Diplomáciai viszály Németország és Izrael között

mivel az izraeli kormány  nem engedélyezte a német fejlesztésügyi miniszter számára a Gázai övezetbe tervezett látogatását.

       


 

Az érintett német miniszter, Dirk Niebel súlyos külpolitikai hibának nevezte az izraeli döntést, és elítélte azt Guido Westerwelle külügyminiszter is. Westerwelle nyilatkozatban hangsúlyozta: a német kormány sürgeti a Gázai övezet Izrael általi blokádjának haladéktalan és teljes megszüntetését.
    Pártállástól függetlenül élesen bírálták az izraeli döntést a német parlamenti pártok képviselői. Andreas Schockenhoff, a konzervatív CDU külpolitikai felelőse úgy vélekedett, hogy az ilyen jellegű lépésekkel Izrael saját érdekeinek árt. Hasonlóan foglalt állást a többi kormány-, illetve ellenzéki párt képviselője is, egyaránt arra szólítva fel Izraelt, hogy a külföldi vendégek, illetve politikusok  számára tegye lehetővé a Gázai övezetbe történő akadálytalan bejutást.
    A német fejlesztésügyi miniszter szombaton kezdett látogatást a térségben, és a Gázai övezetbe vasárnap utazott volna. Az izraeli blokád alatt tartott régióban a palesztin menekültek megsegítését koordináló ENSZ-képviselőkkel tervezett megbeszélést, de ez az izraeli tilalom miatt elmaradt. A ZDF német közszolgálati televíziónak nyilatkozva Niebel megdöbbenésének adott hangot a történtek miatt. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az Izrael – a Gázai övezetbe tartó nemzetközi segélyflottilla elleni támadás kiváltotta nemzetközi tiltakozások nyomán – a szárazföldi zárlat enyhítését ígérte. Úgy vélte, hogy a történtek ellentétben állnak az izraeli ígéretekkel.
    A segélyflottilla elleni, több halálos áldozatot követelő izraeli kommandós akciót Angela Merkel kancellárral az élen a német kormány is  elítélte. Noha Németország a múltból fakadóan is  Izrael létezésének, illetve biztonságának  védelmét saját alapvető kötelezettségének tekinti, és a közel-keleti országgal szoros szövetségesi kapcsolatokat alakított ki, mindez nem jelenti valamennyi izraeli külpolitikai lépés feltétel nélküli német támogatását.
    Német források szerint Izrael  „meglepetéssel” reagált a mostani német bírálatokra. A külügyminisztérium szóvivője a többi között hangoztatta: az izraeli kormány már jó ideje az európai országok tudomására hozta, hogy a Gázai övezetbe magas rangú politikusok beutazását sem engedélyezi.
    Értesülések szerint a jövő hét közepén az osztrák kancellár, Werner Faymann akarja felkeresni Izraelt és a megszállt palesztin területeket.