Egyiptomban felgyújtottak egy kopt keresztény templomot

 Az egyiptomi hadsereg eloltotta a lángokat és helyreállította a rendet.


 Egyiptomban felgyújtottak egy keresztény templomot felekezetközi villongásban

 Felgyújtottak egy kopt keresztény templomot Kairó egyik elővárosában szombaton a helyi keresztény és muzulmán vallási közösség között kirobbant villongásban, amely előző nap már két halálos áldozatot követelt.

 Egy biztonsági tisztségviselő szerint az ügy hátterében egy
keresztény és egy muzulmán család viszálya áll, amelyet az
robbantott ki, hogy fény derült egy keresztény férfi és egy muszlim
nő szerelmi viszonyára.
 Az arab országban ez tiltott dolog, keresztények és muzulmánok
össze sem házasodhatnak, kivéve, ha a keresztény fél áttér az iszlám
hitre.
 A mostani ügyben érintett, a Kairótól délre fekvő Szúlban élő két
család pénteken előbb összevitatkozott, majd a szóváltás erőszakba
torkollott, aminek következtében a szerelmes pár két apja életét
vesztette. A muzulmán apa szombati temetését követően muszlimok egy
csoportja felgyújtotta a település keresztény templomát.
 Az egyiptomi hadsereg eloltotta a lángokat és helyreállította a
rendet.

 

BreuerPress