NATO-LOKÁTOR – A HM MEDINA KÖRNYÉKÉRE TERVEZI A RADART

BELPOLITIKAI HÍREK RÖVIDEN –


 NATO-LOKÁTOR – A HM MEDINA KÖRNYÉKÉRE TERVEZI A RADART
 A Honvédelmi Minisztérium (HM) a Tolna megyei Medina környékén
működő radarszázad területét javasolja az eredetileg a Zengőre, majd
a Tubesre tervezett katonai lokátor helyszínéül – közölte a tárca
kedden az MTI-vel.
 Vén Attila (Fidesz-KDNP), a település polgármestere az MTI-nek
annyit mondott, hogy a HM korábban megkereste az önkormányzatot
ezzel kapcsolatban, és a község vezetése egy kirándulás keretében
megszemlélte a Békéscsabán működő háromdimenziós radart.
 A lokátor Medinára telepítésére utal a község
képviselő-testületének tavaly december 23-i jegyzőkönyve, amely
szerint az egyik képviselő arról érdeklődik a polgármesternél, hogy
mikor tájékoztatják a lakosságot a radar építéséről.
 A HM közleménye szerint a tárca a harmadik háromdimenziós
radarállomás felépítéséről március 9-én tájékoztatja a parlamenti
pártok képviselőit, és már megkezdte az egyeztetést Medina község,
valamint az objektum környékén található települések
polgármestereivel.

 OGY – VITANAP – HOSSZÚ TÁVÚ CSALÁDPOLITIKÁT SZORGALMAZNAK A
KORMÁNYPÁRTOK
 Hosszú távra tervezett, ciklusokon át biztonságot adó
családpolitika szükségességére hívták fel a figyelmet a
kormánypártok vezérszónokai a parlamentben megrendezett keddi,
demográfiai vitanapon. Az ellenzék szerint a kormány intézkedései
nem segítik elő a gyermekvállalást.
 A jobbikos Z. Kárpát Dániel kezdeményezésére – jobbikos, fideszes
és KDNP-s képviselők támogatásával – „A magyar népességfogyás
megállításának sürgető szükségessége” címmel megtartott politikai
vitában a Fidesz vezérszónoka azt hangsúlyozta, hogy a családok
biztos alapját a házasság adja. A KDNP szerint az elköteleződés
hiánya jelenik meg a házasságkötések alacsony számában.
 Az MSZP vezérszónoka szerint a szegénység és a tartós
munkanélküliség újratermelődésének veszélye is fenyegeti a
gyermekvállalást. A Jobbik képviselője a demográfiai válságról
szólva arról is beszélt, hogy a magyar lakosság 30 éve fogy, a
cigány kisebbség népességgyarapodása pedig „robbanásszerű”. Az LMP
vezérszónoka egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy nők
foglalkoztatásának növelése javítja a demográfiai
mutatókat.

 HARRACH: ZÁRT HELYISÉGBEN IS LEHESSEN DOHÁNYOZNI!
 A kereszténydemokrata Harrach Péter és Rubovszky György egyetért
azokkal a módosító javaslatokkal, amelyek értelmében
vendéglátóhelyeken és munkahelyeken zárt helyiségben is rá lehetne
gyújtani.
 Minden vendéglátó-ipari egységben és minden munkahelyen lehetőséget
kell biztosítani arra, hogy zárt térben, másokat nem zavarva, akik
úgy gondolják, hogy elszívnak egy szál cigarettát, azt megtehessék –
mondta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője kedden Budapesten,
hozzátéve: a dohányzás káros, de a társadalom számára a fanatikus
megoldások talán legalább annyira károsak.
 
 MSZP: SZOCIÁLIS VÁLSÁGOT IDÉZETT ELŐ A KORMÁNY
 Az MSZP szerint a kormány az adórendszer átalakításával, a
munkahelyteremtés elmaradásával és a közfoglalkoztatás
„szétverésével” szociális válságot idézett elő.
 Sós Tamás országgyűlési képviselő kedden, budapesti
sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a sor folytatódik, mivel az
általa Orbán-csomagnak nevezett Széll Kálmán Terv a tankötelezettség
korhatárának csökkentésével, a rokkantsági ellátások
felülvizsgálatával, a táppénzszabályok megváltoztatásával és a
munkanélküli-ellátás folyósítási idejének lerövidítésével a
„legelesettebbekből csinál bűnbakot”.

 VÁDAT EMELTEK VERÓK ISTVÁN ELLEN HŰTLEN KEZELÉS MIATT
 A Fővárosi Főügyészség kedden vádat emelt Verók István volt MSZP-s
terézvárosi polgármester és tizenhárom társa ellen, különösen nagy
vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt.
 Skoda Gabriella, a főügyészség szóvivője az MTI-hez eljuttatott
közleményében az egyik vádlottat V. Istvánként említi. A vádirat
lényege szerint a vádlottak – mint a terézvárosi önkormányzat
képviselő-testületének tagjai, illetve az önkormányzat jegyzője –
2004-ben vagyonkezelői kötelezettségüket és a rendeltetésszerű
gazdálkodás szabályait megszegve úgy értékesítették az E. Kft.-nek a
VI. kerületi, Andrássy út 47. szám alatti, önkormányzati tulajdonban
lévő ingatlant, hogy azzal az önkormányzatnak legalább 127 millió
forint vagyoni hátrányt okoztak.
 Az ügyben az eljárást a Fővárosi Bíróság folytatja le. A vádlottak
szabadlábon védekeznek – áll a közleményben.
 A Fidesz terézvárosi szervezetének elnöksége mandátumukról való
lemondásra szólította fel azt a két kerületi szocialista képviselőt,
akiket különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel
vádoltak meg kedden. A vádlottak között van Hatvani Csaba és Tóth
György, a jelenlegi testület két szocialista képviselője – olvasható
a Fidesz sajtóosztálya által az MTI-hez eljuttatott
közleményben.