Lázár János : a Fidesz politikájának ”egyik legfontosabb alappillére a szolidaritás”

 


“A Fidesz politikájának egyik alappillére a szolidaritás”

A Fidesz frakcióvezetője a szolidaritás elvével és a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének céljával indokolja a parlamentnek beterjesztett indítványát.

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnökének tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvény módosítását kezdeményező előterjesztés indoklásában a kormánypárti politikus rámutat arra, hogy a felsorolt közjogi méltóságok minden naptári évben külön juttatásként egyhavi tiszteletdíjra jogosultak.
A közszférában foglalkoztatott polgárokat a jelenleg hatályos jogi szabályozás alapján – a közjogi méltóságokéhoz hasonló jellegű – 13. havi illetmény nem illeti meg – teszi hozzá a frakcióvezető.
Lázár János leszögezi: a Fidesz politikájának “egyik legfontosabb alappillére a szolidaritás, mely alapelv maradéktalan megtartása, valamint a Nemzeti Együttműködés Programjában szereplő hiteles, a választópolgárok bizalmára épülő őszinte kormányzás megteremtésének célja indokolttá teszi a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnökének plusz egyhavi juttatásának eltörlését”.

 

BreuerPress