Lázár: A Fidesz elkötelezett a bankadó mellett

Fidesz frakcióvezetője a házelnök jelölésről
Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat házelnöknek – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.


A kormány a leghatározottabban elkötelezett a bankadó bevezetése mellett – mondta a Fidesz-frakció hétfői ülésén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A frakció tanácskozásáról az ülést követően Lázár János, a képviselőcsoport vezetője számolt be az újságíróknak. Hangsúlyozta: a kormány a bankadó ügyét kész megvédeni a bankszövetség támadásaitól akár belföldön, akár külföldön.

Lázár János úgy fogalmazott: nem nagyon tudják értelmezni, hogy a bankszövetség egyoldalúan felrúgta a bankadóról szóló tárgyalásokat. Mint a politikus mondta, a kormányzat mindent megtesz majd annak érdekében, hogy a bankok ne tudják a lakosságra hárítani a bankadó kapcsán felmerülő többletkiadásaikat.

 

Fidesz frakcióvezetője a házelnök jelölésről Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat házelnöknek – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A jelölés jogával a képviselőcsoport számára a párt elnöke, Orbán Viktor él majd; a Fidesz-KDNP-frakciószövetség pedig július 19-ig meghozza döntését – mondta, hozzátéve, hogy mivel a vitát még nem folytatták le, nem tudja megmondani, kik az esélyesek.
Az Országgyűlés várhatóan július 19-én választ új házelnököt.
Lázár János hangsúlyozta: azon a napon nemcsak ebben a kérdésben kell döntenie a parlamentnek, hanem – a tervek szerint – legalább két alkotmánybíró megválasztásáról, valamint Kaltenbach Jenő helyéről is.
A Népszabadság múlt csütörtöki számában írt arról, hogy július 1-jei hatállyal beadta lemondását Kaltenbach Jenő, a Független Rendészeti Panasztestület elnöke.

Csütörtökön és pénteken, kétnapos ülése során dönt a Fidesz elnöksége arról, hogy kit támogat házelnöknek – közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.