Szaúd-Arábia átengedné légterén az Irán ellen induló izraeli gépeket


 

   


 

 Szaúd-Arábia átengedné légterén az izraeli légierő repülőgépeit, ha azok az iráni nukleáris létesítmények elleni támadásra indulnának – írta a szombati The Times amerikai katonai forrásokra hivatkozva.

    A vezető brit napilap értesülése szerint a szaúdiak egy „szűk folyosót” biztosítanának az ország északi részén az izraeli harci gépeknek. Szaúd-Arábia már végzett is szituációs gyakorlatokat annak begyakorlására, hogy légvédelme zavarás nélkül átengedje az izraeli légierő támadó egységeit – áll a The Times írásában.
    A lap által idézett szaúd-arábiai források szerint szaúdi védelmi körökben is „köztudott”, hogy létezik egy egyezség arra az esetre, ha Izrael a támadás megindítása mellett dönt.
    Izrael és Szaúd-Arábia a kettőjük közötti feszültségek ellenére „egyaránt gyűlöli” az iráni rezsimet, és mindkét ország tart az iráni nukleáris fejlesztési törekvésektől – áll a brit lap cikkében.
    A The Times szerint támadás esetén az izraeli gépek több hullámban indulnának útnak, és  valószínűleg átrepülnének Jordánia és Irak felett is.
    Ez utóbbihoz azonban szükség lenne arra, hogy az Egyesült Államok legalább hallgatólagosan hozzájárulását adja a támadáshoz. Az Obama-kormány egyelőre ezt nem adta meg, tekintettel arra, hogy még diplomáciai megoldásokkal próbálkozik. Ám ha a legutóbbi szankciók sem bizonyulnak hatékonynak, akkor erősödni fog a Washingtonra nehezedő izraeli nyomás a katonai akció engedélyezése végett – írta a szombati The Times.
    A brit lap által idézett izraeli hírszerzési szakértők szerint Egyiptom, Szaúd-Arábia és Jordánia is legalább annyira tart egy esetleges iráni nukleáris arzenáltól, mint Izrael és a nyugati hatalmak.