Az öt repülőgépen 503 aktivista tart Törökország és Görögország felé.

 

 „


 A nap folyamán az összes foglyot kihozták a börtönből, hogy hazatoloncolják őket – közölte Jeruzsálemben az izraeli büntetés-végrehajtás szóvivője.

 

 Az öt repülőgépen 503 aktivista tart Törökország és Görögország
felé. Magukkal viszik a nemzetközi flottilla elleni hétfői izraeli
akcióban életét vesztett kilenc személy holttestét is.
 Szabin Haddad, az izraeli belügyminisztérium szóvivője szerint
szerdán még egy repülőgép felszállását tervezik, amely magával viszi
az utolsó aktivistákat is.
 „Az őrizetbe vettek egyike sincs börtönben” – jelentette ki Jaron
Zamir szóvivő.
 Korábban mintegy 125, Izrael által kiutasított aktivistát
szállítottak Jordániába az Allenby hídnál lévő átkelőn
keresztül.
 Benjámin Netanjahu kormánya úgy határozott, hogy kitoloncolja az
összes külföldi aktivistát, akiket a flottilla elleni, halálos
kimenetelű izraeli akcióban vettek őrizetbe. A flottilla
megkísérelte megtörni a Gázai övezet blokádját.

 

BreuerPress-info