Auschwitzban emlékezett az Élet Menete a holokauszt áldozatairól

A lengyelországi Auschwitzban emlékezett meg hétfőn a nemzetközi Élet Menete
Alapítvány a holokauszt áldozatairól,


Auschwitzban emlékezett az Élet Menete a holokauszt áldozatairól A lengyelországi Auschwitzban emlékezett meg hétfőn a nemzetközi Élet Menete Alapítvány a holokauszt áldozatairól, a szervezők meghívására ezen részt vett Rogán Antal fideszes parlamenti képviselő, Budapest V. kerületének polgármestere, aki 18-as magyar barakknál mások mellett beszédet mondott.

 A magyarországi Élet Menete Alapítvány minden évben elzarándokol
Auschwitzba. Az idén mintegy százan, köztük nem zsidó iskolák
hallgatói, valamint roma gyerekek is. A résztvevők végigjárták a
tábor különböző részeit, a krematóriumot, a vesztőhelyet, az
akasztóhelyet, majd az úgynevezett siratófalnál köveket helyeztek
el, így emlékezve az áldozatokra.
 Magyarországon 1944. április 16-án kezdődött a magyarországi zsidók
gettóba zárása. Ezt követte ausztriai, németországi és
lengyelországi haláltáborokba hurcolásuk. Néhány hónap alatt mintegy
600 ezer magyarországi zsidót gyilkoltak meg. A vészkorszak idején
világszerte összesen mintegy hatmillió üldözöttet öltek meg.
 Az auschwitzi 18-as számú magyar barakknál előbb Verő Tamás rabbi
mondott beszédet, majd Rogán Antal. A fideszes képviselő – mint az
MTI-nek később telefonon beszámolt róla – hangsúlyozta, hogy az
auschwitzi, birkenaui tábor az embertelenség megtestesítője, ahol
iparszerű megsemmisítések zajlottak. Ezek az események
felfoghatatlanok voltak a maguk idejében, és azok idestova három
emberöltő után is. Felidézte a vasárnap boldoggá avatott II. János
Pál pápa éppen Auschwitzban mondott szavait, amelyek szerint a
meggyilkoltak szörnyű sorsa a jelképévé vált annak az
eltévelyedésnek, amelybe az ember sodródhat, ha isten elfordul. A
holokauszt ebben az értelemben az egész emberiség számára érvényes
példázattá vált, mert ebben a történetben világosan kettévált a jó
és a gonosz. Rogán Antal szólt arról is, hogy a jelen helyzetben
„kettős feladatunk van: fenntartsuk azt az erkölcsi rendet, amelyben
ez a népirtás többé nem ismétlődhet meg, hiszen maga a népirtás az
érvényes erkölcsi rendnek mond ellent, másrészt emlékeznünk,
küzdenünk kell azért, hogy mindez természetesen soha többé ne
térhessen vissza”.
 A polgármester szerint ebben a jövő generációinak különösen nagy a
jelentőségük, hiszen most még köztünk vannak a holokausztnak a
túlélői, de 10-15 év múlva túlélők már nem lesznek, csupán a mostani
nemzedékek adhatják tovább a táborokban történtek borzalmát az
utódaiknak.  
 A megemlékezésen Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek
Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH)
ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy a magyar történelemnek
Mohácsnál nagyobb temetője Auschwitz. Az ártatlanul meggyilkoltak
tudása, tehetsége, szorgalma, derűje, alkotásuk piciny és nagy
hagyatéka roppant hiányzik az utódok, a társadalom életéből. „Jó
volna megfogadni: soha többé Auschwitzot!”. Hozzátette, hogy az Élet
Menete a remény nagyszerű zarándoklata. „Mert tudjuk: aki ezt a
tábort akár egyszer is látta, az már pontosan megérti az emberi
soros lényegét. Ugyanis Auschwitz a pusztítás és a pusztulás
szinonimája” – hangsúlyozta Zoltai Gusztáv.
 A megemlékezés gyászimával, kaddissal ért véget.
 A magyar résztvevők ezt követően – csatlakozva az 53 országból
érkezettekhez – együtt indultak Birkenauba, azon az útvonalon, amely
a második világháborúban a halál menete volt, ami most viszont az
Élet Menete. Az ottani nemzetközi megemlékezésen Hájim Topol
színművész, a Hegedűs a háztetőn című amerikai zenés film
főszereplője szól az egybegyűltekhez, majd Meir Lau, a jeruzsálemi
Jád Vásem Intézet elnöke, Izrael volt országos főrabbija emlékezik
meg az áldozatokról.