ABBÁSZ MORATÓRIUMOT AKAR

KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN


 

 DZURINDA: BUDAPEST NEM TERVEZI A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG TÖMEGES
MEGADÁSÁT
 Pozsony – A szlovák külügyminiszter szerint Budapest nem tervezi,
hogy tömegesen adna magyar állampolgárságot a határon túli
magyaroknak. „Martonyi János (külügy)miniszter személyesen mondta,
hogy nem érdekük a második állampolgárság valamiféle tömeges
megadása” – jelentette ki Mikulás Dzurinda abban az interjúban,
amelyet a Hospodárské Noviny című pozsonyi gazdasági napilap közölt
kedden. Hozzátette, hogy a téma része volt hétfői budapesti
megbeszéléseinek. „Elmondtam, hogy érdekünk annak a rossz válasznak
a kijavítása, amelyet az előző kormány (Fico-kormány) adott a
budapesti parlament által jóváhagyott rossz törvényre” – idézi a lap
a minisztert.  

 MEGKEZDTE A BEVÁNDORLÁSI TÖRVÉNY SZIGORÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ TERVEZET
VITÁJÁT A FRANCIA NEMZETGYŰLÉS
 Párizs – A francia nemzetgyűlés kedden megkezdte a bevándorlási
törvény szigorításáról szóló tervezet vitáját, amelynek alapján a
tíz éven belül honosított franciáktól hatósági személy elleni
elkövetett bűntett esetén megvonható lesz az állampolgárság. A
ellenzék és a kormánypárti képviselők egy része által egyaránt
vitatott javaslat – amelyhez eddig ötszáz módosító indítvány
érkezett – egyebek mellett egyszerűsíti a külföldiek
hazatoloncolásának eljárását, beleértve az uniós állampolgárokét is.
Ez utóbbi intézkedés a kelet-európai romák hazaküldésének
megkönnyítését célozza, amelyet a nemzetközi bírálatok ellenére
továbbfolytat a francia kormány.
 
 AZ RMDSZ NEM ÉRDEKELT A KOALÍCIÓ FELBOMLÁSÁBAN
 Bukarest – A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem a
kormánykoalíció felbomlásában, hanem a kormányzati munka
hatékonyságának növelésében érdekelt – mondta kedden bukaresti
sajtóértekezletén Markó Béla. A szövetség elnöke leszögezte:
„Amennyiben az RMDSZ egyszer úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi
koalíció nem működőképes, akkor azt egyértelműen és világosan ki
fogjuk mondani, és nem úgy fogjuk kinyilvánítani nemtetszésünket,
hogy támogatunk egy másik politikai szervezet által benyújtott
bizalmatlansági indítványt”.

 FELOSZLATTÁK A MOLDOVAI PARLAMENTET, NOVEMBER 28-ÁN TARTJÁK A
VÁLASZTÁSOKAT
 Chisinau – Feloszlatta a moldovai parlamentet az ország ügyvezető
elnöke kedden, és november 28-ára kiírta az előre hozott
választásokat. Mihai Ghimpu, az egykori szovjet tagköztársaságot
2009 óta vezető, Európa-barát koalíció egyik fontos vezetője aláírta
a rendeletet, amely megnyitja az utat egy új kormány megalakulása
előtt. Európa egyik legszegényebb országában a négy pártot tömörítő
Szövetség az Európai Integrációért és az ellenzéki kommunisták
harcolnak a hatalomért. Utóbbiakat mindössze egy éve ütötték ki a
nyeregből, s most szeretnének visszatérni Moldova
élére.

 MEXIKÓBAN LEGALÁBB SZÁZ HÁZAT TEMETETT MAGA ALÁ EGY
FÖLDCSUSZAMLÁS
 Mexikóváros – Legalább száz házat temetett maga alá egy
földcsuszamlás kedd hajnalban Mexikó délnyugati részén, a helyi
kormányzó szerint félő, hogy a természeti csapás több száz, de akár
ezer áldozatot is követelhetett. A katasztrófa az Oaxaca szövetségi
állambeli Santa María de Tlahuitoltepec településen történt, amelyre
ráomlott egy hegyoldal. Ulises Ruis, a szövetségi állam kormányzója
a Televisa tévéhálózatnak elmondta, hogy a talaj mintegy kétszáz
méter hosszan csúszott meg, s omlott rá 100-300 lakóépületre. Félő,
hogy a természeti csapás öt-hatszáz emberéletet követelhetett, de
egyesek akár ezer áldozatról is beszélnek – tette hozzá.
 
