A Hamász a Gázai övezetből akar miniszterelnököt

Fatah-Hamász-megállapodás


Fatah-Hamász-megállapodás – A Hamász a Gázai övezetből akar miniszterelnököt

 A Hamász palesztin mozgalom azt követelte hétfőn, hogy a Gázai övezetből származó
politikus irányítsa a létrehozandó átmeneti kormányt.

 „A Gázai övezetnek kell adnia a kormányfőt, hiszen a törvényhozó
tanács elnöke (Azíz Dvejk, aki egyébként a Hamász képviselője)
ciszjordániai” – mondta Iszmáil Haníje, a Gázai övezetet irányító
Hamász kormányának vezetője. Haníje hozzátette, hogy szervezete az
átmeneti egységkormány létrehozása után is felelősséget vállal az
övezet biztonságáért, nem teszi le a fegyvert, és nem vet véget Izrael elleni harcának.
 Haníje meggyőződése szerint a nemzeti egységkormány tartózkodni fog
a politikai ügyektől. A testületnek Mahmúd Abbász palesztin elnök
szerint is mindössze az lesz a feladata, hogy egy éven belül
megszervezze a palesztin elnök- és parlamenti választásokat,
valamint megkezdje a Gázai övezet újjáépítését.
 „A miniszterelnök személyéről konszenzusos döntést hozunk” –
hangsúlyozta a megbékélési tárgyalásokon részt vevő Mahmúd Zahar.
Zahar szerint az európaiak szívesen vennék, ha Szalám Fajjád, a
Palesztin Hatóság jelenlegi kormányfője megtarthatná pozícióját. A
politikus ugyanakkor kiemelte, hogy a kabinet létrehozása a palesztinok belügye.
  Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke és Háled Mesaal, a
Hamász iszlamista mozgalom damaszkuszi emigrációban élő politikai
vezetője szerdán fogja aláírni a palesztin megbékélési egyezményt Kairóban.