A katonai főügyész szerint jogszerű volt az izraeli akció

A zsidó állam teljesen jogszerűen cselekedett!


 Az izraeli katonai főügyész szerint a zsidó állam teljesen jogszerűen
cselekedett, amikor úgy döntött, hogy még a nemzetközi vizeken
megtámadja a Gázai övezetbe tartó segélyhajókat.

    Aviháj Mandelblit dandártábornok  a támadást vizsgáló
izraeli bizottság előtt azt mondta, tudta, hogy problémát okozhat,
ha nemzetközi vizeken indítják meg a katonai akciót.
    “Azt tanácsoltam a haditengerészeknek, hogy lehetőség szerint a
Gázai övezet tengeri blokádjának határához minél közelebb szálljanak
a hajók fedélzetére” – tette hozzá a főügyész. Úgy gondolja azonban,
hogy a lépés így is jogszerű volt, mivel fennállt a veszély, hogy a
flottilla fegyvereket vagy terroristákat szállít.
    A kilenc halálos áldozattal járó támadást vizsgáló bizottság
előtt korábban Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő, Ehud Barak
védelmi miniszter és Gabi Askenázi vezérkari főnök is tanúvallomást
tett.
    Mendelblit a Gázai övezet körül érvényben lévő zárlatról is
beszélt: szerinte az teljes összhangban van a nemzetközi joggal, és
kizárólag katonai, nem pedig gazdasági célokat szolgál. A főügyész
elmondta, hogy a blokád életbe léptetése előtt is szárazföldön
érkeztek az áruk a térségbe, mert a Gázai övezetben nincs kikötő.
    “Minden egyes lépéssel – legyen a hagyományos vagy a gazdasági
hadviselés része – azt szeretnénk elérni, hogy a másik fél azt
csinálja, amit mi akarunk – idézi Mendelblitet a Háárec című izraeli
napilap. – Azt akarjuk, hogy a Hamász ne támadja többé rakétákkal
településeinket. Nem kívánjuk büntetni a civil (palesztin)
lakosságot.” Elismerte ugyanakkor, hogy – közvetett következményként
– a lakosság valóban megszenvedi az intézkedéseket.
    Ennek ellenére a főügyész úgy véli, hogy a Gázai övezetben nincs
humanitárius válság, mivel a kettős felhasználású árukon kívül bármi
beszállítható a térségbe. Mendelblit szerint a területet irányító
Hamász szélsőséges palesztin szervezet provokációira a gazdasági
hadviselés az egyetlen ésszerű megoldás.

 

BreuerPress