Az 1956-os forradalom zsidó hősei

Mécs Imre / Új Élet


1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot.  A nemzeti gyásznapon, a szovjet csapatok egykori bevonulásának 54. évfordulóján az alábbi írásunkkal emlékezünk az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira.

Már a címnél megakadok: akikről írni szeretnék, testvéreim, társaim, bajtársaim voltak, halálukig őrizték hűségüket szülőhazájuk iránt, és ugyanakkor magukkal hordozták zsidó gyökereiket, gyermekkoruk, életmódjuk, vallásuk erős, esetleg halványuló befolyását és a rettenetes szörnyűségek akkor nagyon is friss emlékeit, amelyek beléjük préselődtek, és amelyeken hihetetlenül nagyvonalúan felülemelkedtek. Zsidók voltak, hiszen aki nem akarta, arra is Nessus-ingként ráégették, és nagyszerű magyarok, de legfőképp igaz emberek.
Amikor 1958. május 22-én hatodmagammal halálra ítéltek, már sorozatban folytak a kivégzések, a nemtelen bosszúk önön hitványságukért.
A halálsoron, a Kisfogházban, Angyal István zárkájába kerültem, akinek bölcsessége és derűje átsegített a megrázkódtatáson. Csodáltam ezt a nagyszerű jellemet, akit 16 évesen, édesanyjával és nővérével hurcoltak Auschwitzba, s végig kellett néznie, amint nővérét felakasztják szökési kísérletért, édesanyját pedig elégetik. Hamvai ott szóródtak szét, a legnagyobb magyar temetőben, több százezer honfitársunkéval együtt. Ebben a fiatalemberben a gyűlölet szikráját sem éreztem hazája iránt, pedig lehetett volna oka rá. Ott, a halál torkában, ahol szinte semmi esélyünk sem volt az életben maradásra, átlényegültünk, szinte szellemtestekké váltunk. Kezdtük emelkedetten, madártávlatból, de élesen látni az eseményeket, a történelmet, múltunkat, sorsunkat. S megnyugodtunk, kedélyünk magához tért; fura, de vidámak voltunk, hiszen leszámoltunk életünkkel, és átestünk a hegeli szabadságkritériumon: beláttuk a rettenet szükségszerűségét. S rengeteget beszélgettünk, szinte mindenről. Pista a közösségek híve volt, tőle hallottam először a kibucokról, ahová el szeretett volna jutni, de tudta, hogy soha nem fog.
Anekdotikus történet: amikor Pistával a bokszban sétáltunk, odaszólt nekem a körletparancsnok: maga zsidó? Meglepve válaszoltam: nem vagyok. Nekem azt mondták, van itt egy nagyon okos zsidó – maga az? No ne szégyellje, a zsidó is ember. Nyilván a szemüvegem miatt esett rám a választása. Angyal Pista ott kuncogott mögöttem, és elnevezett Mojsénak, én meg őt Slojménak. Igen, bárki lehet elnyomott, üldözött, akár zsidó.
Gáli Jóska szülei katolizáltak, ő már beleszületett. Mégis Auschwitzba került. Micsoda dráma a pokol bugyrában. Életben maradt, szívvel lélekkel bekapcsolódott a magyar közéletbe. Szabadsághegy című drámájának bemutatója egyik nyitánya volt a forradalomnak. (Ahogy annak idején, 1848 előtt, az Árpád ébredése). Részt vett a forradalomban, az utóvédharcokban, 57 áprilisában egyévi börtönre ítélték, június 20-án a közben felállított népbírósági tanács másodfokon Obersovszky Gyula újságíróval együtt halálra ítélte. Kettejük életét a hatalmas nemzetközi felháborodás és tiltakozás mentette meg, moszkvai közvetítéssel.
A kiváló győri színházi rendező, Földes Gábor életét nem tudták megmenteni, holott ő a magyaróvári sortűz miatt felháborodott tömeg haragjától több ávóst megmentett. De zsidó volt a törvényes magyar miniszterelnökkel, Nagy Imrével együtt kivégzett Gimes Miklós, akit a „forradalom mindenesének” neveztünk hihetetlen aktivitása miatt. Nickelsburg László, aki a Baross téri felkelőket és a fegyveres ellenállást a szovjet agresszióval szemben példásan megszervezte, munkaszolgálatos volt, édesanyját és három testvérét deportálták, mindannyian elpusztultak. Őt 1961. augusztus 26-án végezték ki. Nagyon bátor volt. Makkabeusi jellem.
A kivégzettek között zsidó gyökerekkel rendelkezett Bán Róbert, Gábor László, Renner Péter. Dr. Rajki Mártont az Újpesti Forradalmi Bizottság elnökeként végezték ki, a katolikus egyházközség világi elnöke volt. Zenta környékén született, zsidó családban, Klein Mór volt az eredeti neve.
Mára már elsimultak a felekezeti ellentétek. Zsidó-keresztény kultúráról beszélünk, amely az európai kultúrkör alapja. Keresztényként idősebb testvéreimnek tekintem a zsidóságot, akiknek szent iratai a mi szent irataink is, akiknek templomait, temetőit, szokásait és szellemi értékeit közös kincsünknek kell tekinteni.
De nemcsak a kivégzettek között, hanem a forradalom előkészítői, mozgatói, tevékeny résztvevői között is igen nagy számban voltak, vannak zsidó magyarok. Az életfogytiglani börtönre ítélt Marián István alezredes, egy erdélyi zsidó cipész tizenegyedik gyermeke, a BME katonai tanszékének parancsnokaként élére állt az eseményeknek, kis híján kivégezték. Személyes ismerőseim közül Mérey Ferenc európai hírű szociológus példamutatóan viselte10 éves börtönbüntetését. (Perének minden vádlottja: Litván György, Hegedűs András – HBA – és Széli Jenő – Fekete Sándor kivételével – zsidónak számított.) Litván György volt az első bátor ember, aki 56 márciusában egy nyilvános gyűlésen Rákosi felelősségre vonását felvetette, november 4-én hajnalban pedig annyira felháborodott, hogy lement a felkelőkhöz, és fegyvert kért, hogy harcolhasson.
De igen fontos szerepe volt Donáth Ferencnek, nemcsak 56-ban, de később 56 szellemének ápolásában és a rendszerváltás előkészítésében is.
Hosszasan folytatni tudnám a névsort, úgy vélem, fontos kutatási terület lehetne fiatal szakembereknek, hogy feltárják a neveket és bemutassák életrajzukat, szerepüket, tevékenységüket. Mert egyre kevesebben vagyunk, akik személyüket fel tudjuk idézni és eleveníteni.
Minden évben, október 23-a időszakában, megemlékezünk 56 zsidó hőseiről a Dohány utcai zsinagóga kertjében, a Hősök falánál. Építés miatt ez most nem lehetséges, e szerény írás kívánja pótolni.

Mécs Imre / Új Élet