A pápa tiszteletére több tízezer ministráns gyűlt össze a Vatikánban

 

 


Vatikánvárosban 50-60 ezer ministráns gyűlt össze szerdán a pápa tiszteletére, aki arra kérte őket, hogy tiszteljék az oltáriszentséget, és végezzék szeretettel, odaadással és hűséggel a feladataikat.

 Az oltáriszentség drága érték, felmérhetetlen kincs. Támogatást és
erőt ad mindennapi utunkon és az örökélet felé vezető úton, Jézus
legnagyobb adománya, amelyet ránk hagyományozott – mondta XVI
Benedek a Szent Péter téren összegyűlt fiataloknak.
 A nyílt fogadáson 17 országból, köztük Magyarországról érkezett
ministránsok vettek részt, de a legnagyobb részük, mintegy 45 ezer
Németországból, a pápa szülőhazájából jött Rómába.
 A szervezők cáfolták, hogy az egyház iránti bizalmat kifejező
megmozdulást válasznak szánták volna a klérust érintő pedofil
botrányokra. Ezt már jóval korábban betervezték – mondták.
 A pápa Castel Gandolfóból, a nyaralásából tért vissza az eseményre.
Helikopteren utazott Rómáig, s a leszállóhelyről a papamobilon tette
meg a hátra lévő utat. Beszédét a ministránsok védőszentjéről, a
III. században mártírhalált halt Szent Tarsiciusról tartotta. A
szent egy új, ötméteres szobrát ideiglenesen felállították a Szent
Péter téren is, és a pápa megáldotta, mielőtt a végleges helyére,
Szent Callixtus katakombáiba kerül.
 A vatikáni találkozó az európai ministránsok zarándoklatának része.
A Vatikán szóvivője szerint a kísérőkkel együtt mintegy 80 ezren
vettek részt rajta.

 

BreuerPress/MTI/AFP/EFE