A Mazsihisz szomorú amiatt, hogy Zentai sikeresen fellebbezett kiadatása ellen

 Szomorúan veszi tudomásul a  Mazsihisz, hogy a háborús bűnök elkövetésével vádolt, Ausztráliában élő Zentai Károly (Charles Zentai) sikeresen fellebbezett kiadatása ellen – mondta Feldmájer Péter.

 


 

 

BPI/MTI

 Meglátása szerint “függetlenül attól, hogy egy idős emberről van szó, jobb lett volna, ha Magyarországon áll bíróság elé, és itt döntenek bűnösségéről vagy ártatlanságáról”. A nyilvános, szabályszerű eljárás Zentai fellebbezésének sikere miatt, “úgy tűnik, el fog maradni, hacsak nem dönt másként megint valamelyik ausztrál bíróság” – véli.
    Feldmájer Péter kiemelte, hogy az ausztrál szövetségi bíróság nem abban foglalt állást, hogy “a magyar hatóságok által az ausztráloknak megküldött bizonyítékok meggyengültek volna”, hanem kizárólag az egészségi állapotát vizsgálták, és azt mérlegelték, hogy “emberiességi szempontból egy ilyen beteg ember a bíróság elé vihető-e”.
    A Mazsihisz álláspontja az, hogy a vélt elkövetőnek is vannak jogai, és vannak humánus szempontok, “de ilyen esetben figyelembe kellene venni mindig azoknak a jogait is, akiket meggyilkoltak” – fogalmazott.
    A Mazsihisz elnöke rámutatott: a népellenes, háborús, emberirtó bűncselekményekkel kapcsolatban “nem lehet soha indok az elévülés, illetve az eltelt hosszú idő, ilyen ügyekben, ameddig él az elkövető, a hatóságoknak rendületlenül kell folytatniuk az eljárást”.
    Ennek azt a célt kell szolgálnia, hogy mindenki tudja: sohasem menekülhetnek meg azok, akik a múltban ilyen bűncselekményt követtek el, vagy “a jövőben ilyet követnének el”. Nekik tudniuk kell, “hogy nincs menekvés” – hangsúlyozta.
    Zentai Károly ügyvédjei a 2009. november 12-i, a kiadatást jóváhagyó belügyminiszteri döntést azzal fellebbezték meg, hogy ügyfelüket egészségi állapota nem teszi alkalmassá a Magyarországra utazásra. Néhány órával a bírósági ítélet pénteki meghozatala előtt a 88 éves férfi családja nyilvánosságra hozott dokumentumokat, amelyek szerint Zentai nemrég agyvérzést szenvedett, és több bordája eltört – olvasható az ABC News honlapján.
    A The Australian című lap szerint a perthi szövetségi bíróság pénteken azzal az indokkal adott helyt Zentai Károly fellebbezésének, hogy a belügyminiszter korábban dönthetett volna úgy is, hogy nem járul hozzá kiadatásához, de ez ügyben rosszul tájékoztatták. A háborús bűn gyanúja nem indokolja a kiadatás elrendelését – állapította meg Neil McKerracher bíró.
    A magyar Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) az MTI kérdésére még áprilisban azt közölte, hogy a vádemelés nem feltétele a kiadatási kérelem előterjesztésének: “A magyar-ausztrál kiadatási szerződés 5. cikkének 2. pontja alapján egyértelmű, hogy a kiadatási kérelem előterjesztésének büntetőeljárás lefolytatása céljából akkor van helye, ha a kiadni kért személyt gyanúsítják vagy vádolják bűncselekmény elkövetésével.” Az ausztrál jog szerint azonban a kiadni kért személy a belügyminiszter határozatának bírósági felülvizsgálatát is kérheti – tette hozzá akkor az IRM.
    A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ pénteki közleményében élesen bírálta az ítéletet, megállapítva, hogy Ausztrália az egyetlen nyugati demokrácia, amely egyetlen náci háborús bűnös ellen sem folytatott le sikeres eljárást, jóllehet a második világháborút követően több száz náci emigrált az országba. A központ igazgatója, Efraim Zuroff nyilatkozatában megállapítja: “A Zentai-ügy is megmutatja, hogy az ausztrál igazságszolgáltatás képtelen megérteni, mennyire fontos és sürgető a holokauszt bűnével gyanúsítottak bíróság elé állítása.” Zuroff felszólítja a magyar és az ausztrál hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent a “szerencsétlen döntés” megváltoztatása érdekében.
    A gyanú szerint Zentai 1944 novemberében Budapesten két társával megvert és megkínzott egy zsidó fiatalembert, aki belehalt a bántalmazásba. Zentai ártatlannak vallja magát, azt állítja, hogy a kérdéses időpontban nem volt Budapesten.
    A magyar állam 2005 tavaszán kérte Zentai kiadatását. Ezt követően tartóztatták le őt Perthben. Az ausztrál igazságszolgáltatás hosszú eljárás végén helyt adott a magyar kérelemnek, és Zentait tavaly októberben kiadatási őrizetbe helyezték. December közepén azonban egészségi állapota miatt, óvadék ellenében szabadlábra helyezték.
    A pénteki ítélethirdetés után Zentai úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az öt évig tartó eljárás “pokoljárás” volt az ő és családja számára. Érzéseit leírhatatlannak nevezte. Küzdelme a kiadatás ellen felemésztette minden megtakarítását – mondta.