SÚLYOS HIBÁKAT KÖVETETT EL AZ IZRAELI KATONAI VEZETÉS

 állapította meg egy nyugalmazott izraeli tábornok által vezetett vizsgálóbizottság.

 

 

 


KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN –

 

 BASTERNÁK GYILKOSÁT LETARTÓZTATTÁK
 Pozsony – A szlovák rendőrség hétfőn megerősítette, hogy elfogták
Basternák Lászlónak, a dél-szlovákiai Ógyalla (Hurbanovo) volt
polgármesterének, eddigi főellenőrének, a Magyar Koalíció Pártja
(MKP) révkomáromi járási elnökének és Nyitra megyei képviselőjének a
gyilkosát. „A tettest – Stefan K. – szombaton délután 15:30 órakor
elfogtuk. A kihallgatások és az előkerült bizonyítékok alapján
hétfőn vádat emeltek ellene. A vád: gyilkosság” – közölte Michal
Kopcik, az országos rendőrfőkapitány első helyettese pozsonyi
sajtóértekezleten. Hozzátette: hatályos törvények szerint az
elkövetett bűncselekményért a tettes 25 év, de akár életfogytiglani
börtönbüntetést is kaphat. A gyilkosság indítékai továbbra is
ismeretlenek. Az esetet a rendőrség szervezett bűnözés elleni
hivatala vizsgálja.
 
 DER STANDARD: HERKULESI FELADATOK VÁRNAK MESTERHÁZYRA
 Bécs – Mesterházy Attila pártelnökké választásáról írt hétfői
számában a Der Standard című osztrák lap. Herkulesi feladatok várnak
Mesterházy Attilára, az MSZP újonnan megválasztott elnökére – írta a
liberális napilap. A mindeddig inkább jellegtelennek ható politikust
ellenjelölt nélkül, a szavazatok 87 százalékával választották meg.
Már magában ez is mindent elárul a többek között az „elhasználatlan”
emberek hiánya miatt tönkrement párt állapotáról – vélekedett a
cikkíró. Vajon a szükséges generációváltást testesíti-e meg
Mesterházy? – tette fel a kérdést. Nem sok szól amellett, hogy ennek
a „derék pártkatonának” sikerülni fog talpra állítani ezt a „fáradt
pártot” – írta a lap. Nyolc év „kaotikus kormányzás” Medgyessy Péter
és Gyurcsány Ferenc alatt, korrupciós és hazugságbotrányok
történelmi mélypontra sodorták az MSZP-t, polgári bázisuk otthagyta
őket.

 HOSPODÁRSKÉ NOVINY: A MAGYAR RADIKALIZMUS NAGY VERESÉGE
 Pozsony – Csáky Pál és Duray Miklós kimaradása a Magyar Koalíció
Pártjának (MKP) vezetéséből „jó hír” – írja a Hospodárské Noviny
című szlovák gazdasági és politikai napilap hétfőn az MKP szombati
rendkívüli kongresszusát elemezve.”Ezzel beteljesült a 2010-es
választások legfőbb és legfontosabb üzenete. Az üzenet: a magyar
nacionalizmus megsemmisítő veresége” – állítja Dag Danis, a lap
főkommentátora. Szerinte a változást a szlovákiai magyar választók
kényszerítették ki, akik elutasították az MKP „Orbán által éltetett
kemény nagymagyar politikáját”, s helyette Bugár Béla
„magyar-szlovák együttműködési projektjét támogatták”.

 AZ OROSZ SAJTÓ SZERINT A KÜLPOLITIKAI ÉRDEKEK FONTOSABBAK A
KÉMÜGYNÉL
 Moszkva – Az orosz sajtó szerint a külpolitikai érdekek
fontosabbaknak bizonyultak a kémbotránynál, ám a Külső Hírszerző
Szolgálatnál (SZVR) minden bizonnyal fejek hullanak. Fjodor
Lukjanov, az Oroszország a globális politikában című folyóirat
szerkesztője a Vedomosztyi című gazdasági napilapnak kifejtette: az
Egyesült Államoknak fontosabb volt, hogy fenntartsa az
együttműködést az iráni és az afganisztáni kérdésben, valamint a
fegyverzetellenőrzésben. Oroszország pedig továbbra is tétlenségre
akarja kényszeríteni Washingtont a posztszovjet
térségben.

 SZERBIÁBAN TÁRGYAL A TÖRÖK KORMÁNYFŐ
 Belgrád – Hivatalos látogatást kezdett hétfőn a szerb fővárosban
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök. A kormányfő tárgyal szerb
hivatali partnerével, Mirko Cvetkoviccsal és Boris Tadic elnökkel.
Délnyugat-Szerbiában, a zömmel muzulmánok lakta Szandzsák
székvárosában, Novi Pazarban részt vesz egy török kulturális központ
megnyitásán. A hétfői szerb sajtóban megjelent értékelések szerint
az utóbbi időben felgyorsult török-szerb közeledés többek között
arra vezethető vissza, hogy mindkét ország úgy érzi, lelassult az
Európai Unió keleti-délkeleti irányú bővítése.

 GÁZAI SEGÉLYFLOTTILLA – VIZSGÁLAT: SÚLYOS HIBÁKAT KÖVETETT EL AZ
IZRAELI KATONAI VEZETÉS
 Tel-Aviv – Súlyos hibákat követett el az izraeli katonai vezetés a
gázai segélyflottilla elleni támadás megszervezésekor és
végrehajtásakor május végén – állapította meg egy nyugalmazott
izraeli tábornok által vezetett vizsgálóbizottság. A Gabi Askenazi
vezérkari főnök utasítására életre hívott testület vizsgálatának
eredményeit hétfőn ismertette az izraeli rádió. A bizottság vasárnap
fejezte be munkáját. Egy másik testület – amelyet a kormány hozott
létre, s amelyet Jaakov Tirkel, az izraeli legfelsőbb bíróság
nyugalmazott bírája vezet – az incidens jogi aspektusait és
következményei vizsgálja. A gázai segélyflottillát ért május 31-i
támadásban kilenc palesztinbarát török aktivista vesztette
életét.

 ZAVARGÁSOK AZ ORÁNIAI REND NYÁRI FELVONULÁSAIT ZÁRÓ NAP ELŐTTI
ÉJSZAKÁN BELFASTBAN
 Belfast – Három rendőr lőfegyverektől sebesült meg azokban a
zavargásokban, amelyek vasárnapról hétfőre virradóra robbantak ki az
észak-írországi Belfastban, ahol az Orániai Rend szokásos nyári
felvonulásai zajlanak – jelentette a helyi rendőrség. A rend idei
felvonulási szezonját záró meneteléseket hétfőn tartják meg. Az
„orániaiak” évenkénti felvonulásai idején felizzanak az indulatok a
helyi protestánsok és a katolikusok között. Emiatt ilyenkor a
szokásosnál fokozottabb a rendőri készültség. A felvonulások ugyanis
gyakran a két felekezet tagjai közötti összecsapásokat váltanak
ki.