KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN


 

 

 AZ UKRÁN ELNÖK A HATÁSKÖRÉT ERŐSÍTŐ ALKOTMÁNYREFORMOT
SZORGALMAZ
 Kijev – Az elnöki hatásköröket erősítő alkotmányreformot, a
gazdaságilag független Ukrajna megteremtését és az európai
integráció folytatását szorgalmazta Viktor Janukovics ukrán államfő
kedden a függetlenség ünnepén kiadott nyilatkozatában. Az elnök
jelezte, hogy kész javaslatot tenni az alkotmány reformjára, amely
révén Ukrajnának “erős” államfője lenne, s így gyakorlati eszközök
állnának a rendelkezésére, hogy felügyelje a kulcsfontosságú
reformok végrehajtását és az ország stratégiai irányvonalának
betartását. Az elnöki nyilatkozatra reagálva Szerhij Vlaszenko, az
ellenzéki Julija Timosenko Tömbjének (BJuT) egyik képviselője
jelezte, hogy Janukovics pártjának nincs meg az
alkotmánymódosításhoz szükséges 300 fős többsége a parlamentben –
jelentette az Unian ukrán hírügynökség.
 
 SPANYOL SAJTÓ: MADRID HÉTMILLIÓ EURÓT FIZETETT A MAGREBI AL-KAIDA
KÉT FOGLYÁÉRT
 Madrid – A spanyol kormány összesen hétmillió euró váltságdíjat
fizetett azért a két férfiért, akit tavaly novemberben Mauritániában
ejtett túszul az Iszlám Magreb al-Kaidája terrorszervezet, és hétfőn
visszanyerte szabadságát – jelentette kedden forrásmegjelölés nélkül
az El Mundo című spanyol napilap. A terrorszervezet követelte egy
Mauritániában bebörtönzött tagjának szabadon bocsátását és 3,8
millió euró (5 millió dollár) váltságdíj kifizetését. A lap szerint
Madrid januárban közvetítőknek kifizette a 3,8 millió eurót, de azok
ebből 2,3 milliót megtartottak maguknak. A kormány ezután áprilisban
és májusban kifizetett még 3 millió eurót, 2,3 milliót az
emberrablóknak, és 770 ezret a közvetítőknek.

 TÁMADÁS EGY MOGADISHUI SZÁLLODA ELLEN, SOK HALOTT
 Mogadishu – Feltételezett iszlamista lázadók megtámadtak kedden a
szomáliai fővárosban egy szállodát, és megöltek legalább 30 embert,
köztük hat parlamenti képviselőt és négy kormánytisztviselőt –
közölte a miniszterelnök-helyettes az eset után a helyszínen
rögtönzött sajtótájékoztatóján.  A többi áldozat ártatlan polgári
személy – tette hozzá Abdirahman Haji Adab Ibbi. Korábbi jelentések
még arról szóltak, hogy 15 parlamenti képviselő esett áldozatul.
Szemtanúk szerint a hadsereg egyenruháját viselő két fegyveres férfi
támadta meg a kormánytisztviselők körében népszerű Mona szállodát,
és lőni kezdtek a bent tartózkodókra. Amikor katonák körbevették az
épületet, a támadók működésbe hozták a náluk lévő
robbanószerkezeteket. A támadók a legnagyobb szomáliai
lázadószervezetnek, az iszlamista al-Shabaab milíciának voltak a
tagjai.