Elfogadta a Ház a Lázár János javaslataihoz érkezett bizottsági módosításokat


 Elfogadta az Országgyűlés szerdán azokat a módosító javaslatokat, amelyek
egyrészt jelentősen megváltoztatják a 98 százalékos különadó szabályait, másrészt átírják az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosításának szövegét.

Zűrzavar a Házban, nem volt meg a kétharmad

 

Az alkotmánymódosításról történő szavazást vita kísérte, miután a gépi szavazás eredménye szerint annak elfogadásához nem volt meg a szükséges kétharmados
többség. Mivel négy kormánypárti képviselő szavazógépe nem működött,
és ezt még az eredmény kihirdetése előtt jelezték, a házbizottság
úgy döntött: az Országgyűlés elfogadottnak tekinti a módosító javaslatot.

 Az Országgyűlés szerdán először arról a módosító javaslatról
szavazott, amelyet az alkotmányügyi bizottság nyújtott be Lázár
János fideszes frakcióvezető indítványához. Ennek értelmében a
költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi
adónemekről, illetékekről és járulékokról, a vámokról, valamint a
helyi adók központi feltételeiről szóló törvényeket az
Alkotmánybíróság akkor semmisítheti meg, ha azok tartalma az élethez
és emberi méltósághoz való jogot, a személyes adatok védelméhez való
jogot, a gondolat, a lelkiismeret és vallás szabadságát vagy a
magyar állampolgársághoz kapcsolódó jogokat sérti. Így az eredeti
Lázár-javaslatban megfogalmazottnál kisebb mértékben szűkülhet az Ab hatásköre.
 A gépi szavazás szerint az indítványt a Ház 257 igen szavazattal,
96 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elutasította. Az elnöklő
Balczó Zoltán ezt ki is hirdette, az ellenzék pedig tapsolni
kezdett. A javaslat elfogadásához az összes képviselő kétharmadának
támogatása, azaz 258 igen szavazat lett volna szükséges.
 Balczó Zoltán ugyanakkor közölte: négy kormánypárti képviselő azt
jelzi, hogy nem működik a szavazógépe. Az ő nevüket – Bohács
Zsoltét, Jakab Istvánét, Kapus Krisztiánét és Meggyes Tamásét – a
jegyző ismertette, az elnök pedig azt kérte tőlük: szóban adják le a
szavazatukat. Mind a négyen igent mondtak a javaslatra, ezzel a
támogató szavazatok száma 261-re emelkedett, ami már elegendő az
indítvány elfogadásához.
 Az ülést vezető Balczó Zoltán ugyanakkor nem hirdetette ki az
eredményt, amit az MTI-nek azzal indokolt, hogy tekintettel az ügy
súlyára, a házbizottság tanácskozása nélkül nem kívánja eldönteni a
vitás kérdést. Jelezte azonban, hogy ilyen esetekben a szóban
szavazó képviselők voksát automatikusan hozzá szokták adni az eredményhez.
 A házbizottság ülésének összehívását a szocialista Tóbiás József
kezdeményezte. Arra hivatkozott, hogy a kihirdetett határozatot már
nem lehet módosítani.
 A testület zárt ülése alatt fideszes politikusok a parlamenti
folyosón nem tudták mire vélni az ellenzék örömét, tekintettel arra,
hogy a szavazásra bocsátott javaslat a Lázár János eredeti
indítványában foglaltaknál tágabbra szabja az Ab jogkörét. Vagyis ha
azt valóban elutasította volna a Ház, akkor jövő héten az eredeti
indítványról tartanának zárószavazást – mutatott rá az egyik
fideszes képviselő .

 A házbizottság végül megállapította: a négy kormánypárti honatya
időben, az eredmény kihirdetését megelőzően jelezte, hogy nem
működik a szavazógépe, így a módosító indítvány elfogadottnak
tekintendő. Ezt a döntést a szocialisták is tudomásul vették.
 Miután a házbizottság határozatát a plenáris ülésen ismertették,
biztossá vált, hogy az Országgyűlés – 261 igen szavazattal, 96 nem
ellenében, 2 tartózkodás mellett – elfogadta a Lázár János által
beterjesztett alkotmánymódosítási javaslathoz érkezett bizottsági
indítványt.
 A módosítást – amelyet az előterjesztő kezdeményezésére nyújtottak
be – azért az alkotmányügyi bizottság indítványozta, mert az eredeti
javaslathoz csak egyetlen módosító indítvány érkezett, amit a
kormánytöbbség nem támogatott. Ugyanakkor az előterjesztő Lázár
János is úgy ítélte meg, hogy változtatni kell a javaslaton, ezt  
bizottsági módosító javaslattal tették meg. A Fidesz frakcióvezetője
azt szorgalmazta, hogy az Ab hatáskörét mégse kössék össze a
népszavazási tilalmakkal.
 Az alkotmánymódosítással egyidejűleg az Alkotmánybíróságról szóló
törvény módosítása is szükségessé vált. Ezt 261 igen szavazattal,
100 nem ellenében hagyták jóvá a képviselők. Az ellenzéki frakciók
mindkét esetben egységesen nemmel szavaztak.
 Ezután az Országgyűlés döntött a 98 százalékos különadó
szabályainak megváltoztatásáról is. A módosítások a különadó
összeghatárát a munkavállalók esetében 3,5 millió forintra emelik
úgy, hogy abba a szabadságmegváltás nem tartozik bele. Ugyanakkor az
állami és önkormányzati vezetők, valamint az állami és önkormányzati
cégek vezetői esetében megmarad a különadó 2 millió forintos
összeghatára a szabadságmegváltással együtt. Azokra, akik nyugdíjba
vonulnak, nem fog vonatkozni a 98 százalékos különadóról szóló
jogszabály hatálya.
 A változtatás értelmében a különadót nem csak az idén szerzett
jövedelmek esetében, hanem 2005. január 1-jéig visszamenőleg kell
megfizetni, 2011. március elsejéig.
 A változtatásokat tartalmazó módosító indítványt – az
alkotmánymódosításhoz hasonló megfontolásból – a parlament
költségvetési bizottsága nyújtotta be. Ezt a Ház 303 igen
szavazattal, 59 nem ellenében fogadta el. A kormánypártok mellett a
Jobbik is megszavazta az indítvány, az MSZP és az LMP viszont nem.
 Lázár János javaslatairól, amelyek így minden bizonnyal elnyerték
végleges formájukat, jövő kedden dönthet az Országgyűlés.
 A Fidesz frakcióvezetője azután nyújtotta be három indítványát,
hogy az Ab október 26-án alkotmányellenesnek nyilvánította és
visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a 98 százalékos
különadót.

 

BreuerPress-info