Elsöprő Fidesz-KDNP-győzelem az önkormányzati választásokon

 .


A Fidesz-KDNP a budapesti kerületek négyötödében, míg a megyei jogú városok 95 százalékában állított polgármestert, Budapest főpolgármestere pedig Tarlós István
(Fidesz-KDNP) lett. A megyei közgyűlések mindegyikét e pártszövetség politikusai irányíthatják a vasárnapi önkormányzati választások eredménye alapján.

 A harmadik legmagasabb választási részvételű szavazás alapján dőlt
el, hogy az adott településen ki lesz a polgármester, és milyen
összetételben kezdi meg munkáját az önkormányzati
képviselő-testület. A valamivel több mintnyolcmillió választópolgár
közül vasárnap mintegy 3,6 millió szavazott. A mostani 46,53
százalékos arányt csak a 2002-es és a 2006-os választási részvétel
haladta meg.  
 Schmitt Pál köztársasági elnök szerint vasárnap minden egyes
leadott szavazat erősítette a demokrácia eszményét. Az államfő az
Országos Választási Központban tartott sajtótájékoztatóján gratulált
a megválasztottaknak, és azt kérte tőlük, fáradozzanak a
települések, a megyék felvirágoztatásán, és közösen járuljanak hozzá
Magyarország sorsának jobbra fordításához.
 Az államfő arra kérte honfitársait, hogy a választás demokratikus
végeredményét tartsák tiszteletben.
 Schmitt Pál szerint az áprilisi országgyűlési és a mostani
önkormányzati választás után egy hosszú kampányidőszak végére ért az
ország. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy az
összefogás, „a munka és a közjó szolgálatának ideje” érkezett
el.
 Orbán Viktor miniszterelnök azt emelte ki: az emberek az
önkormányzati választáson azt nyilvánították ki, hogy helyes irányba
fordult az ország szekere. Magyarország a vasárnapi összefogással
lett igazán egységes, hiszen visszaszerezte a fővárosát. Mint
mondta, Budapest az elmúlt húsz évben mindig vitában állt az ország
többi részével, mostantól azonban Budapest az egység része, „mától
ismét Budapest a nemzet fővárosa”.
 Álláspontja szerint a vasárnapi választáson az emberek igent
mondtak a nemzeti együttműködés rendszerének politikájára és
céljaira, az új, arányos adórendszerre, az együttműködés
gazdaságpolitikájára, arra, hogy Magyarországnak új alkotmányra van
szüksége, valamint a magyar érdekek határozott érvényesítésére
itthon és a nemzetközi világban egyaránt.
 Vasárnap Magyarország elérte a legnagyobb sikert: képes volt
egységesen kifejezni azt, hogy mit akar – emelte ki. Közölte:
Magyarország átlépte saját árnyékát, hiszen immár nemcsak abban
elszánt és egységes, hogy „merre ne menjünk, hanem abban is, hogy
merre menjünk”. Ezért szerinte legalább akkora siker a vasárnapi
eredmény, mint az áprilisi győzelem volt.
 A választási részvételről szólva Orbán Viktor úgy értékelt, hogy
aki elment szavazni, felhatalmazást adott, aki otthon maradt, az
pedig engedélyt adott munkájuk folytatására.
 „A magyarok ma egységesek és elszántak abban, hogy közös erővel
nekifogjunk az előttünk álló nagy munkának, és mindenütt, minden
településen centiről centire fölemeljük és talpra állítsuk a
hazánkat” – jelentette ki, rámutatva ugyanakkor arra, hogy a neheze
most következik, „most már tudjuk, mit akarunk, de végig is kell
csinálni. Ehhez mindenkire szükség lesz”. „Nehéz lesz, és biztosan
lesznek pillanatok, amikor úgy érezzük, hogy nem sikerül, (…) de
bírni kell, és muszáj kitartani” – figyelmeztetett a
kormányfő.
 Mesterházy Attila szocialista pártelnök értékelése szerint az MSZP
a vártnál jobb eredményt ért el az önkormányzati választáson. Mint
mondta: a választás bebizonyította, hogy az MSZP az ellensúly a
politikai közéletben, s hogy az MSZP az ország második legerősebb
pártja, és az ellenzék legerősebb pártja.
 Az MSZP elnöke azt várja a szocialista önkormányzati képviselőktől,
polgármesterektől, hogy első helyen a település, a helyiek érdekeit
képviseljék, és csak másodsorban a pártpolitikai érdekeket.
 Úgy fogalmazott: a kampány végére „a miniszterelnök úrnak is
megjött az esze”, mert határozottan cáfolta, hogy bármelyik
ellenzéki város hátrányba kerülne csak azért, mert ellenzéki
vezetésű.
 Jávor Benedek, a Lehet Más a Politika (LMP) főpolgármester-jelöltje
újságíróknak nyilatkozva azt mondta: az alacsony részvételnek is van
szerepe abban, hogy nem sikerült elérniük a korábban célként
megfogalmazott mintegy 13 százalékos eredményt. Hozzátette: a
körülbelül 11 százalékos eredményük azt mutatja, hogy azért van egy
stabil szavazóbázisuk.
 Karácsony Gergely kampányfőnök szavai szerint az volt a céljuk,
hogy stabilizálják a szavazóbázisukat, elérjék a tavaszi választási
eredményeket, illetve az, hogy Budapesten és a nagyobb megyei jogú
városokban is legyen képviselőjük. Véleménye szerint ezt a célt „90
százalékos teljesítménnyel” sikerült elérniük. Hozzátette, hogy az
alacsony részvétel nem kedvezett nekik, de „nagyjából hozták” a
tavaszi eredményt, ami megerősíti őket abban, hogy folytatniuk kell
az elkezdett építkezést.
 Vona Gábor szerint a Jobbik hatalmas lépést tett előre a vasárnapi
önkormányzati választásokkal. Az ellenzéki párt elnöke az előzetes
eredményeket értékelve elmondta: nagy küzdelem végpontjához
érkeztek, mivel a három európai parlamenti, majd a 47 országgyűlési
képviselő megválasztása után több száz jobbikos képviselő kezdheti
meg a munkát a települési önkormányzatokban és a megyei
közgyűlésekben.
 A Jobbik elnöke szerint az önkormányzati választásnak az a
tanulsága, hogy a Jobbik megkerülhetetlen része a magyar politikai
életnek, s „véglegesen megvetette lábát a hazai közéletben”.
 Vona Gábor a „mai napig elmaradt” elszámoltatást, az önkormányzati
korrupció visszaszorítását, a munkahelyteremtést és a közbiztonság
javítását emelte ki pártja törekvései közül. Mint mondta, ezekért a
Jobbik képviselői kemény, harcos és radikális küzdelmet fognak
folytatni a képviselő-testületekben.

