, egyről biztosan tudunk, amely kapcsán a
magyar igazságszolgáltatásnak és annak egy szervének, a legfőbb
ügyészségnek lennének kérdései a volt miniszterelnökhöz” – utalt
Lázár János arra, hogy Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt
tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói
kaszinóberuházással összefüggésben, a legfőbb ügyész ezért kérte
mentelmi jogának felfüggesztését.
 A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, arra kérte a fideszes
képviselőket, hogy minden szempontot mérlegelve gondolják végig azt,
hogy az ország volt miniszterelnökének mentelmi jogát
kezdeményezik-e felfüggeszteni.
 Előbb-utóbb ugyanakkor tisztázni kell Sukoróval kapcsolatban, hogy
ki a felelős a többmilliárdos lopásért – hangsúlyozta.
 Hozzátette azt is, nem tartja „ördögtől valónak”, hogy ha a
képviselőknek kételyeik vannak, akkor újra megkérdezzék az ügyészséget.
 A parlament mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Rubovszky György
kedden az MTI-nek azt mondta, vannak kételyei azzal az ügyészségi
anyaggal kapcsolatban, amely Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyéhez
kapcsolódik, és ha a testület tagjai is egyetértenek vele,
kiegészítést fog kérni az ügyészségtől. A kormánypárti politikus
addig nem kívánt részleteket elárulni aggályairól, amíg nem
született döntés arról, hogy nyilvános ülést tartanak-e.