Egy uniós gazdasági kormány

 felállításában állapodott meg a francia elnök és a német kancellár

 


 A nemzetközi pénzügyi válság, illetve az euróválság kezelése érdekében a német kancellár és a francia elnök hétfőn egyfajta európai gazdasági kormány felállításában állapodott meg. Angela Merkel kancellár és Nicolas Sarkozy szerint rendkívüli helyzetekben a 27 tagállamnak együttesen kell eljárnia.

 Nicolas Sarkozy hétfő délután érkezett néhány órás berlini
látogatásra, hogy vendéglátójával, Angela Merkellel egyeztessen az
unió küszöbönálló csúcstalálkozójáról, valamint az EU, illetve ezen
belül az euróövezet előtt álló stabilizációs feladatokról.
 A találkozó kedvezőtlen előjelek közepette kezdődött. A német
kormány szóvivője ugyanis közvetlenül a két vezető tanácskozása
előtt megerősítette: Merkel nem enged a „27-ből”, ragaszkodik ahhoz,
hogy a gazdasági és pénzügyi politika összehangolásában az Európai
Unió valamennyi tagállama vegyen részt. Nicolas Sarkozy ugyanakkor
korábban egy olyan, úgynevezett európai gazdasági kormányt követelt,
amelyben csak az euróövezet tagállamai működnének
közre.
 Értesülések szerint ezzel összefüggésben egyfajta kompromisszum
született. Merkel kancellár korábbi elkötelezettségét igazolta az az
állásfoglalás, amely szerint a szóban forgó, a pénzügyi válság
kezelésére hivatott gazdasági kormányban az unió valamennyi
tagállamának részt kell vennie. Ezzel szemben Sarkozy álláspontja
diadalmaskodott annak leszögezésében, hogy – szükség esetén – az
euróövezet 16 tagállamának kell minderről tárgyalnia.
 A két vezető egyetértett abban: a jövőben átmenetileg meg kell
vonni a szavazati jogot azoktól a tagállamoktól, amelyek
rendszeresen megsértik a maastrichti szerződés 3 százalékos
költségvetési deficitkritériumát.
 A francia elnök németországi látogatására eredetileg egy héttel
korábban került volna sor, Berlin azonban a vizitet alig néhány
órával Sarkozy érkezése előtt lemondta. A német kormány azon a napon
fogadta el az ország háború utáni történetének legdrasztikusabb
takarékossági programját, amit a francia államfő a diplomáciában
szokatlan módon bírált. Sarkozy úgy vélte, hogy mindenfajta
takarékossági program a gazdasági növekedést fékezi. Berlin a
bírálatot visszautasította, azt hangoztatva, hogy a takarékosság
elkerülhetetlen, de nem feledkezett meg a növekedés ösztönzőiről
sem.
 Sarkozy mostani látogatásának előestéjén szakértők úgy foglaltak
állást: az unió, illetve az euróövezet jövője érdekében
elengedhetetlen, hogy Berlin és Párizs közös nevezőt találjon, és
ismét vállalja az unió motorjának – általuk betöltött – korábbi
szerepét.