Orbán Viktor részt vesz II. János Pál pápa boldoggá avatásán

Orbán Viktor hivatalos kormánydelegáció élén részt vesz vasárnap Rómában II.
János Pál pápa boldoggá avatásán –


 Orbán Viktor hivatalos kormánydelegáció élén részt vesz vasárnap Rómában II. János Pál pápa boldoggá avatásán  A ceremónián magyar részről mások mellett jelen lesz Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért
felelős államtitkár és Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és
civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is. A
Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint Tarlós István
főpolgármester is részt vesz a ceremónián a miniszterelnök hivatalos
kormánydelegációja tagjaként. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH)
tájékoztatása szerint szervezetüket Kiss Norbert, a KEH társadalmi
kapcsolatokért felelős hivatalvezetője képviseli az eseményen.

 Orbán Viktor az olasz fővárosból Palermóba utazik, ahol az Európai
Néppárt észak-afrikai helyzettel foglalkozó rendezvényén tart
előadást több kormányfő társaságában.
 A hét második felében Orbán Viktor Németországban tesz látogatást.
Berlinben Angela Merkel kancellárral és nagy német termelőcégek
képviselőivel találkozik, majd Frankfurtban előadást tart jelentős
német befektetőknek.
 Május 1-jén a Vatikánban avatják boldoggá a 2005-ben elhunyt II.
János Pál pápát, a katolikus egyház előző, lengyel származású fejét.
A Szent Péter téren a szertartást XVI. Benedek egyházfő vezeti,
várhatóan több tízezer zarándok előtt.
 A boldoggá avatási ceremónián 62 külföldi küldöttség vesz részt, a
legnépesebb delegációt Lengyelországból várják. Az Európai Uniót
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke képviseli. Az
európai koronás fők közül jelen lesz a boldoggá avatáson II. Albert
belga király és Paola királyné, valamint II. János-Ádám
liechtensteini uralkodó herceg. Spanyolország képviseletében Fülöp
trónörökös és felesége, Letizia érkezik Rómába.
 II. János Pál pápa két alkalommal tett főpásztori látogatást
Magyarországon, 1991. augusztus 16-20-ig, illetve 1996. szeptember 6-7-én.