 WSJ: EURÓPA ELLENI TERRORTÁMADÁSOKAT PRÓBÁL MEGAKADÁLYOZNI
PAKISZTÁNBAN A CIA 
 Washington – Egy európai célpontok elleni terrortámadás-sorozat
megakadályozása érdekében a CIA drasztikusan növelte a pakisztáni
törzsi területeken tevékenykedő iszlamista szélsőségesek elleni légi
csapások számát – közölte kedden a The Wall Street Journal. Az
amerikai hírszerzés ügynökei szeptemberben eddig 20 rakétatámadást
hajtottak végre pilóta nélküli repülőgépekkel a tálibok pakisztáni
hátországában. A lap hivatalos forrásokból úgy értesült, hogy
drónokkal a CIA egy európai célpontok ellen – a többi között
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország területén –
végrehajtandó terrortámadás-sorozatot kíván
megakadályozni.
 
 VALÓSZÍNŰLEG MEGHALT AZ AL-KAIDA EGY MAGAS RANGÚ
PARANCSNOKA
 Miransah – Valószínűleg megölte egy amerikai légicsapás az al-Kaida
terrorszervezet egyik magas rangú, pakisztáni és afganisztáni
akciókért felelős parancsnokát – közölték kedden pakisztáni
hírszerző források. Seik al-Fateh a Pakisztán északnyugati részén
lévő Észak-Vazirisztánban, az al-Kaida és a tálibok egyik fő
búvóhelyén három társával gépkocsin utazott, s egy távirányítású,
pilóta nélküli amerikai repülőgépről indított rakéta eltalálta a
járművet. Pakisztáni források csak az al-Kaida fontos vezetőjeként
azonosították al-Fatehet, de a pakisztáni és afganisztáni fegyveres
csoportokról nyilvántartást vezető, LongWarJournal.org internetes
honlap szerint ő a terrorszervezet afganisztáni és pakisztáni
műveleti főnöke.

 MAGYAR AUTÓTOLVAJ-BANDÁT SZÁMOLTAK FEL
SPANYOLORSZÁGBAN
 Budapest/Murcia – Spanyolországban felszámoltak egy magyar
autótolvaj-bandát, amely Magyarországon lopott vagy bérelt drága
gépkocsikat adott el hamis papírokkal – jelentették be kedden a
spanyol hatóságok. A banda öt tagja magyar, s egy helybéli bűntársuk
segítette őket a járművek honosításában és értékesítésében. A
nyomozás még folyik. A rendőrök tíz gépkocsit visszaszereztek, és
tudomásuk van 40 másikról is, átlag 50 ezer euró értékben. A
tolvajok általában a Mercedes, Audi vagy BMW márkájú, drága kocsikra
hajtottak rá. Vagy ellopták őket, vagy megegyeztek a tulajdonossal,
aki kapott valamennyi „bérleti díjat”, és utána bejelentette, hogy
az autóját ellopták.

 

 

MEDVEGYEV ELNÖK LEVÁLTOTTA LUZSKOV MOSZKVAI POLGÁRMESTERT
 Moszkva – Dmitrij Medvegyev orosz államfő rendeleti úton azonnali
hatállyal eltávolította tisztségéből Jurij Luzskov moszkvai
polgármestert, a Kreml honlapján megjelent közlemény szerint
bizalomvesztés indokával. Luzskov 18 éven át állt a moszkvai
önkormányzat élén: többször megválasztották, majd amikor a fővárosi
polgármester választhatóságát eltörölték, Vlagyimir Putyin elnök
újra kinevezte. Jelenlegi mandátuma jövőre járt volna le.

  
 KÍNAI NYOMÁS A NOBEL-BÉKEDÍJRÓL DÖNTŐ BIZOTTSÁGRA
 Oslo – Peking politikai nyomásgyakorlással próbálja megakadályozni,
hogy Oslóban az idei Nobel-békedíjat kínai másként gondolkodónak
ítéljék. Másfél héttel a kitüntetés odaítélése előtt a norvégiai
Nobel-intézet igazgatója, Geir Lundestad az NRK tévécsatorna egyik
adásában elmondta, hogy Fu Jing (Fu Ying) kínai
külügyminiszter-helyettes nemrég a „norvég-kínai kapcsolatok
megromlásával” fenyegetőzött, amennyiben a békedíjat egy kínai
ellenzékinek ítélnék oda. Az ázsiai ország polgárai közül a jelöltek
listáján szerepel például Liu Hsziapao (Liu Xiabao) író, akit még
tavaly decemberben ítéltek 11 év börtönre az „államhatalom aláásása”
miatt.

 LIBERMAN: ÉVTIZEDEKBE TELHET AZ IZRAELI-PALESZTIN BÉKEMEGÁLLAPODÁS
ELÉRÉSE
 New York – Évtizedekbe telhet az izraeli-palesztin békemegállapodás
megkötése, amelyhez az iráni kérdést is rendezni kell – jelentette
ki Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter kedden az ENSZ
Közgyűlése előtt, ahol a terület- és lakosságcserére vonatkozó saját
tervét is ismertette. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő máris
cáfolta, hogy a terv a hivatalos izraeli álláspont része lenne.
Liberman felszólalásában azt fejtegette, hogy Izraelnek „hosszú távú
átmeneti megállapodás” megkötésére kell összpontosítania, s
évtizedekbe telhet, mire ezt sikerül megkötni. A politikus
megjegyezte, hogy a válságot két szakaszban kell rendezni, mert az
izraeliek és a palesztinok közötti „érzelmi problémák” addig nem
oldhatók meg, amíg nem nő fel egy új nemzedék, amely már kölcsönös
bizalommal tekint egymásra. Liberman álláspontja ellentmond Benjámin
Netanjahu izraeli miniszterelnökének, aki elvben az elkövetkező egy
évben végleges békemegállapodást próbál meg elérni a
palesztinokkal.
 