 

BreuerPress-info

 

 A vasárnapi önkormányzati választás eredményei alapján a polgármesteri mandátumok megoszlása a jelölőcsoportok között a 00.44 órás adatok szerint:

   
    Független – 2470 mandátum
    FIDESZ-KDNP – 482 mandátum
    FIDESZ – 99 mandátum
    MSZP – 47 mandátum
    Betöltetlen – 16 mandátum
    JOBBIK – 3 mandátum
    KDNP – 3 mandátum
    KDNP-FIDESZ-NEMZETI FÓRUM – 3 mandátum
    ABÁDSZALÓKÉRT – 1 mandátum
    Április 6 Kör-FIDESZ – 1 mandátum
    B B K E – 1 mandátum
    BFE – 1 mandátum
    BVSZ – 1 mandátum
    Civil Egyesület – 1 mandátum
    CM – 1 mandátum
    CSORNAIPOLGÁRIE. – 1 mandátum
    CSÖCE – 1 mandátum
    Csömöri Civil E. – 1 mandátum
    EME – 1 mandátum
    ÉSZKE – 1 mandátum
    FIDESZ-DAFI – 1 mandátum
    FIDESZ-Együtt a Holnap – 1 mandátum
    FIDESZ-NEMZETI FÓRUM – 1 mandátum
    FIDESZ-UE – 1 mandátum
    GLK – 1 mandátum
    GYÖMRŐ 2000 KÖR – 1 mandátum
    Hagyományőrző E. – 1 mandátum
    Jövőnk Halas – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-Gazdakör Újk – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-MMKE – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-N.POLG.KÖR – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-OTVSZ – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-Polgári Egyt. – 1 mandátum
    KDNP-FIDESZ-PÖPE – 1 mandátum
    KPSZ-KDNP-FIDESZ – 1 mandátum
    KVSZ-EKE – 1 mandátum
    LDKE-DKE-DNE-DH IPOSZ-DVE-DSE – 1 mandátum
    LMP – 1 mandátum
    LVJBE – 1 mandátum
    MIÉP – 1 mandátum
    MSZP-ÖSZE – 1 mandátum
    MSZP-PSZM MAKÓ – 1 mandátum
    MUNKÁSPÁRT – 1 mandátum
    Munkáspárt 2006 – 1 mandátum
    NAGYATÁDÉRT – 1 mandátum
    Nem – 1 mandátum
    Népkör – 1 mandátum
    Ö.K.E. – 1 mandátum
    ÖFE – 1 mandátum
    Összefogás Hszob – 1 mandátum
    ÖSSZEFOGÁS SZSZB – 1 mandátum
    ÖTJE – 1 mandátum
    ÖZSE – 1 mandátum
    PolgáriKör – 1 mandátum
    RVSZE – 1 mandátum
    SZEMA-ÖSSZEFOGÁS – 1 mandátum
    TÁRSASKÖR – 1 mandátum
    Tiszta Forrás – 1 mandátum
    VÉSZTŐÉRT Egyesü – 1 mandátum
    VJ Gazdakör – 1 mandátum
    VKE – 1 mandátum