PÉNTEKEN ÚJRAKEZDIK TÜNTETÉSÜKET A RENDVÉDELMI SZAKSZERVEZETEK

BELPOLITIKAI HÍREK RÖVIDEN


 

 MÓDOSUL A BTK. AZ “EGYENRUHÁS BŰNÖZÉS” MIATT
 Módosította az Országgyűlés hétfőn a büntető törvénykönyvet (Btk.),
ami a kormányzat indoklása szerint az “egyenruhás bűnözés”
megjelenése miatt volt szükséges.
 A kormány Btk.-módosítási javaslatára 280 képviselő szavazott
igennel, 40 nemmel. A javaslatot támogatta az MSZP és az LMP is, a
Jobbik viszont elutasította azt.
 A megszavazott indítvány szerint a jövőben három évig terjedő
szabadságvesztéssel büntethető az, aki olyan kihívóan
közösségellenes magatartást tanúsít, amely riadalmat kelthet
valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség
tagjaiban.
 Emellett a Btk. kiegészül a közbiztonsági tevékenység jogellenes
szervezésére vonatkozó paragrafussal, amely rögzíti, hogy aki olyan,
a közbiztonság, a közrend fenntartására irányuló tevékenységet
szervez, amelyre jogszabály nem jogosítja fel, vagy a közbiztonság,
a közrend fenntartásának látszatát keltő tevékenységet szervez,
vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel
büntetendő. Ugyanígy szankcionálható az is, aki a helyi
polgárőrszervezet tagjának a polgárőrségről szóló törvényben
meghatározott feladatai ellátását úgy szervezi meg, hogy a szervezet
a polgárőrségtörvényben meghatározott együttműködési kötelezettségét
nem teljesíti.
 
 ÉRETTSÉGI – OKTATÁSI ÁLLAMTITKÁRSÁG: RENDBEN LEZAJLOTTAK A MAGYAR
ÉRETTSÉGIK ORSZÁGSZERTE

 Rendben lezajlottak a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar
mint idegen nyelv írásbeli érettségi vizsgák hétfőn országszerte,
rendkívüli eseményről sehonnan nem érkezett bejelentés – közölte az
oktatási államtitkárság az MTI-vel.
 Mint írták, a középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli
érettségi első része, a szövegértési feladatsor Nemes Nagy Ágnes
párbeszédes formájú esszérészletére tett fel kérdéseket.
 A második részben 60 pontért (20 a tartalom, 20 a szerkesztés, 20 a
nyelvi megformálás) három feladat közül egyet kell megoldaniuk a
vizsgázóknak 3 órában. Az érvelési feladatban az idén egy
Szophoklész-idézet kapcsán az emberi természet sokszínűségéről
kellett érvelni, a véleményt irodalmi hősök magatartásának
bemutatásával alátámasztva.
 A műértelmezési feladat Móricz Zsigmond A világ végén már szép és
jó című novellájának adott szempontú vizsgálatát kérte. Az
összehasonlító elemzésben Csokonai Vitéz Mihály Az álom leírása és
Petőfi Sándor Az álom… című versének összevetése szerepelt, a
költemények címében is szereplő motívum középpontba
állításával.

 BIN LADEN – MARTONYI: NEM ÉR VÉGET A TERRORIZMUS ELLENI HARC
 Oszama bin Laden halála fontos győzelem ugyan, de ezzel még nem ér
véget a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem – mondta Martonyi
János külügyminiszter hétfőn Budapesten.
 A tárca vezetője rendkívüli sajtótájékoztatóján közölte: az egész
világon, így Magyarországon is meg kell erősíteni a biztonsági
intézkedéseket, mivel vezérének halála után is tovább működik az
al-Kaida szervezet, és elképzelhető, hogy válaszlépésként különböző
akciókat tervez.
 A magyar kormány és az illetékes szervek minden fontos lépést
megtesznek, egyebek mellett megerősítették a repülőtér, a
nagykövetségek és a külföldön szolgáló diplomaták védelmét – közölte
Martonyi János.
 Az Egyesült Államok egy katonai műveletben végzett Oszama bin
Ladennel, az al-Kaida terrorszervezet vezetőjével – jelentette be
vasárnap éjjel Barack Obama amerikai elnök.

 SUKORÓ-ÜGY – GYURCSÁNY: SZAKMAILAG MEGALAPOZATLAN, POLITIKAILAG
ELFOGULT AZ ÜGYÉSZSÉG GYANÚJA

 Gyurcsány Ferenc szerint szakmailag megalapozatlan, politikailag
elfogult az ügyészség gyanúja, hogy a sukorói kaszinóberuházással
összefüggésben hivatali visszaélést követett el.
 A volt miniszterelnök hétfőn sajtótájékoztatón abszurdnak nevezte
az ügyészség gyanúját, az eljárást pedig tisztességtelennek.
Hangsúlyozta: együttműködik az ügyészséggel, de nem titkolja, hogy
Orbán Viktor meghosszabbított karjaként tekint az ügyben eljáró
ügyészekre.
 Azzal kapcsolatban, hogy 2009 októberében Schiffer András
jelentette fel, elmondta: véleménye szerint az ellene induló eljárás
mögött nem az LMP frakcióvezetője, hanem a jelenlegi hatalom áll.
Úgy fogalmazott: Orbán Viktor “a radikális jobboldal követelésére”
börtönbe akarja küldeni.
 Gyurcsány Ferenc megismételte, mentelmi jogának felfüggesztését
kéri, és az ügy minden, számára elérhető dokumentumát nyilvánosságra
hozza. A sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban a jogszabályokat
betartva, az ország érdekét szolgálva járt el, és ezt be is fogja
bizonyítani – tette hozzá.

 PÉNTEKEN ÚJRAKEZDIK TÜNTETÉSÜKET A RENDVÉDELMI
SZAKSZERVEZETEK
 Újabb nagyszabású demonstrációt hirdetnek péntekre a fővárosba a
fegyveres és rendvédelmi dolgozók – jelentette be a hivatásunk
védelmében elnevezésű akciósorozat demonstrációs bizottságának
vezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
 Kónya Péter, az akciósorozatot meghirdető Fegyveres és Rendvédelmi
Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke emlékeztetett:
demonstrációjuk április 11-én kezdődött a fővárosi Kossuth téren.
Naponta más és más rendvédelmi szervek tagjai tartottak
figyelemfelhívó, tiltakozó akciót, majd április 16-án – közlése
szerint 15 ezer hivatásos és rendvédelmi dolgozó részvételével –
vonulásos megmozdulást tartottak.
 A jogaik védelméért tartott akciósorozatot a húsvéti és május
elsejei ünnepek, ballagások és az érettségi vizsgák miatt
függesztették fel, de “a fegyverszünet ideje alatt” sem tudtak
megegyezni a kormánnyal, ezért újabb megmozdulást hirdetnek –
mondta.