Európai Parlamenti alkotmányügyi szakbizottsága Budapesten

tesz látogatást 2010. december 8-10. között.

 

 


Az EP alkotmányügyi bizottságának budapesti látogatása

 

Az EU Tanácsának magyar elnökségére való felkészülés jegyében az
Európai Parlamenti alkotmányügyi szakbizottsága Budapesten tesz
látogatást 2010. december 8-10. között. Az európai parlamenti
képviselők megbeszélést folytatnak Martonyi János
külügyminiszterrel, Győri Enikő európai uniós ügyekért felelős
államtitkárral, és együttes ülést tartanak az Országgyűlés
alkotmányügyi bizottságával. A budapesti látogatás keretében
találkozóra kerül sor a delegáció valamint a magyar Alkotmánybíróság
tagjai, továbbá civil szervezetek képviselői között. A program része
továbbá egy kétórás beszélgetés a Budapesti Corvinus Egyetem
hallgatóival is. A delegáció tagjai többek között Carlo Casini, a
bizottság elnöke, dr. Gurmai Zita, a bizottság alelnöke valamint
további képviselők a néppárti, a szocialista-demokrata, a liberális,
a zöld és az egyesült baloldali képviselőcsoportból. A rendezvényt
sajtótájékoztató zárja, mely előreláthatólag december 10-én pénteken
13.00 – 13.30 között lesz az Országházban.

 

BreuerPress