 IZRAELI TELEPEK: ABBÁSZ MORATÓRIUMOT AKAR „AMÍG TARTANAK A
TÁRGYALÁSOK”
 Párizs, Kairó – Izraelnek mindaddig fenn kell tartania a
ciszjordániai zsidó telepek bővítésének tilalmát, amíg a
béketárgyalások tartanak – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin
elnök kedden a Europe 1 francia kereskedelmi rádiónak. „Követeljük a
moratóriumot a tárgyalások idejére, mivel amíg tárgyalások vannak,
addig remény is van” – mondta az arabul nyilatkozó Abbász, aki
szerint a döntés, amellyel Izrael hagyta lejárni a tíz hónapja
elrendelt telepbővítési tilalmat, veszélybe sodorta a közel-keleti
békefolyamatot.
 
 ISMÉT KIM DZSONG IL AZ ÉSZAK-KOREAI ÁLLAMPÁRT FŐTITKÁRA, KIM DZSONG
UN TÁBORNOK LETT
 Szöul/Tokió – Megkezdődött kedden az észak-koreai állampárt
rendkívüli gyűlése, az előzetes tervnek megfelelően, és ezen
meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását. A KCNA
észak-koreai hírügynökség megerősítette, hogy tábornokká nevezték ki
a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett
Kim Dzsong Unt. A fiatalemberről nagyon keveset tudni: feltehetően
1983-ban vagy 1984-ben született, Svájcban járt iskolába, és
állítólag apja kedvence.

 IZRAEL FELTARTÓZTATTA A GÁZAI BLOKÁD MEGTÖRÉSÉVEL PRÓBÁLKOZÓ ZSIDÓ
PACIFISTÁK HAJÓJÁT
 Gáza, Jeruzsálem, Bejrút – Az izraeli hadiflotta kedden
feltartóztatta azt a vitorlást, amely hét zsidó pacifistával és két
újságíróval a fedélzetén érkezett a Gázai övezet partjaihoz, hogy
jelképesen megtörje a Hamász uralta palesztin terület izraeli
blokádját. Izraeli illetékesek szerint az Irene nevű vitorlás
irányítását a katonáknak ellenállás nélkül sikerült átvenniük a
Gázai övezet területi vizeinek határán, miután a pacifisták nem
engedelmeskedtek a felszólításuknak, hogy változtassanak útirányt.

    
 ISMÉT ÁRVÍZ SÚJTJA SZÁSZORSZÁGOT
 Berlin – Az utóbbi napok szakadatlan esőzései nyomán újból megáradt
több szászországi folyó, két járásban katasztrófariadót kellett
elrendelni. A szombat óta szinte folyamatos esőzés nyomán árhullám
indult el a Neisse, a Schwarzer Schöps és a Weisser Schöps folyón,
ami hétfőn éjfél tájban arra késztette a hatóságokat, hogy a
legmagasabb fokú készültséget rendeljék el Görlitz járásban. Néhány
órával később hasonló intézkedést hoztak a meisseni járásban, ahol a
Grosser Röder folyó áradása teremtett veszélyes helyzetet.

 CHAN: A WHO NEM BECSÜLTE TÚL A H1N1-VESZÉLYT
 Genf – Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem becsülte túl a H1N1
influenzavírus okozta veszélyt, és a lehetséges legjobb döntéseket
hozta az új vírusról rendelkezésére álló információk alapján –
jelentette ki kedden Margaret Chan, a WHO vezérigazgatója, aki
tavaly júniusban úgy döntött, hogy világméretű járványnak minősítsék
az új típusú influenzás megbetegedéseket.

 WASHINGTON REPÜLŐTÉRI TESTSZKENNEREK RENDSZERBE ÁLLÍTÁSÁT SÜRGETI
AZ ENSZ TAGÁLLAMAIBAN
 Washington – Repülőtéri testszkennerek és egyéb új biztonsági
eszközök rendszerbe állítására sürgeti az amerikai kormány az ENSZ
tagállamait a terrorizmus elleni küzdelem érdekében – jelentette
kedden a USA Today című napilap. A felszólítást hivatalosan
Montrealban Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter intézi
majd a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), az ENSZ
szakosított intézménye tanácskozásának részvevőihez. Az Egyesült
Államok az ellenőrzések szigorításával kívánja megakadályozni, hogy
potenciális támadók plasztik, vagy porított robbanószert
csempészhessenek fel a nemzetközi repülőjáratok fedélzetére.